×

Valóban a pénz határozza meg a stílust? Körbejártuk!

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2018. 02. 6.

Olykor irigységgel határos tekintettel figyeljük a vörös szőnyegen felvonuló sztárokat, akik gyakran egy hétköznapi kávézás és ebéd közben is tetőtől talpig stílusosan (és megkockáztatjuk, méregdrágán) vannak felöltözve. Azt gondoljuk, hogy egy vagyonba, de minimum a fizetésünkbe kerülhet egyetlen ruhadarabjuk, kiegészítőjük, de nem feltétlenül van ez így.

De vajon pénz kérdése lenne csak a stílus? Hogy erre választ kaphassunk, először a legfontosabb kérdéssel kezdjük:

Mi is az a stílus és hogyan alakíthatjuk ki?

„A divat változik, a stílus örök.”

Mondta a reformfeminista Coco Chanel divattervező, aki nem csak a ruhatervezéshez értett, a szavakat is jól forgatta. Lássuk be, igaza van. A trendek változnak, ráadásul attól, hogy valami divatos, még nem kell viselnünk. Lehet, hogy nem áll jól, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem tükröz minket. A stílus az a választás, melyben önmagunkat tükrözve veszünk magunkra vizuális üzeneteket. Tulajdonképpen a ruha „csupán” materiális kivetülése annak, amit magunkról közölni szeretnénk – és nem feltétlenül azt a mondandót akarjuk Hugo Boss estélyivel magunkra írni, hogy gazdagok vagyunk, hanem mondjuk azt, hogy törődünk magunkkal, megtisztelünk egy alkalmat, ismerjük az alakunkat, amelyhez ez a szín, szabás és anyag áll jól.

Kitartás

A megfelelő ruhatár felépítése nem kis feladat, akár évekig is eltarthat. Meg kell határoznunk, hogy kik vagyunk, miben érezzük jól magunkat, mit akarunk közvetíteni magunkról. Ne maszkokat viseljünk, hanem legyünk egyéniségek – ezáltal hitelesek. Ha eltévedtél (jogosan) az végtelenül kanyargó divatútvesztőben, akkor itt van egy mini stílusáttekintő, ha szeretnél elsajátítani és tökélyre vinni egy, a saját személyiségedhez illő stílust.

A klasszikus, avagy a párizsi elegancia és kifinomultság


Számukra a divat másodlagos, sokkal fontosabb a minőség és a letisztult elegancia. Egyszerűség és természetesség jellemzi a ruhatárukat.

Ezzel a stílussal vigyázni kell, hiszen ha nem tudod viselni, akkor könnyedén introvertáltnak és merevnek tűnhetsz. A párizsi eleganciához két tipp: 1) Tudd jól viselni a feketét! A fekete és a fémszínek (arany, ezüst, bronz) a tökéletes francia szett alaptételei. 2) A szettedben ezeket a ruhafajtákat keverd: 

  • Egy egyedi tervezésű, magas minőségű darab
  • Egy retró, megörökölt darab
  • Egy nagy divatüzletlánc darabja
  • Legyen egy nagyon domináns darab a szettedben, amit követ a többi
  • Végül semmilyen mű dolgot ne vegyél fel: ha bőr, legyen tiszta bőr

A stílus, amikor dúl a romantika az öltözködésedben


Ha a részletek embere vagy, akkor ezt a stílust neked találták ki! A „kevesebb néha több elv” nem érvényesül ennél a típusnál.

A romantikus összeállításokat leginkább azoknak javasoljuk, akik a művészetekre fogékonyak és nem bánják, ha olykor komolytalannak nézik őket.

Sportos, laza stílus


Ha fontos számodra a kényelem, szenvedélyed a sport, és az elegáns megjelenést a különleges alkalmakra tartogatod, akkor a sportos és laza darabok valók neked. Ha a munkád megköveteli az elegáns megjelenést, akkor nem ez a leginkább hozzád illő stílus.

Sportosan elegáns

A munkád megköveteli az eleganciát, de a hétköznapokon inkább a sportosabb, lazább stílust részesíted előnyben? Nem kell választanod, képviseld a sportosan elegáns stílust. Ha minden alkalomhoz megtalálod a tökéletes arányokat, akkor biztosan nem szúr senkinek se szemet a napi outfitted.

Ha te sem akarsz vagyonokat költeni új ruhákra, kiegészítőkre, akkor irány a Fashion Street, ahol még tartanak az akár 70%-os leárazások! Állítsd össze új, stílusos ruhatárad úgy, hogy a régi darabokról se feledkezz meg! Vásárlásra fel!