A világ leghíresebb „mágikus” autóbusza új helyre került Alaszkában, ugyanis túl sok bajt, köztük két halálesetet is okozott.
A Bus 142 vagy Magic Bus néven ismert busz John Krakauer 1996-ban kiadott, Út a vadonba című könyvéből vált ismerté, valamint Sean Penn azonos című filmadaptációjából 2007-ben. Az igaz történet a huszonnégy éves Chris McCandless-ről – avagy Alexander Supertrampről, ahogy később átnevezi magát – szól, aki főiskola után útra kelt, átszelte az amerikai kontinenst lábon, stoppon és kenuval, majd Alaszkában kötött ki és 1992-ben töltött egy nyarat a buszban, ahol végül (vigyázat, spoiler!) száztizennégy nap után éhenhalt.
McCandless önfotója 1992-ben a mágikus busz előtt. A fotót McCandless fényképezőgépén találták és halála után hívták elő
McCandless figurája a regény és a film után a városból elvágyódó, az anyagi és tárgyi hívságoktól elforduló utazó romantikus és tragikus alakja lett, a vadonban, valóban szinte a semmi közepén álló busz pedig nagyon sok utazót vonzott a Stampede Trailhez közeli helyre.
Azonban ez közel sem egy kiépített turistalátványosság, éppen ezért az alaszkai hatóságoknak 2009 és 2017 között körülbelül tizenötször kellett mentőakciókkal megmenteniük buszhoz vándorlókat. Idén februárban például öt olasz túrázót mentettek meg, akik közül az egyik súlyos fagyási sérüléseket szenvedett, 2010-ben és 2019-ben pedig egy svájci és egy fehérorosz magányos utazó fulladt meg a folyóban.
Az alaszkai hatóságok pedig mindezek miatt túl veszélyesnek tartották a busz jelenlegi helyzetét, ezért egy CH-47-es helikopterrel június 18-án elszállították a híres buszt egy biztonságosabb alaszkai helyszínre.
A nemzetbiztonság egyik munkatársa így nyilatkozott:
Szeretnénk, hogy a látogatók biztonságosan tapasztalják meg Alaszka vadonját. Megértjük, hogy mit jelent ez a népszerű, elhagyatott busz sokak számára. Azonban az elmúlt években nagyon veszélyes és költséges mentőakciók sora kötődik hozzá, és ami ennél is fontosabb, emberéletekbe is került a busz megközelítése. Örülök, hogy az új helyszínre szállítással tiszteletteljes és biztonságos megoldást találtunk erre a helyzetre.
A mágikus buszt pontos helyét a napokban fogja közölni Alaszka önkormányzata – de addig is biztonságosan betehetjük az Út a vadonba-filmet és dúdolhatjuk közben a Hard Sun-t Eddie Vedderrel.