A nap három főétkezése közül (legalább) az elsőnek kiegyensúlyozottnak kell lennie, hogy mi is azok legyünk. Íme a leggyakoribb hibák és az indokok, hogy miért ne kövesd el őket.
A reggeli a nap legfontosabb étkezése, ezt már unásig ismételgették a szüleink és a nagyszüleink idejében is az emberek, nyilván nem véletlenül. Mégis ez az az étkezés, ahol a legkönnyebb hibát véteni, meg is tesszük gyakran anélkül, hogy tisztában lennénk velük – a rohanás miatt, vagy az éhség miatt, főleg, ha este sem ettünk rendesen. Mint minden főétkezésnek, így az ebédnek és vacsorának is tartalmaznia kell a lényeges tápanyagokat, azaz szénhidrátot, fehérjét, jó zsírokat, mert ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy feltöltődjünk, újraindítsuk az anyagcserét és megfelelő koncentrációval nézzünk szembe a nappal. A szabály mindig ugyanaz: részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, amelyek jótékony rostokat tartalmaznak és lassan szívódnak fel, az alacsony zsírtartalmú fehérjeforrásokat, például joghurtot, sovány tejet, ha sósat kívánunk reggel, akkor a tojást (inkább a főttet, mint a sültet). Ha nem tartod szem előtt ezeket az apró dolgokat, valószínűleg te is el szoktad követni az alábbi öt hiba egyikét, amelyek ráadásul súlygyarapodáshoz vezetnek.
Csak fehérje
Soha ne hagyd ki a fehérjéket a reggelidből: gyorsítják az anyagcserét, nem nehezítenek és persze az izomtömeg építésére szolgálnak. A kizárólag fehérjetartalmú reggeli azonban nem ajánlott: ahhoz, hogy erőtől duzzadónak érezd magad reggel, és elkerüld a néha már az ebéd előtt megérkező fáradtságérzetet, mindig egészítsd ki a reggeli fehérjédet szénhidráttal is: a joghurthoz egyél egy kis zabot, a tojáshoz teljes kiőrlésű kenyeret például.
Puha finomságok
A péksütik, palacsinták és más „puha” finomságok nem mindig ideálisak reggelire. Az éjjeli „böjtölés” után fel kell töltődnünk, és a nap első étkezése az, amelyik során (egy kicsit) túlzásba eshetünk, de valljuk be, ezek az ételek a legkevésbé hatékonyak közé tartoznak. Persze nagyon finomak, de ettől még egyszerű cukrokban gazdag élelmiszerek, általában finomított liszttel készülnek, így csak abban a pillanatban telítenek el és töltenek fel. Az eredmény? Éhessé tesznek már röviddel reggeli után, amitől csak még fáradtabbnak érzed majd magad. Ezért érdemes valami kevésbé nehéz, „szilárd” dolgot választani szénhidrátforrásként, mint a teljes kiőrlésű kenyérszelet, esetleg lekvárral megkenve, joghurttal, mellé tejeskávét és/vagy frissen facsart gyümilevet inni.
Egy kis gyümölcs
Kizárólag gyümölcsöt enni reggelire nem olyan egészséges, mint amilyennek tűnik: ennek az az oka, hogy bár vitaminokban és rostokban gazdagok, ugyanígy egyszerű cukrokban is, ezért amellett, hogy inzulinszint-kiugrást okoznak, nem telítenek el sokáig. Magyarul farkaséhesen érkezünk ebédre. A teljes értékű reggelihez a gyümölcs csak akkor kiváló, ha mindig fehérjeforrással párosítjuk. Ehhez elég egy pohár joghurt (mindegy, hogy normál vagy növényi, én újabban a zabkrémet preferálom), főleg az igazi görög joghurt remek választás, már ha ehetsz: alacsonyabb fehérjetartalmú és a zsír is kevesebb benne (még a nem sovány változatban is), ráadásul probiotikumokat tartalmaz, így a belek is hálásak lesznek.
Csak a fekete
Sokan még mindig azt hiszik, hogy a kora reggeli kávéra szorítkozás segíthet a fogyásban: tévhit, mert az éjszakai böjt után enni kell. Egy csésze eszpresszó nem elég (még tejjel feljavítva sem), és épp ellenkező hatást válthat ki, vagyis súlygarapodáshoz vezet, ha a nap további étkezéseivel akarjuk pótoljuk a reggelit. Ugyanez történik egyébként akkor is, ha gyümölcslevet iszunk, különösen, ha boltban vásároltuk: a vitaminmennyiség minimális, a cukoré viszont maximális – nehéz lesz nem éhesen érkezni az ebédre, és elkerülni, hogy mindent felfalj, amit hirtelen megkívánsz.
Abban az esetben, ha ébredés után nem tudsz egyből enni, semmi baj, sokakkal megesik – a reggelit nyugodtan el lehet tolni egy órácskával.
Telefon a kézben
Csak közvetetten vonatkozik az étkezésre, de nagyon igaz: meg kell tanulnunk értékelni az ételt, élvezni a pillanatot, azért, mert ez az egészségünkre is hatással van. Ha evés közben másra fókuszálunk, az csak elvonja a figyelmünket arról, hogy mi van a tányérunkon, így amellett, hogy megfosztjuk magunkat az ízlelés örömétől és egy pillanatnyi nyugalom élvezetétől, azt is megkockáztatjuk, hogy többet eszünk. Megvan, hogy már csak azt vetted észre, az egész csomag keksz elfogyott, amit a tejeskávéba tunkoltál, miközben a kijelzőt bámultad?