A márka még sosem készített ennél kisebb ökológiai lábnyomú cipőt. És szerintünk ennél extrémebbet sem.
Saját gyárának maradékanyagait és újrahasznosított „űrszemetet” használtak a Space Hippie sneakerekhez a Nike tervezői. A kollekcióban négy különböző cipő szerepel – Space Hippie 01, 02, 03 és 04 – és mindegyiket a Nike gyárának padlójáról felszedett szemétből készítették, melyet „űrszemét”-nek neveztek el.
John Hoke, a Nike vezető tervezője úgy fogalmaz:
Szerettünk volna megnézni, hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni a legkevesebb anyag- és energiafelhasználás, valamint a lehető legkisebb szénkibocsájtás mellett. Azt mondanám, hogy a Space Hippie az a szuperhős, aki a Szemét nevű főgonosz ellen száll szembe.
A gyár a cipő készítésével párhuzamosan azt is mélyen vizsgálja, hogyan működik a teljes cipőkészítési folyamat és hogyan lehetne mindent a lehető legkörnyezettudatosabban optimalizálni. A sneakerek felső része kissé emlékeztet a Flyknit dizájnjára: ezt a kötött részt a Nike „űrszemét-fonál”-nak hívja és száz százalékig újrahasznosított műanyagszemétből és textilmaradványokból készült.
A középső részben a Nike Vaporfly futócipőjéből használtak elemeket (ez az a nagy hírverést kapott cipő, amivel Eliud Kipchoge megdöntötte a maraton világrekordját és be akarták tiltani, mivel „túl jó”). A Space Hippie alja sztenderd Nike habból és tizenöt százalék újrahasznosított gumiból készült, ezt az anyagot „kráterhab”-nak keresztelték el.
Gondoljunk úgy a Space Hippie-re mint a fejlődő emberi lehetőségek egyik példájára. Ezzel a sneakerrel új szintet húztunk a felelős tervezés színterén és megkérdőjeleztük az anyaghasználati konvenciókat is
– nyilatkozta a Nike. A darabok egyelőre még nem megvásárolhatók, a Nike oldalán lehet követni, hogy mikor kerül ki a Space Hippie a piacra, ha esetleg kedvet kaptál egy űrsétára!
A világ egyik leghíresebb logója, amiért 35 dollárt fizettek – A Nike-pipa története – FashionStreetOnline.hu
Ha van egy top ötvenje a világ leghíresebb, legfelismerhetőbb és legkarakteresebb logóinak, akkor a Nike pipája tuti, hogy közte van. Na de ki tervezte és miért kapott érte csupán 35 dollárt? Az ember elsőre azt gondolná, hogy egy ilyen ikonikus logót valamilyen Madison Street-i high-end reklámügynökség tervezett méregdrágán – a sztori azonban a Nike esetében nem ez.