Már majdnem elfelejtettük leközölni, de végül mégsem! Szellemek, Britney Spears-utánzatok, angyalok és még sokan mások várakoztak a Madison Square Garden előtt október utolsó hétvégéjén, ahol azonban nem csak egy átlagos Halloween-partiról volt szó, hanem Harry Styles New York-i koncertjéről. És ez tudjuk, mit jelent!
Az énekes különleges felhívást küldött az október 30 és 31-i koncertre érkezőknek, ugyanis a megjelenés egyik feltétele volt a jelmezbe való beöltözés, és mondanunk sem kell, a rajongók igazán kitettek magukért!
Aki követi Harry szeptember óta tartó turnéját, az tudja, hogy minden egyes fellépés felér egy külön divatbemutatóval, hiszen a fiatal énekes imád dizájnercuccokban parádézni. Persze, a rajongók sem okoznak csalódást, hasonlóan stílusos ruhákban érkeznek ők is a koncertekre, azonban Harry – nem meglepően – ismét minden várakozást felülmúlt, amikor Dorothyként jelent meg az Óz, a nagy varázslóból, vasárnap pedig tetőtől talpig Gucci-ban állt a közönség elé. Ezzel pedig kijelenthetjük, hogy kevés nála stílusosabb bohócot láttunk eddigi életünk során.
View this post on Instagram
A jelmezek mellett a rajongók feliratokkal is készültek, hogy minél jobban felhívják magukra Harry figyelmét. Volt, aki a következőt írta a plakátjára: „I spent my student loan money on you!”, ami tömören és röviden annyit jelent, hogy a diákhitelét költötte arra, hogy ott lehessen a koncerten. De volt olyan is, aki nagyon egyszerűen csak annyit írt: „Üss arcon!” Kétség sem fér hozzá, hogy ez volt az idei év legjobb halloweeni hétvégéje, így gondolta maga Harry is a tőle megszokott szerénységgel, és az eseményt át is nevezte rögtön Harryweennek.