A kínai horoszkóp szerint 2022 a Tigris éve lesz, amely a jegy tulajdonságaiból eredően újult energiát, erőt, vagyis egy igen intenzív időszakot ígér. Erre reflektálnak azok a divatkollekciók, amelyeket kifejezetten a holdújév megünneplésére készítettek!
Már csak néhány nap van hátra, és hivatalosan is kezdetét veszi a régóta várt holdújév, amikor is a keleti asztrológia szerint a Tigris jegyébe lépünk. Az ünnepségek január 31-én, vagyis a kínai újév előestéjén kezdődnek, és február 15-én, a hagyományos Lámpás Fesztivállal zárulnak. Az eseményt a helyiek és az asztrológia szerelmesei mellett a divatipar is előszeretettel ünnepli, amiben nincsen semmi meglepő, hiszen a legnagyobb brandek és dizájnerek így egy újabb happeningre fűzhetnek fel egy sor limitált szériás és általában méregdrága kapszulakollekciót.
Kezdve a Versace-házzal, akik ezúttal sem aprózták el a dolgokat, és nem csak a tiszteletet parancsoló állatra hegyezték ki a kollekciót, de a komplett kínai kultúrát csomagolták Versacéba. Vörös színek, csillogó arany barokk motívumok, és persze egy-két tigris lenyomat. A kapszulakollekció egy játékos újévi kampány, akrobatikus táncelőadásokkal.
A Maison Valentino ezzel szemben kicsit konszolidáltabbra vette a figurát a Tiger 1967 kollekcióval, amelyben a lágy pasztellszíneket, mint a a babarózsaszín, a babakék és a (tigrisazonos) bézs dobta fel játékos tigriscsíkokkal.
Apropó, tigriscsíkok, nem kevés kritika érte a Guccit, amiért legújabb kollekciójának kampányfotóihoz élő tigrisekkel pózoltak a modellek, de hát eszünkbe nem jutott csodálkozni azon, hogy az olasz divatház nem éri be plüssállatokkal, ha már egyszer… Túllépve az elveinken a képek persze csodálatosak, és a termékek sem sok kívánnivalót hagynak maguk után. #GucciTiger
A Miu Miu játékos kedvében volt a kollekció megalkotásakor, hiszen a rajzfilmvilág különböző tigriseit nyomatta a pólóira a holdújév tiszteletére, így Micimackó hebehurgya barátjától kezdve Ikki Kajiwara harcos szuperhős tigriséig ki-ki a maga stílusához válogathat egy-egy híres nagymacskát. Mondjuk Sir Kán azért hiányzik!
Végül, de nem utolsósorban pedig jöjjön a kampány, aminek értelme is van. A figyelem felkeltése érdekében a Prada a holdújévet az „Akció a tigris évében” kampányával és projektjével ünnepli, melynek célja ennek a legendás állatnak a védelme. A csodaszép nagymacska ugyanis hiába a fenség és a hatalom szimbóluma, mégis az egyik legveszélyeztetettebb fajok közé tartozik. A divatkampány sztárja a showbiznisz világának két híres arca: Li Yifeng színész és énekes és Chun Xia színésznő, akik az erre az alkalomra készült darabokat viselik. A kollekciót azonban a már említett projekt is kiegészíti: az „Akció a tigris évében” felhívásban minden művészeti iskolában tanuló harminc év alatti fiatal lehetőséget kap, hogy elkészítse saját, személyes interpretációját a tigrisekről, majd feltöltse művét a Prada weboldalára. A fiatal művészek a világ bármely pontjáról részt vehetnek a dologban, ráadásul szabad kezet kapnak arra, hogy kifejezzék magukat, bárhogyan is használják a festészet, a design és a szobrászat nyelveit. A diákok munkáit Liu Ye, Lu Yang és Goshka Macuga művészekből álló különleges zsűri bírálja el, és néhányat kiválasztanak egy 2022-ben zajló különleges projektben való felhasználásra, amit egyelőre még homály fed. Mindenesetre nagyon izgalmas a dolog. És ha mindez nem lenne elég, a Prada Csoport anyagilag is támogatja a Kínai Zöld Alapítvány munkáját, amey a különösen veszélyeztetett szibériai tigris védelméért harcol.
Oké, hát ezt a versenyt a Prada vitte!