Ma van Pilinszky János halálának negyvenedik évfordulója, de 2021-ben a költő születésének centenáriumát is ünnepeljük. A holnap megjelenő Fashion Street Magazinban ezért egy húszoldalas, lenyűgöző divatanyag is készült a Baumgarten-, József Attila-, és Kossuth-díjas költő tiszteletére.
Pilinszky költészete kamaszkorom óta kísér. Na, nem mintha a gimiben túl sok időt szenteltünk volna neki, édesanyám könyvei között bukkantam rá még harmadikban a kincseket rejtő kötetre. Akkoriban, csendben lázadó tinikorom megnemértettségében, a Tilos csillagonnal tudtam leginkább azonosulni, rá is varrattam mindjárt két ötágút a csuklóimra a szüleim legnagyobb örömére (szegények, két hét után azért már kezdtek kételkedni abban, hogy ez tényleg csak henna). Őt olvasva értettem meg igazán, mit jelent az érintettség fogalma: amikor egy más korban élve is a bőröm alá kúsznak egy számomra ismeretlen ember sorai, akinek a szavaiban rejlő feszültség bármikor képes felrobbantani a lelki békémet, köszönhetően a tehetségének, a mondanivaló súlyának, és köszönhetően életem egyik legnagyobb ajándékának, az átlag feletti érzelmi intelligenciámnak.
„Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.”
Félreértés ne essék, nem fogok irodalmi értekezésbe bocsátkozni, azt már megtettem a szakdolgozatomban, amelynek témája – mostanra már kiderülhetett – Pilinszky költészete volt. Aki ismeri az életművet, az pontosan tudja, miről beszél, amikor a következőképpen fogalmazza meg költői hitvallását: „A költő szeretni kívánja a világot, igyekszik az univerzumnak legesettebb csillagai felé fordulni. Az éhezőkért és mezítelenekért jött a világra… A költészet számomra ha nem is pontosan ezt jelenti, de majdnem ezt: a jóvátehetetlen jóvátételét. Vagy legalábbis az első lépést a képtelenség sötétjébe.” Aki pedig még nem ismeri, vagy nem eléggé, az nézzen, olvasson, járjon utána, mert érdemes. A magyar irodalom egyik (számomra a leges)legkülönlegesebb alkotójáról van szó.
Mert minden látszat ellenére, minden önzőségünk és rohadtságunk ellenére, menthetetlenül egyek vagyunk… A nagy drámák mélyén, dübörögve vagy csendben, ott gurul, mint egy vasgolyó, az, hogy egyek vagyunk. A hősök vívják a maguk párharcát, s a mélyben gurul ez a golyó. A nagy művekben. Többnyire csöndben.
Éppen ezért, amikor abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy főszerkesztőként vehettem át a Fashion Street Magazint, egy dolog nem volt kérdés: valahogy belefűzöm Pilinszkyt a lapszámba. Szerencsém volt, hogy pont az emlékév során értem ide, és szerencsém volt, hogy a gondosan kiválasztott stáb értette a feladatot. Trunkó Bálint divatfotós és Kiss Márk divattervező csodálatos képi világot teremtettek, amelyhez a Magyar Képzőművészeti Egyetem biztosított autentikus helyszínt. Az egész napos fotózás elképesztő eufóriában telt, az ilyen pillanatokra mondják, hogy megéri. Megéri gondolkodni, dolgozni, élni – okos depressziósként.
„Pilinszky más. Mindenki más, de vannak másabbak. Pilinszky ilyen másabb a magyar költészetben és a költészetben, vagyis csakugyan más, igazi más, mélyen eltérő, ritka, valószínűtlen… úgy ment, mint egy üldözött legenda. Az is volt. Üldözött, az irodalomból kitaszított és teljesen ismeretlen legenda” – írta róla kortársa és barátja, Nemes Nagy Ágnes A magasság vágya című kötetben, az akkori irodalmi élet ”répa-korszakára” célozva. Mert az ötvenes években az Újhold folyóirat fiatal írói köre – melynek tagja volt Pilinszky is – politikai okokból nem kaphatott nyilvánosságot, mindössze maguknak (vagy maximum egymásnak) írtak. Ezt nevezte Nemes Nagy Ágnes saját nemzedéke répa-korszakának a növény legértékesebb, de föld alatt maradt részére célozva. Milyen szerencsések vagyunk, hogy nem olyan korban élünk, amikor a politikai cenzúra megfoszthatja az embereket attól, amiért (többek között) nagyon megéri magyarnak lenni. Reméljük, ez így is marad. Mert anyanyevi szinten érteni egy Pilinszky-verset ajándék.
„A dallamok! Szobák során
ugyanaz a locsogó dallam,
mintha a mezitlábas tenger
bolyongana a falaikban!
De legszebbek a szeretők,
sörényük kisüt a homályba,
szemérmük szép, utolsó sátra.
A szeretők, s az alkonyat,
a házsorok ahogy kihúnynak,
s a házak közt, a homokon,
a roppant tömegű torony.
Ki eszelhet ki nála szomorúbbat?”
A legnehezebb feladat a divatanyag kapcsán egyébként a választás volt, mert bár az elmúlt húsz évben minden sora volt már az épp aktuális favorit, ma már képtelen lennék kiválasztani egyet mind közül. Éppen ezért az előre (és nagy nehezen) leválogatott örök kedvencekből később már az elkészült fotók válogatták tovább a verseket. Remélem ti is nagyon fogjátok szeretni.
Pilinszky verseit a világ nyomasztó súlya formálta – fogalmazott a költő kifejezetten az Apokrif című műve kapcsán –, de ez a súly érezhető minden versében, az egész költészetében, éppen ezért Pilinszky nem való mindenkinek. Csak azoknak, akik nem félnek az igazságtól, akik elbírják az irodalmat olyannak, amilyennek lennie kell. Koromfeketének.
Video: Fodor István
Borítókép kredit:
Fotó: Trunkó Bálint
Fashion Editor: Kiss Márk
Modellek: Artemis (Visage) / Levi (WAM)
Smink: Knoll Gabi
Haj: Barsi Balázs / Ficza Domonkos
©Fashion Street Magazine
