×

Egy hely, ahol felfrissült a szellem és minden nyáron leomlott a vasfüggöny: a balatoni turizmus története

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2021. 07. 24.

Felhőtlen szórakozás vagy a nyári újratalálkozások titkos helyszíne, világtól való elvonulás vagy szellemi felüdülés. Minden kornak és minden embernek mást és  mást jelent a magyar tenger, egyvalami azonban mindannyiunkban közös: mindenkinek van legalább egy balatoni története, amit a szívében hordoz. Mi pedig most elmeséljük a Balaton történetét. 

A balatoni turizmus gondolata első blikkre teljesen magától értetődő és öröktől való, mindig fürödtünk a Balatonban és mindig is fogunk. A nagyszüleink is fürödtek és talán az ő nagyszüleik is. Mondjuk ez már korántsem biztos. Úgyhogy jó szokásunkhoz híven kezdjük is azzal, hogy egy kicsit visszautazunk az időben.

Tehát a szabadidő,  mint olyan, a 19. századtól létezik. Kellett ehhez egy(-kettő) ipari forradalom, a munka- és munkástársadalom létrejötte, a munkaidő bevezetése, az óra használatának széleskörű elterjedése és még sorolhatnánk. Előtte nem beszélhetünk szabad időről, mert a felsőbb osztályok akkor hódolhattak kedvteléseiknek, amikor csak akartak, az alsóbbak meg persze akkor sem, maximum ünnepnapokon, amiknek viszont megvolt a saját, hagyományok által övezett menetük. A munka és a normál munkaviszony végül elvezetett egy minimumidő felszabadításához a fogyasztás és a munkán kívüli tevékenységek számára, hogy növekedésével – ami a munka terméke és végső célja – megszülessen a modern értelemben vett szabadidő és szabad idő.

Így nem csoda, hogy az itthoni fürdőkultúra a római virágzás után új színezetet csak a törökök által kapott, viszont szó sem lehetett élővízekről. A Balatonról pedig már csak azért sem, mert esetében mocsaras mezőföldekről beszélünk, amit folyamatosan csapolni kellett, halászatra és közlekedésre használták maximum. S még csak ne is a mai balatoni alakot képzeljük el, a tó teljesen máshogy nézett ki. Bortermelő vidékként azonban már a római időkben is nagy jelentőséggel bírt.

A tó vízszintje a 19. században kezdett el fokozatosan csökkenni, a mesterséges vízszintszabályozás is erre az időszakra tehető, és természetesen egy fontosabb vasútvonal – a Budapest-Fiume közötti Déli Vasút szakasz – építéséhez köthető. A vasút ekkor azonban még csak a déli oldalt járta be, az infrastruktúra teljes kiépülésére még jó pár évet várni kellett. A reformkorban ugyanakkor – köszönhetően többek között a “füredi savanyúvíznek” – Balatonfüred vált az ország egyik szellemi központjává, ami azt jelentette, hogy a kor arisztokráciájának képviselői mellett a szellemi elit, neves írók, költők és politikusok – Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Széchenyi István – is megfordultak a Balatonon. A tóban való fürdőzés ekkor még egyáltalán nem volt bevett, hiszen lovas nemzet lévén a kor emberei nem igazán tudtak úszni, és féltek is a nyílt víztől.

És apropó 19. század: 1878-ban megépült a „Magyar Tenger” feliratú fürdőház, természetesen Siófokon.

A Balaton környéke igazán a 20. században indult fejlődésnek, ekkorra épült ki ugyanis az Észak-Balatonparti vasút, és ekkor kezdtek megjelenni az első komolyabb magánvillák a part mentén a korszerűbb nyaralókkal együtt. Ezzel megkezdődött a tó fürdőéletének fejlődése. Ehhez tartozik még, hogy mivel a trianoni békediktátum következtében Magyarország elvesztette magaslati üdülőhelyeit, így egyetlen nagy nyaralóhely maradt: a Pannon Tenger és vidéke. Siófok volt az első olyan balatoni település a gyógyító Füred mellett, ahol a magyarok kikapcsolódhattak a nyári hónapokban. Persze még mindig csak azok,  akik megengedhették maguknak, tömeges nyaralásról még nem igazán beszélhetünk. A századfordulóra már a budapesti nagypolgárság kedvelt találkozóhelye lett Siófok, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, ifj. Latabár Árpád vagy éppen Kabos Gyula is szívesen vonatozott le. 

