×

Tévhit, babona, paranoia – 13 dolog, amit nem tudtál a 13-as számról

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2020. 11. 13.

Legtöbbünk már a felkelés pillanatában katasztrófának könyvelte el a mai napot, de legkésőbb akkor, amikor a naptárra nézve tudatosult, péntek 13-a van. De miért is?

A tizenhármas szám körüli misztikumok a tizenkettes szám jelentőségére épülnek, minthogy ez utóbbi a teremtett világ teljességét, illetve annak rendjét fejezi ki. Ebből következik, hogy egy tizenhárom egyenrangú elemből álló csoport a lehető leginstabilabb, és az utolsó elem a teremtett világ rendjén való kívül helyezkedést jelképezi. Ha ezt megspékeljük azzal, hogy Jézust pénteken feszítették keresztre, Ádám és Éva pénteken ettek az almából és az 1800-as évekig péntekenként hajtották végre a nyilvános kivégzéseket, máris eljutunk oda, miért is lett péntek 13-a az abszolút balszerencse napja. Íme 13 dolog, amit tuti nem tudtál a 13-as számról!

1. Franklin D. Roosevelt soha nem utazott 13-án, és sosem volt hajlandó olyan asztaltársaságnál étkezni, ahol tizenhárman ültek, így rendszerint odarendeltek még egy embert.

2. 1899. augusztus 13-án, pénteken született Alfred Hitchcock, aki  1922-ben kezdte el forgatni első filmjét, amit aztán soha nem fejezett be. A címe Tizenhármas szám lett volna.

A Forma 1-ben nincs 13-as számú autó. Amikor volt, akkor két versenyző is halálos balesetet szenvedett 13-as rajtszámú autókban. Igaz, halálos balesetek a rajtszám kivonása után is történtek.

4. Számos ország szállodáiban nincs 13. emelet, és a repülőgépek többségén nincs 13-as sor.

5. Az egydollároson 13-szor jelenik meg a 13-as szám szimbóluma.

Csak az Egyesült Államokban több mint húszmillió ember él, aki betegesen fél péntek 13-tól.

7. A Szent Korona mértékrendje a 13-as számra épül.

8. Hamurappi törvénykönyvéből hiányzik a 13-as pont – azaz a babona már a kereszténység előtt létezett.

9. Luca székét december 13-án kell elkezdeni, 13 nap alatt kell befejezni, és 13 darabból áll.

Árész 13 hónapig volt egy rézhordóba zárva – eközben nem volt háború a földön.

11. Jézus utolsó vacsorájánál is 13-an (Jézus és a 12 apostol) ültek.

12. Az Apolló13 katasztrófája után mai napig tartja magát az a téveszme, hogy az űrrakéta 13 óra 13 perces fellövési kísérlete a harminckilences indítóállványról meghiúsult.

13. A templomos lovagrend elleni per és az azt követő letartóztatási hullám is péntek 13-án kezdődött, 1307 októberében. Ezt az eseményt tartják a péntek 13. körüli balszerencseérzés eredetének.

Még több érdekességért katt ide:

Pókhálók, töklámpások, holt menyasszonyok – avagy miért is csinálunk bohócot magunkból halloweenkor? – FashionStreetOnline.hu

Sokak szerint a halloween is csak egy újabb, teljesen felesleges és maximálisan nélkülözhető divatünnep, amit az amerikaiak szabadítottak ránk. Igen (amúgy nem), de akkor is jó buli. Íme egy kis történelem mindazoknak, akik csakazértis nekiállnak tököt faragni! Csak hogy tisztázzuk: a halloween ősi kelta hagyományokból kialakult, autentikus ír ünnep, amelyet október 31.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás