A Louis Vuitton tegnap a Wall Street Journalnak is megerősítette a hírt, hogy Pharrell Williams rapper, producer és vállalkozó került a néhai Virgil Abloh helyére, ami a divatház férfi kreatív igazgatói posztját illeti.
Nem éppen ilyen Valentin-napi meglepetésre számítottunk divatfronton, de soha rosszabbat! Aki valamennyire jártas a divat világában, az pontosan tudja, mit jelent az, amikor a világ leghíresebb divatházai új kreatív igazgatót jelölnek ki. A Louis Vuitton pedig már többször is meghúzta a váratlant, hiszen Pharrell elődje a szintén amerikai Virgil Abloh volt, az Off-White alapítója és nem mellesleg az első színesbőrű tervező a márka életében, aki ezt a pozíciót betölthette. És milyen jól tették, hogy kockáztattak vele, hiszen friss és nagyon kortárs látásmódjával teljesen új lendületet adott a brandnek, jelentős rajongótáborra tett szert, mivel segített a márkának a fiatalabb fogyasztókhoz való kapcsolódásban, és a streetwear esztétika elemeit is kiválóan építette be a luxuskínálatba.
Virgil Abloh
©LVMH
A felívelés azonban korántsem tudott kiteljesedni a tervező korai halála miatt, a mostani döntéssel pedig látatlanban is mintha tisztelegnének Abloh előtt, aki nemcsak az Off-White és a Louis Vuitton miatt lett híres, hanem a zenei világban való tevékenykedésével is, gondoljunk csak Kanye Westtel való gyümölcsöző együttműködésére. És itt jön a képbe Pharrell Williams, aki az amerikai hiphop szintén jelentős arca, nem mellesleg már többször vett részt high-fashion divatházak kampányaiban, olyan brandekkel alkotott közös kapszulakollekciót, mint az Adidas, a Tiffany & Co., a Diesel, a Moncler és a Chanel, na meg amúgy is híres kifogástalan stílusáról (is). Persze ez nyilván más kérdés, mint egy ilyen pozíció, de szerencsére nem kell túl sokat várni, hogy lássuk, mit alkot majd Pharrell, hiszen júniusban, a párizsi férfidivathéten debütál első Louis Vuitton számára készített terveivel, a fejesek pedig nagyon pozitívak a választásukkal kapcsolatban.
View this post on Instagram
„Örömmel üdvözlöm Pharrellt a Louis Vuittonnal való 2004-es és 2008-as együttműködésünk után, mint új férfi kreatív igazgatót. A divaton túlmutató, kreatív látásmódja kétségtelenül egy új és nagyon izgalmas fejezet felé fogja vezetni a brandet” – nyilatkozta a Louis Vuitton elnök-vezérigazgatója, Pietro Beccari. És amíg a többiek Pharrell individualizmusát ünneplik, ő a „hétköznapi amerikai embereket” tekinti legfőbb inspirációs forrásának. Alig várjuk a júniust!
Cover: Gustavo Papaleo/The Guardian