Olyan időket élünk, amikor a divatvilág szereplőinek minden kreativitásukra szükségük van ahhoz, hogy valami igazán figyelemfelkeltőt alkossonak. Ám szerencsére jó ötletekből nincs hiány, ezt bizonyítja a Prada fall/winter kollekciójához készült anyag is, mely a Shoteby’s közreműködésével készült.
Egy-egy divatdarab tekinthető akár műalkotásnak is – ebből az elképzelésből indult ki a Prada cég is, mikor úgy döntöttek, új kampányukban valami szokatlant és maradandó értéket szeretnének megmutatni. Ehhez pedig a Shoteby’s aukciósház segítségére is szükségük volt. Legújabb kollekciójukat katalógusszerűen, műalkotásokkal párosítva jelenítik meg.
A kampányban feltűnik Gigi Hadid, Maty Fall, Kaia Gerber és Sara Blomqvist, akik a runway show főszereplői is voltak, ám mindemellett az egész együttműködés jó célt is szolgál, és egy valódi aukció előhírnöke is. Az online árverésre októberben kerül majd sor, a befolyt összeget pedig az UNESCO szervezetének ajánlották fel a cégek.
Jó példa ez arra, hogy mennyi mindent lehet kihozni egy divatkollekcióból, és azzal a közhellyel is leszámol, mely szerint a divat öncélú. Reméljük még sok-sok hasonló ilyen összefogás születik majd!