fashionstreet

Sikeres modell, üzletasszony, filmproducer. Pataki Ági büszke ezekre a megnevezésekre, megdolgozott értük. 2019-ben lett 68 éves, és erre is nagyon büszke. Nincs baja a korával és pontosan ez az, amit mindenki megérez rajta.

(Szöveg: Balogh Edina)

Városi gyerekként a Ráday utcában és annak környékén nőttem fel. A Kálvin téren sokáig ott volt az ő hatalmas Fabulon-reklámja. Sokat nézegettem, mert nagyon tetszett nekem. Később is rengeteget hallottam róla, tinédzserként például rettentő boldog voltam, ha sikerült összespórolnom egy kis pénzt, és vehettem valamit a butikjában. Többször előfordult, hogy ő szolgált ki engem az üzletben, kedves és készséges volt, én pedig azt gondoltam, ha majd „igazi nő leszek”, akkor én is ilyen szeretnék lenni. Azóta eltelt pár évtized, ám miután interjúztam vele, még mindig az jár a fejemben, na valahogy így kell ezt csinálni…

Fashion Street: Amikor eldöntöttük, hogy magazinunk őszi–téli lapszámának „Kortalanság” lesz a tematikája, számomra egyértelmű volt, hogy te leszel a címlapon. Nemcsak azért, mert remekül nézel ki, hanem mert hiteles vagy a témában, és hallatod is a hangod, ami lássuk be: hazánkban sajnos nem gyakori.

Pataki Ági: Nagyon tetszett a tematika, ezért is mondtam azonnal igent a felkérésre. És egyetértünk abban is, hogy mi felénk, vagyis Kelet- Európában még mindig van egyfajta szégyenlősség a nőkben az öregedéssel kapcsolatban. Megfigyeltem, hogy a negyvenen felüliek abban a tévhitben élnek, hogy a koruk miatt kötelességük fokozatosan visszahúzódni. Ráadásul valahol a társadalom is azt várja el tőlünk, hogy a kor előrehaladtával váljunk láthatatlanná. Én viszont egyáltalán nem értek ezzel egyet. A magam módján harcolok is ez ellen. Ezért vállalok el örömmel minden olyan felkérést, mint a tietek is. Az a célom, hogy minél több csatornán hallassam a hangom. És tudod, mi az érdekes? Egyre többen találnak meg a témát érintően, keresnem sem kell a lehetőségeket, szinte szembejönnek velem. Azt gondolom, ez elsősorban annak is köszönhető, hogy igény van a változásra az öregedés megítélésével kapcsolatban.

Az a célod, hogy inspirálj? Vagy egyenesen forradalomra vágysz?

Mindenképpen célom, hogy inspiráljak, bár egy forradalom sem lenne rossz. Mindannyian megöregszünk, ez természetes folyamat, ám nem azt jelenti, hogy le kell írni magunkat. Nyilván minden változik, a testünk, a biológiánk, másként látjuk az életet az évek múlásával, ám ugyanazokat az attitűdöket képviseljük, amelyek mindig is jellemeztek bennünket. Nem lettünk mások vagy rosszabbak. Ha bárki ezt állítja, hát ne higgyünk neki! Rengeteg külföldi véleményvezér van, akiknek én is követem a pályáját, például Jane Fonda, Helen Mirren vagy Julianne Moore, akiket több nemzetközi cég is felkért kampányaik során, pontosan azért, hogy felhívják arra a figyelmet, ötvenéves kor után sem áll meg az élet. Ezek a törekvések hatottak rám, egyetértek velük. Emiatt vállaltam el azt is, hogy újra egy kozmetikai termék arca legyek, óriásplakátokkal, tévéreklámmal.

Szeretném megmutatni a hozzám hasonló korúaknak, hogy bármely életkorban lehet elismerést és figyelmet kivívni magunknak. Nem az a megoldás, hogy mi vonulunk vissza, a körülményeknek kell változniuk, ám ezért tennünk is kell.

Ha valaki utánaolvas az életednek, hamar rájön, hogy te mindig is mertél lépéseket tenni, bátran változtattál.

