Világszép KorTárs Kapcsolódások címmel nyílt meg a Ludwig Múzeum jótékonysági tárlata, amely egy nagyon különleges, és valljuk be, első hallásra lehetetlennek tűnő együttműködés során valósult meg: állami gondozott fiatalok és kortárs művészek közös alkotásait láthatjuk.
Wirtz Ágnes, a Világszép Alapítvány alapítója, szíve és lelke, képes volt arra, hogy megmozdítsa és megváltoztassa az őt körülvevő világot, és ezzel egy csodálatos láncreakciót indított el 15 évvel ezelőtt. Ekkor hozta létre az alapítványt a férjével együtt azért, hogy olyan tükröt mutasson állami gondozott fiataloknak, amiben ők is Világszépnek látják magukat. Na, libabőrös vagy már? Akkor mesélem tovább. 15 év alatt ez az alapítvány ma 31 munkatárssal, 97 önkéntessel és 37 megbízott szakemberrel dolgozik azért, hogy segítsen ezeknek a sokszorosan traumatizált gyerekeknek, akik nem a saját családjuk körében, hanem gyermekotthonban nevelkednek. És akik fekete humorral képesek „Zacisoknak” hívni magukat.
Ezek a gyerekek, fiatal felnőttek, akiket az elmúlt 15 év alatt megismerhettem, teszik az én életem széppé, szerethetővé. Miattuk tudok ebben az országban boldogan élni…
Ez alatt a 15 év alatt pedig nemhogy nem csömörlött meg, olyan projekteket talál ki, amelyek tényleg egyedülállók. Ez esetben például egy felbecsülhetetlen értékű és kitörölhetetlen művészeti örökséget hagyott ránk, csak mert támadt egy ötlete, és volt ereje a megvalósításhoz is. Mert ilyen másnak biztos nem jutna az eszébe.

Wirtz Ágnes és Cseri Richárd
Állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok és a kortárs képzőművészet legjava, vagyis nagyjából a világ két teljesen eltérő pólusának képviselői voltak képes nyitni egymás felé, kapcsolódni, majd együtt alkotni, mert ennek a hihetetlen nőnek nem létezik lehetetlen. És ebből egy olyan tárlat valósult meg a Ludwigban, ami egy életre szóló élménylenyomatot hagy a látogatóban. Legalábbis velem ez történt.
A kiállítás tehát a 15 éves Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány jubileumára készült. Középpontjában pedig az a különleges találkozás áll, amely 24 elismert kortárs magyar művész és 77 állami gondoskodásban élő vagy onnan kikerült, 2–25 éves fiatal között jött létre. A fiatalok először a művészek munkáin keresztül ismerkedtek meg az alkotókkal. Tehát volt egy kiindulási alkotás, amelyet az adott művész korábbi műveiből választott a projekthez. Majd ezeken a személyes találkozókon, workshopokon ez alapján a fiatalokkal közösen álmodták meg az új műveket. A művészek ezután ismét egyedül alkottak: a találkozások inspirációira építve hoztak létre egy újabb, az előzőekhez kapcsolódó alkotást.
A találkozások persze korántsem voltak idilliek. Egy sokszorosan elismert művésznek bizonyára nehéz hallania, hogy a festménye ocsmány, és teljesen lejön az életről tőle egy fiatal szemlélő. Sokszor nem kapták meg a művészeket övező áhitatot, de a valódi és őszinte visszajelzés, és persze a projekt maga tudott fontosabb lenni, mint az egó. És onnantól fogva a közös alkotáson volt a hangsúly, és ez látszik az elkészült műveken is.
Wirtz Ágnes a kiállítást kísérő kiadvány előszavában nagyon lényegretörően mesélt a projekt lényegéről.
„Pénzt és figyelmet remélek kapni azon keresztül, hogy huszonnégy kimagaslóan tehetséges és ismert képzőművészt kértem meg, hogy kapcsolódjanak a Világszép gyerekeinkhez. Hogy segítsenek őket láthatóvá tenni! Úgy valóságosan… Nem szólhat arról a találkozás, hogy jajj, reméljük, aztán klassz lesz az alkotás! Ez a projekt nem lehet kirakat!”
Kirakat nem lett, az alkotások viszont klasszak. Megrendítőek. Lehengerlőek. Olyan történeteket mesélnek el, amiket egy életre magunkkal tudunk vinni. Ami arra sarkall, hogy érdemes jobbnak lenni, hogy érdemes segíteni, merni kapcsolódni. Miközben nézed és olvasod a képeket, elhiszed, hogy lehet még segíteni a világon, a világban.
Úgyhogy október 12-ig van időd ellátogatni a Ludwig Múzeumba, megnézni és megérteni azt, hogyan tudja a művészet jobb hellyé tenni a világot. Ráadásul hazaviheted az egész élménycsomagot! A múzeum shopjában megvásárolhatod a kiállítást kísérő albumot, amely az egész munkafolyamatot elmeséli, az összes alkotást bemutatja és amelynek minden borítója teljesen egyedi.
View this post on Instagram
ALFÖLDI Róbert • BARABÁS Zsófi • BERESIN Éva • BÓBICS Diána • BOZÓ Szabolcs • BUKTA Imre • CSATÓ József • CSURGAI Ferenc • FAJGERNÉ DUDÁS Andrea • ESTERHÁZY Marcell • HAÁSZ István • HAVADTOY Sam • HORVÁTH LÓCZI Judit • KÁRMÁN Dániel • KÖVES Éva • KUSOVSZKY Bea • NÁDLER István • NEMES Anna • NEMES Csaba • PAP Gábor • SOÓS Nóra • VARGA Rita • VOJNICH Erzsébet • ZÉKÁNY Dia



















