Tegnap, október negyedikén egy újabb legendás alakját veszítette el az egyetemes divatipar, a koronavírus szövődményeinek következtében elhunyt a japán divattervező.
Eklektikus dizájn, élénk színek és erőteljes minták – Kenzo Takada rendhagyó ízlésvilága hiánypótló színfoltot hozott a divat világába, de sokkal többet tett ennél, hiszen általa szerzett világhírnevet és lett igazán népszerű a japán divat.
A divat olyan, mint az étkezés – nem ragadhatsz le ugyanannál a menünél.” – Kenzo Takada
Az 1939-ben, Himejiben született tervező gyermekkora óta hatalmas divatrajongó volt. Már kisgyerekként is folyton lánytestvérei divatlapjait bújta, de arra bizonyára ő sem számított, hogy pár évtized múlva ő lesz az, aki kanonizálja a japán divatot a nyugati kultúrában. Persze sem az ötvenes évek Japánja, sem a saját szülei nem repestek az ötlettől, hogy férfiként az legyen a célja, hogy ruhákat tervezzen a világ másik felén, őt azonban – úgy tűnik – nem lehetett eltántorítani a céljaitól. A tókiói Bunka Fashion College elvégzése után nem sokat teketóriázott, és alig 25 évesen Párizsba költözött, hat évre rá, 1970-ben pedig meg is nyitotta első önálló butikját Jungle Jap néven a divat fővárosában.
© Archives Kenzo Takada
És bár a Japán dzsungel elnevezés kellőképpen egzotikusan hangzott, végül mégis maradt a KENZO névnél. És milyen jól tette. Kézzel varrott ruhái, bátor színhasználata és átütő tehetsége szinte azonnal meghozták neki a hírnevet, de nem csak a tervezés során volt újító szellem:
nem simult bele a divat szabályaiba, tavasszal tavaszi ruhákat mutatott be a meglátni és megszeretni elvén, 45 évvel megelőzve a ready-to-wear kollekciók idejét és létjogosultságát a márkahű vásárlók azonnali kiszolgálásának érdekében.
https://www.instagram.com/p/BzVxx4YIp7F/
Kenzo Takada egész pályafutása mesébe illő. Debütálása után szinte azonnal, 1970-ben már a francia Elle címlapján szerepeltek a ruhái, 1983-ban piacra dobta első férfikollekcióját, amelyet 1998-ban a parfümök majd a 2000-es évek elején a bőrápolási termékek és dekorkozmetikumok követtek. Mindeközben a márkát felvásárolta a francia luxuskonglomerátum, az LVMH, ő maga pedig 1999-ben vonult nyugdíjba. Az elmúlt húsz évet békés kreativitásának szentelte, 81 éves korában hagyta itt a világot.
https://www.instagram.com/p/CF7bBNmKDUg/
Sosem volt még ilyen egyszerű segíteni a tigrispopuláció megduplázását – FashionStreetOnline.hu
A természet megóvása mindenki számára prioritás kell, hogy legyen, a jó példa érdekében pedig a Kenzo egy tigrises kapszulakollekciót is a piacra dobott, hogy így küzdjön vállvetve a WWF-fel a nagymacskák életben maradásáért. A WWF által indított TX2 elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy 2022-re megduplázzák a vadon élő tigrisek számát, ezt azonban nem lehet csak úgy, pénzügyi erőforrások nélkül megvalósítani.