Inkább úgy mondanám, hogy éltem a lehetőségekkel és kerestem őket. Azt tapasztalom, hogy nálunk az emberek többsége, amint elér egy bizonyos kort, hátradől, és nem mozdul többet. Én viszont nem vagyok erre hajlandó. Képtelen vagyok ezt elfogadni, szerintem mindig van mit tenni, próbálom a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből. Pályám első 20 évében modellkedtem, ez nálam dupla annyi ideig tartott, mint másoknál, de ahhoz is kellett bátorság, hogy ennyi ideig csináljam. Nem hagytam abba pár év múlva csak azért, mert úgy illett volna.

Egy modell esetében eleinte a külsőségek a legfontosabbak, de miután eltöltöttél jó pár évet a szakmában, történeted lesz. És az az imázs, a személyiség, amivé közben váltál, a kép, amit kialakítottál magadról, ugyan több ránccal, de értékké válik. Aztán nyilván eljött az az idő, amikor éreztem, hogy már váltanom kell. Akkor nyitottam meg a butikokat Budapesten. Ezzel is foglalkoztam jó 20 évig, aztán mikor meguntam, következett a filmezés. Az első produkció az Üvegtigris volt, amelyben részt vettem. Tulajdonképpen akkor kezdtem egy új szakmába, mikor mások már leírják magukat. Persze minden lépésnél voltak átfedések, nem ment egyik napról a másikra a váltás, volt pár év, amikor még folytattam azt, amiben benne voltam, de már belefogtam az újba is.

Azért az elég kemény időszak lehetett…

Mindig is két lábbal álltam a földön, csak akkor hagytam abba a biztosat, amikor már tudtam, hogy mit kezdek el helyette. Még modellkedtem, mikor megnyitottam a butikokat a belvárosban, s közben ott is jelen voltam.

Ez még a rendszerváltás előtt történt, akkoriban még a butik szó is újdonságnak számított, nemhogy nyitni egyet. Ha úgy vesszük, ebben a tekintetben is úttörőnek számítottál.

Igen, szinte szenzációszámba ment a dolog! Hamar elterjedt a híre, hogy üzletet nyitok. Sokan csak azért jöttek, mert tetszett nekik, hogy én szolgálom ki őket.

A filmes szakmában hogyan fogadtak? Az a váltás is nehéz volt?

Az a nagy szerencsém, hogy mindig megtalálom a megfelelő társakat a vállalkozásaimhoz. Ilyen volt a butikos korszakban Sztremi Ilona, aki a kreatív részét vitte a az üzletnek, ő volt a lelke a ruhatervezésnek, a filmezésben pedig a férjem volt a segítőm. Vagyis remélem, még mindig az (nevet), remélem, ha hazamegyek még otthon találom. Gábornak (Kovács Gábor filmproducer – a szerk.) a vérében van a szakma minden apró titka, már az egyetemi évei alatt is a filmgyárban dolgozott. Ő ismertette meg velem ezt a csodás világot.

Előbb jött a szerelem és utána a filmezés?

Igen.

Nem féltél, hogy rosszul is elsülhet, ha a kedveseddel együtt dolgozol?

Dehogynem, ám mikor valamihez olyan nagy kedved van, mint nekem a filmezéshez, akkor az képes felülírni a félelmeidet. Csakúgy mint egy szerelem esetében. Persze nem mondom, hogy nincsenek vitáink, de a végén valahogy mindig konszenzusra jutunk. Nem fordult még elő, hogy olyan filmbe szálljunk bele, amelyet valamelyikünk nem akar. Egy filmet létrehozni amúgy is hosszú, bonyolult és hektikus processzus, muszáj közben egy oldalon állnunk.

Ha már a félelmekről esett szó, az öregedéstől mennyire féltél?

Képzeld, annyira szerencsés vagyok, hogy nem érint érzelmileg ez a folyamat. Tévedések elkerülése végett: nem vagyok vak vagy bolond. Felfogom a végbemenő változásokat, de nem borítanak ki, inkább csak tudomásul veszem őket. Azt azért tudni kell, hogy több dolog is megtámogat ebben engem. Nem érzem az elvárást sem a férjem, sem a fiam, sem pedig a barátaim felől, hogy mindenáron fiatalabbnak kellene kinéznem.

