A karantén virtuális térbe kényszerítette a fiatalokat is, és bár mindenki azt hiszi, hogy ez nekünk azt jelenti, örömmel és végre igazolva ülünk otthon a telefonunkat nyomkodva, akkor most elmondom, hogy ez nem így van!
Aki már volt tinédzser, az tudja, hogy suli után kell egy hely, ahol kieresztjük a gőzt. Ahogy péntek és szombat este, a szokott helyen. Tőlünk például ezeket vette el a covid, és mindazt, ami ezekkel járt: az egymással, haverokkal, barátokkal eltöltött, örökké emlékezetes pillanatok helyszíneit. Mert nem csak a telefont nyomkodjuk nullahuszonnégyben. Az utóbbi időszakban például feltaláltuk magunkat, most pedig lerántom a leplet azokról a helyszínekről, ahol a korombeliek jobb híján összeverődnek. Tilos oda menni? Nem, úgyhogy akkor találkozunk a grundon.
Mindenkihez van egy közeli játszótér, ahová anyuék homokozni, hintázni vittek bennünket. És mivel a babakocsis, kisgyerekes szülők amúgy is rettegnek a találkozásoktól, így a játék felett átvettük az uralmat, ezek lettek az elmúlt év legfőbb grundjai.
Egy régi roller csak akad a garázsban, nem? Vagy egy bicikli. Hónod alá csapod és huss, máris legális a deszkás pálya melletti padon üldögélni. Vagy egy görkori, deszka, bármi, ami jó lehet alibinek. Szabadtéren egyébként sem szól az emberhez a kutya sem, az nem számít csoportosulásnak, ha húszan vannak a placcon. Ráadásul sport ez a javából!
Rájárt e rúd az utóbbi időszakban a benzinkutak toalettjeinek takarító személyzetére, mert amíg a plázák nyitva lehettek, könnyű volt megoldani a szükséget, a boltbezárások viszont fel kellett, hogy pörgessék a kreativitást a Z generáció körében. A legjobb megoldás: beszaladni egy kóláért a kútra. Közben csak be lehet pillantani a mosdóba is, amikor majd bepisilünk.
Soha ennyi fiatal vásárlója nem volt még a nagy barkácsáruházaknak. Az hagyján, hogy egy-két haver összeverődik, és végigsétálnak a fűrészgépek, zárszerkezetek és hullámpalák között. Na, de a barkácslány-szekció! Önmagunkon is röhögünk, amikor kívülről elképzeljük, milyen látványt nyújthat, ahogy épp egy metszőollót nézegetünk, mintha legalábbis egy Gucci táska lenne.
Vagy jön, vagy nem. Mármint a busz. Kit érdekel! A lényeg, hogy együtt vagyunk és úgy teszünk, mintha a buszra várnánk. Ezek azok az építmények, amelyekhez a gondos feltaláló tetőt is álmodott. Mintha előre tudták volna, hogy egyszer lesz majd egy vírus, ami megváltoztatja a találkozási szokásokat, és építeni kell víz, szél- és esőálló pontokat szerte a településeken. Legyen áldott minden buszmegálló!
Online oktatás ide vagy oda, mármint jó vagy rossz, ki-ki döntse el maga. De hogy a sok-sok prezentáció, amit kreatív tanáraink feladnak, nagy segítség a találkák igazolására, az biztos! Soha ennyi prezentáció nem készült olyan lelkes csapatmunkában, mint a 2020/21-es tanévben. A tanároknak csak ki kellett ejtenie a száján, és máris legalizálódott a tanulós házibuli. A gyanútlan szülők pedig megnyugodva látták, hogy amott a gyerek szobaajtaja mögött vadul működik az online oktatás.