Hát, ez bizony a vagina. Nem gondoltad volna, ugye? Akkor íme, 10 nemhez és korhoz nem kötött érdekesség, amit nem árt, ha tudsz a női gyönyörszervről.
Amikor hasonló dolgok után kutattam a neten, a legtöbb oldalon az első dolog, amin át kellett harcolnom magam, az az idegesítő felugróablak volt. De ezúttal nem sütiket kellett elfogadnom, mindössze megerősíteni, hogy elmúltam már tizennyolc. Őőő, most komolyan? A testi felvilágosításhoz mióta kell elérni a felnőttkort? Ez azért sok mindent elárul a testünkhöz fűződő viszonyunkról.
Bár én mondjuk azt sem értem, amikor a fitneszteremben a lányok szinkronban bénáznak a törölközőjükkel és a zuhanyfüggönnyel, nehogy véletlen kibukkanjon fél cici a többi nő előtt.
Persze helyzeti előnyben vagyok, a fél életemet uszodai öltözőkben töltöttem sokadmagammal. De ha nem így lenne, valószínűleg akkor is őszintén akarnék beszélni a világ egyik legcsodálatosabb dolgáról, az emberi testről. Úgyhogy most leírok nektek egy sor érdekességet, amit találtam a vagináról (valaki igazán kitalálhatna már egy elfogadható szót erre a csodálatos testrészre).
Akárcsak a hópehely, a vagina is teljesen unikális. Vagyis véletlenül sincsen belőle két egyforma, ahány lány, annyiféle szín, méret, forma. Bár ez azért annyira nem meglepő.
Vagyis semmi nem tűnik el benne. Az olyan idétlen városi legendák, amelyek a kilencvenes években terjedtek el – leggyakrabban a BRAVO! magazin Szex, szerelem, gyengédség című rovatában –, totálisan nem megalapozottak. Ami ott bemegy, az garantáltan ki is jön egyszer.
A csiklóban pontosan 8000 idegvégződés található (bár kétlem, hogy megszámolta valaki), aminek jelentősége annak fényében nyer valódi értelmet, hogy a péniszben ezek száma mindössze 4000. Akkor 1-0 ide!
A világ első vaginamúzeuma Londonban található, és december óta természetesen zárva van a pandémia miatt. Az első (nem pornó) film, amelyben elhangzott a vagina szó, az a Disney 1946-ban megjelent felvilágosító kisfilmje volt. A világ első vaginallatú gyertyáját pedig Gwyneth Paltrow dobta piacra – a termékhez önmagából merített ihletett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hüvelyváladék (egy újabb gyönyörű szó), vagyis a hüvely síkosságáért felelős anyag tartalmaz olyan összetevőt, amely a cápában is megtalálható: a szkvalén a mélytengeri ragadozóhalak májában termelődő természetes olaj. Nem annyira zárójelben jegyzem meg, hogy nem kevés állatot vadásznak le azért, hogy az értékes enzim védőoltásokba és kozmetikumokba kerüljön.
Meg a paradicsom. A vagina PH-ja ugyanis körülbelül ugyanannyi, mint a fent említett finomságoké. És enyhén savas kémhatású, bármit is jelentsen ez.
Az köztudott, hogy orgazmus során endorfin szabadul fel a szervezetben, ami ugye a boldogsághormont jelenti. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az élvezet egyben fájdalomcsillapító hatású is, főként, hogy az izmok összehúzódásának egyenletes ritmusa a test más részeibe szállítja a vért. Legközelebb már tudod, mit kell tenned, ha elviselhetetlenné kezd válni a hasfájás!
A nők képesek arra, hogy álmukban élvezzenek el anélkül, hogy egy ujjal is magukhoz érnének. Elég hozzá egy pajkosabb álom. Csak nem elálmosodtunk hirtelen?
Azzal bizonyára tisztában vagy, hogy a teljes sejtregenerálódáshoz nagyjából hét év szükséges, ez vonatkozik például a hajra. De azt tudtad, hogy a szeméremszőrzetnek ehhez elég három hét? Vagyis háromhetente hullik ki a teljes mennyiség, na, nem mintha ebből mi, vagy a kozmetikusunk bármit is észrevenne. Milyen kár, ráadásul a szőrtelenségi divat nem is túl higiénikus, hiszen ezzel kiírtjuk a természetes védőpajzsot. Ez van. Viszont az mindenképpen pozitívum, hogy a vagina belülről önmagát tisztítja, azaz – ha csak az orvos nem rendeli másként – a belső mosakodást jobb hanyagolni. A külsőt értelemszerűen nem.
Mivel még elég újkeletű a dolog, túl régről nincsenek adatok, de az American Society of Plastic Surgeons felmérése alapján 2018 óta minden évben majdnem tíz százalékkal emelkedig az intimplasztikai műtétek száma.
És ezzel vissza is kanyarodtunk az egyes ponthoz: mi lesz akkor az egyediséggel?