Nagy elfogadásban élek. A fiatalságon kívül annyi más érték is létezik.

Talán ezért is van az, hogy senki sem néniként tekint rád.

De miért is kellene? Én még 80 éves koromban is tetszeni akarok majd. Tudomásul vettem az öregedést, de nem félek tőle. Sőt büszke vagyok! 68 éves vagyok, és ezt hangoztatom is. Nem célom, hogy negyvennek látsszam, én egy jól kinéző 68 évesnek akarok tűnni. Ha körülnézel, zömében másfajta törekvéseket látsz. Két szélsőség érződik, az egyik ellenáll és mindent megtesz, hogy harminc évvel fiatalabbnak tűnjön, a másik véglet pedig teljesen elengedi és leírja magát. Számomra mindkettő elfogadhatatlan, a középutat keresem.

Az 50+-os influenszerekből hiány van nálunk. Nem gondoltál még rá?

A férjem mindig nógat, hogy legyek aktívabb a social médiában, szerette volna, ha például létrehozunk egy közös YouTube-csatornát. De tőlem idegen az ilyesmi. Képtelen lennék mindennapos készenlétben élni és kitárulkozni, ez nem az én utam. Nem a korom, hanem a személyiségem miatt. Pedig nagyon érdekes lett volna kipróbálni, ám ez a feladat valaki másra vár.

Te és a férjed azért legendás párosnak számítotok…

Rettentő érdekes, hogy két ilyen különböző személyiségű ember, mint mi, hogy tud ilyen jól együtt élni. Talán az a titka, hogy nem akarjuk a másikat a magunk képére formálni. 28 éve vagyunk együtt, és nem akarjuk egymást meggyőzni semmiről. Bár bevallom, azért már nyaggattam, hogy a facebookozást hagyja abba.

Ha már Facebook, Gábor gyakran posztol olyan bejegyzést, amelyből arra következtetek, hogy neki azért van baja az idő múlásával.

Abszolút, pedig kettőnk közül ő a fiatalabb! Furcsa egy házasság, nem? Adva van egy nő, aki a külsejéből élt, azzal került be a köztudatba, és itt egy férfi, akit pedig egyáltalán nem érdekelt egy jó darabig, hogy hogyan néz ki. De szerencsére abszolút pozitívan hatunk egymásra. Én sokkal morózusabb, komolyabb voltam, mielőtt őt megismertem, aztán az ő könnyedsége átragadt rám. Remélem, ezt most tudom neki viszonozni, és meg tudom őt nyugtatni az öregedéssel kapcsolatosan.

Mit teszel azért, hogy formában maradj?

Szenvedélyesen szeretek enni, mindig is imádtam kajálni. Csak ugye a hormonok már másként dolgoznak, ezt pedig rengeteg mozgással tudom kompenzálni. Hál’ isten mindkettő örömet szerez, az evés is és a sport is, szóval így könnyebb balanszíroznom.

Életvezetési tanács, amelyre esküszöl?

Nem fiatalnak vagy öregnek kell magunkat érezni, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat az életben. Ez mindent magába foglal, ami számomra fontos.

Melyik volt életed legjobb időszaka?

A mostani. Nem cserélném el semmivel. Mindenem megvan ahhoz, hogy ne kelljen már hajtanom magam, nincsenek olyan feladataim, melyeket muszáj teljesítenem. Nincs rajtam kényszer. Kicsit olyan ez, mint amikor nagymama leszel. Felhőtlenül tudsz örülni a kis unokádnak, de nincs rajtad a nyomás és a felelősség, hogy neked kell felnevelned őt. Nem lennék újra harmincéves sem. Akkoriban kifejezetten boldogtalan, elégedetlen voltam. És tudod, mi a legérdekesebb? Akkoriban még az évek múlása is sokkal nagyobb problémát jelentett, mint most.

(A cikk a Fashion Street Magazin 2019-es őszi-téli lapszámában jelent meg. Fotók: Lábady István, styling: Balogh Viktória, smink-haj: Kiss Csilla)