A fürdőélet, a mai értelemben vett nyaralókultúra kialakulásra a munkástársadalomig, az 1960-as évekig várni kellett, azonban ekkor már 15 ezer különféle nyaraló, üdülő és szálloda épült a part menti településeken, és megindult a vendéglátói létesítmények fejlődése is. Tömegek számára nyílt meg a lehetőség a nyári kikapcsolódásra a tó partjain. Ebben az időszakban sok állami vállalat, szervezet és intézmény saját üdülőket létesített és üzemeltetett, de ugyanígy jött létre a Zánkai Úttörőtábor is gyerekek részére. Megszülettek – és néhol változatlan forájukban a mai napig meg is maradtak – a Balaton parti büfék, lángossütödék és az egyéb turistákra specializálódott szolgáltatások, ahol sokszor egyáltalán nem volt mindegy, hogy milyen nyelven szólal meg a vásárló – legalábbis az ár szempontjából.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Nem sokat kellett várni a Balaton legjellegzetesebb figurájára sem: a hatvanas években megjelent és a nyolcvanas években élte virágkorát az NDK-s turista, és minden Balatonon nyaraló gyermek gyorsan megtanulhatta élete első német szóösszetételét: Zimmer frei.

Szerencsére Kádárék gyorsan meglátták  az idegenforgalmi perspektívát a térségben, s ezért cserébe szemet hunytak a virágzó Zimmer frei-biznisz felett. Szerencsére, már csak azért is, mert annak köszönhetően, hogy a magyar kommunista vezetés a Balatont állította turisztikai céljai középpontjába, és szerették volna itt vendégül látni a keleti blokk lakóit csakúgy, mint a kapitalista fertőből érkezőket, ezért előfordulhatott, hogy egyazon helyen egyszerre nyaralhatott egy NSZK-s nyugat-német turista egy lengyel vagy szlovák utazóval. Ez a kettősség különleges lehetőséget adott a Németország kettészakadása miatt kényszerűségből kettévált német családoknak a találkozásra.

Egy sajtóhír arról számolt be a hatvanas években, hogy egy német orvos házaspár nálunk találkozott ismét. Történt ugyanis, hogy 1961-ben, amikor a berlini falat emelték, a férj a városban volt egy kongresszuson, viszont a feleség Halléban rekedt. Négy évvel később találkoztak újra, hol máshol, mint Siófokon – addig csak leveleztek, titkos kódokat alkalmazva. Berlini fedőnéven nyitottak dossziét a férfi és a nő megfigyelésére a somogyi rendőr-főkapitányságon, amiből kiderült, hogy a pár végül elhidegült egymástól, így már nem kellett tartani az illegális disszidálástól.

Így talán egy kicsit már másképp nézünk a mára már viccesnek tűnő Zimmer frei feliratokra.

A rendszerváltás után azonban szinte rögtön megkezdődött a balatoni turizmus lassú hanyatlása: az újságok minden évben beszámoltak a tóparti kisvállalkozások egyre válságosabb helyzetéről, a német turisták számának csökkenéséről és arról, hogy a Balaton versenyképtelen a külföldi úti célokkal szemben. Hiába javult látványosan a vízminőség, hiába vették a kezükbe az ügyet elszánt marketingesek, a trend megfordíthatatlannak tűnt, és 2005-ben érte el mélypontját.

2006-ban azonban történt valami egy aprócska balatoni településen, Zamárdiban, ami hosszú időre átrajzolta a Balaton térképét a fiatalok fejében: mgrendezték az EFOTT fesztivált. Bár az EFOTT ezelőtt is létezett, és gyorsan tovább is vándorolt, Zamárdi elbírta a bulizó fiatalaságot. Olyannyira, hogy 2007-től állandó otthona lett a Balaton Soundnak, hogy aztán Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus fesztiválja  – és a mintájára gombamód szaporodó alternatívák és a már meglévő alkotótáborok “elfesztiválosodása” – nyomán a fiatalok újra felfedezzék maguknak a Magyar Riviérát. 

Minden kornak megvannak a fiataljai

Persze másfajta változásokat is észlelhetünk az utóbbi pár évben: a Balaton műemléképületei és szabad zöldterületei helyén luxushotelek nőnek egymás hegyére hátára, ami ugyancsak egy újfajta “turizmus” helyét jelöli ki, de ez már egy másik történet (és másfajta sajtóorgánumok által kerül feldolgozásra nap mint nap). 

Krúdy Gyula soraival búcsúzunk:

Csak a szemünket kell lehunynunk, hogy a mai balatoni hölgyeket elképzeljük a száz esztendő előtti szívhalászok helyére. A nő és a szerelem tulajdonképpen sohasem változik, mint ahogy az igazán nagy dolgok nem változnak a világon. Ugyanazok a hölgyek sétáltak száz év előtt a tópart platánjai alatt, akik manapság. Ott van közöttük a szívhalásznő, Fruzsinkának hívják, és szüleinek, valamint neki magának is az a feltevése, hogy nem tölti tétlenül a nyarat, szívet halász, ha még csak egyetlen szív van a Balatonban.

(Képek: fortepan, unspash, travelmelodies.com)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás