×

Hogyan csempésszük be otthonunkba az év Pantone-színét?

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2020. 02. 6.

Már tavaly kiderült, hogy a 2020-as év Pantone-színének a Classic Blue árnyalatot választották a neves színintézet szakemberei. És bizony ez az árnyalat nem csak a divatvilágra és a művészetekre van hatással, hanem a lakberendezésre is. Mutatjuk, hogyan gondolhatod újra az otthonodat Pantone-módra!

A 2020-as esztendővel szemben sokunknak nagyok az elvárásai és talán ez is közrejátszott abban, hogy az év színe a korábbi paszellesebb árnyalatokhoz képest egy határozott, erős tónus. És bár a kék szín alapvetően nyugalmat áraszt – gondoljunk csak az óceánra vagy a kék égboltra – azért ügyelni kell arra, hogy mekkora mennyiségben és milyen célra használjuk. Inspirációért elég csak böngészni egy kicsit a legnevesebb festők művei között, ugyanis szinte mindegyiküknek volt kék korszaka, melyben a Classic Blue árnyalatot is szívesen használták. Gondoljunk csak Picasso legendás kék festményeire, Monet víziliomaira vagy épp Matisse Blue Nude sorozatára. Így ha kedveljük a művészeteket, egy-egy jól elhelyezett kép vagy reprodukció máris feldobhatja a nappalinkat vagy hálónkat.

Az apró részletekkel is érdemes játszani, ugyanis néhány Classic Blue árnyalatú kiegészítő a konyhában vagy a fürdőszobában szintén remekül mutathat. A mázas kerámiák használatával megjelenhetnek a letisztult, népies motívumok is, melyek fokozzák az otthonosság érzetét – mi például imádjuk a Zara Home darabjait, melyeket természetesen a Fashion Street-i főhadiszállásukon is beszerezhetsz:

Mivel azért elég domináns színről van szó, kell némi merészség, hogy nagyobb berendezési tárgyakban is megvillantsuk a lakásunkban ezt a tónust – viszont ha érzünk magunkban elég bátorságot, akkor remekül érvényesülhet például egy jól irányzott kék fotel vagy kanapé, valamint falrészeket is lefesthetünk Classic Blue-val az igazán vagány enteriőrért. Érdemes ilyenkor keverni kicsit a stílusokat: a modern vagy a klasszikus bútorokkal is nagyon jól mutathat egy kék falfelület. Viszont vigyázzunk, hogy ne essünk túlzásba, ugyanis ami kicsiben üdítő, az nagyban (például egy teljes helyiség kékre mázolásával) sötét és komor lehet. Megtetszett a Classic Blue és te is kipróbálnád az otthonodban? Akkor íme még egy kis vizuális inspiráció!