Anyák napja alkalmából összegyűjtöttem az anyukámmal közös kedvenc filmjeinket és sorozatainkat, amelyek vicces, szarkasztikus vagy épp fájón igaz perspektívából mutatják be ezt a bonyolult kapcsolatot, és amelyekből olykor tanultunk, olykor sírtunk, vagy épp sírva nevettünk.
Kezdjük egy magyar sorozattal, ha már egyszer! Az Aranyélet Jankája és Mirája nem épp a felhőtlen viszonyt hivatott bemutatni, de miért is tennék? A kamaszévek semelyik családban nem telnek zökkenőmentesen, pláne akkor, ha a szülő a tűz, a gyerek meg a víz, ami a személyiséget és az értékrendet illeti. Viszont pont ettől volt olyan hiteles ez a gyakran állandó hullámzásban zajló, szeretem-gyűlölöm viszony.
Ismét egy magyar film, ismét Ónodi Eszterrel. A négy generáción átívelő családregény leginkább az anya-lánya kapcsolatot kidomborítva mutatja be a XX. századi magyar történelmi események elől menekülő famíliát, amely a sorozatos tragédiák ellenére sem veszíti el derűlátását. A szívet melengető film most egyébként a NETFLIX-en is megtekinthető.
Lorelai és Rory Gilmore története egy örök kedvenc, ami nem mellesleg mindig meggyőz arról, miért is lehet jó fiatal anyának lenni. Ez mondjuk nem sikerült, úgyhogy marad a tévéképernyő, mert akárhányszor a Gilmore Girls megy valahol, biztos, hogy a kanapén ragadok.
Ha már fiatal anyukák, szót érdemel a nagysikerű Születetett feleségek Susanje, aki szintén kicsit rendhagyó módon neveli Julie-t, a tipikus stréber kislányt, aki úgy nő fel, hogy – akarja, vagy sem – sokszor bizony felcserélődnek a szerepek kettejük között.
Lindsay Lohan tökéletesen alakítja a lázadó tinédzserkorba lépő, bajkeverő hisztikirálynőt, ami nem is csoda, hiszen édesanyját (a Született feleségekből ismert Felicity Huffmant) sokkal inkább leköti a piálás, mint a gyereknevelés. És bár ritka, hogy a nagyihoz küldés legyen maga a büntetés, itt ez történik, ami viszont jót tesz a család megtört nőtagjainak, mert Jane Fonda pikk-pakk rendet tesz.
Esküszöm, nem szándékosan válogattam ebben a sorrendben a filmeket, de itt is egy újabb kapcsolódás, ami Lindsay Lohant illeti. A rendkívül szórakoztató (mese)filmben egy balul sikerült varázslatnak köszönhetően anya és lánya egymás bőrében ébrednek, és kezdődnek a bonyodalmak. Agy kikapcs, jöhet a röhögés.
Ha az anyád egy szabadelvű költőnő, aki féltékenységből megöli a férfit, akit szeret, majd börtönbe kerül, apád pedig sehol, akkor nem túl fényes jövő elé nézel. Ez történik a filmben Astriddal, aki anyja hibája miatt nevelőotthonok és idegen szülőjelöltek között tengődve próbál boldogulni, és az egyetlen biztos pont az anyjával folytatott levelezés.
A zseniális Meryl Streep, akinek mindent elhiszünk, még azt is, hogy egy ember valóban és boldogan képes magát telejsen és száz százalékig alárendelni egy másik ember (vagyis a nem éppen makulátlan férje) céljainak, aki beteg felesége ápolását is a lányuktól követeli. A lány szerepét a nem kevésbé tehetséges Renée Zellweger játsza, a történet pedig hosszú időre a bőrünk alá mászik.
Folytatván a nem vidám szekciót, ehhez a filmez is kell bőven zsebkendő. Ha valaki esetleg nem látta volna, érdemes pótolni, mert a történet szépsége mellett annak érzékenyítő hatása sem elhanyagolható. Ráadásul nagyon hitelesen mutatja be a különböző szemszögeket, legyen az a betegséggel küzdő anya, egy fiatal mostoha, vagy épp a világ minden kétsége között vergődő kamaszlány.
A végére jöjjön egy sokszor feldolgozott klasszikus, amelynek egyébként bármelyik verziója ugyanolyan megunhatatlan és szórakoztató. Nekem a legújabb feldolgozás a kedvencem a parádés szereposztás miatt – Meryl Streep, Laura Dern, Emma Watson, Saoirse Ronan, Timothée Chalamet, soroljam még?
