A Fashion Street Magazin idei kiadványa a The Building Issue nevet kapta. Talán meglepőnek tűnik a felütés a korlátozások közepette, de mi akkor is elkezdtünk kifelé álmodozni azoknak az időknek a szellemében, amikor majd újra építeni tudunk. Ennek jegyében készítettünk interjút Lipcsei Bettával, a fotómodellből lett sportműsorvezetővel, aki vállalt nőiességgel helyezi el magát a koordinátarendszerben, és érvényesül nőként, nagyon szép nőként egy igencsak fiús terepen.
Első körben oszlassuk is el a tévhiteket azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi párod – Juhász Roland futballista – miatt vagy lelkes focirajongó, hiszen mind a karrier, mind a sportszeretet jócskán megelőzte a találkozásotokat.
Így van. A családban nálunk mindenki sportolt, kiskorunkban szinte minden hétvégén elmentünk valamilyen sporteseményre szurkolni, ez volt a közös program. A focit különösen szeretjük, a bátyám is ezért lett labdarúgó, így nem véletlen, hogy fiús lány voltam.
A sport szeretete teljesen természetes és magától értetődő módon ivódott belém akkor is, ha sokaknak furcsa, hogy lány létemre a foci a kedvenc sportom.
View this post on Instagram
Fiús lányból hogyhogy mégis fotómodell lettél, és nem focista?
Focista nem akartam lenni attól függetlenül, hogy imádtam a játékot. A sztori egyébként tipikus: keresztanyámék Budapesten éltek, és amikor feljöttem hozzájuk látogatóba, leszólítottak az utcán, hogy lenne-e kedvem modellkedni. És volt. Megszerettem, mert azt éreztem, hogy önmagam lehetek, sokat utaztam, és megismertem egy csomó más kultúrát. Anyuék pedig örültek, hogy végre valami lányos dologgal is foglalkozom.
Miért szálltál ki végül?
Tíz éven át csináltam, és amikor 23 évesen elkezdtem dolgozni a Sport TV-nél, akkor egy darabig még párhuzamosan ment a kettő, de aztán nem tudtam, és nem is akartam kétfelé szakadni.
Hogyan kerültél a fotómodellek világából a sportműsorokhoz?
A Sport TV-n akkoriban volt egy magyar labdarúgással foglalkozó műsor, oda kerestek lányokat a férfi műsorvezető és a meghívottak mellé, ahová már nem tudtak kit hívni.
Aztán beugrott valakinek, hogy van valami modell-lány, aki szereti a focit, és egy csomó meccsen kinn van, hívjuk be őt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy engem választottak, így behívtak egy adásba, két adásba, később pedig elhívtak a Harmadik félidő című gólösszefoglaló műsor castingjára is.
Jól ment, így én lettem Molnár Mátyás mellett a másik műsorvezető. Ilyen fiatalon egy két és fél órás élő adásba kerülni nem volt egyszerű, de rengeteget segítettek, amiért nagyon hálás vagyok az akkori kollégáimnak.
Komfortosan érzed magad a mélyvízben?
Alapvetően igen, főleg élő adásban. Megszoktam már, szeretem a stresszt, ami ezzel jár. Persze rengeteget bakizik az ember, de amikor reggel tízkor kezdesz, és mondjuk még késő este is adásban vagy, megkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb gikszerek, malőrök.
Hét év a Sport TV-nél és lassan három év az MTVA-nál. Még mindig meglepődnek, amikor egy kérdés után kiderül, hogy maximálisan tájékozott és hozzáértő vagy a témában?
Most már nem annyira.
Amikor kezdtem, tíz évvel ezelőtt, biztos furcsa volt egy edzőnek, hogy egy ilyen fiatal lány fogja kérdezni a stúdióban. Nyilván az volt az első gondolata, hogy mit keres ő itt, minek szól bele a fiúk dolgába.
Ma már talán jobban elfogadják a nőket akár a fociban, akár más férfias sportágakban, köszönhetően azoknak a kolléganőimnek, akikkel úttörő munkát végeztünk sportriporterként. Ennek köszönhető az is, hogy egyedüli nőként bekerülhettem a Budapesti Labdarúgó Szövetség Társadalmi Elnökségébe.
A szépség gyakran segíti az előmenetelt, azonban sokszor épp azért kell duplán bizonyítani, mert nem elég, hogy nő, de még szép is az illető. Ezzel a kombinációval hozzáértő pedig már biztos nem lehetsz, főleg nem egy férfiak uralta sportágban…
Ez így van, ilyen élményem már volt, nem is egy.
Bejön a szövetség elnöke a stúdióba, a sminkszobában futunk össze először. Én csinosan felöltözve, szépen kisminkelve, ő pedig megrökönyödve kérdezi, hogy tényleg mi fogunk beszélgetni?
Az interjú alatt aztán persze kiengedett, hiszen látta, hogy felkészült vagyok, nem kérdezek hülyeségeket, és alapvetően érdeklődve állok a témához. Ezeket az első köröket mindig le kell futni, főleg magas beosztású férfiaknál.
Nem érzed úgy, hogy egy szűk ruhával még mindig belekényszerítenek a tipikus női szerepbe attól függetlenül, hogy sportról kérdezel?
Ez nehéz kérdés, mert sokszor én is jobban érezném magam farmerben és sportcipőben, de egy stúdiófelvételnek meg kell adni a módját. A csatornának sem célja, hogy túl szexi ruhákban parádézzak, bár hozzáteszem, Olaszországban van olyan sportriporterhölgy, aki direkt ilyen ruhákban teszi fel az egyébként tök jó kérdéseit. És ez nem arról szól, hogy le vannak osztva a szerepek, hanem arról, hogy az alkalomhoz illően öltözünk, egy kötelező dress code-ról, ahol a férfiak nyakkendőt, a nők magassarkút viselnek, mert ezzel a nézőket tiszteljük meg. Ha egy sporteseményről jelentkezek be, ott bőven elég egy fehér póló vászonnadrággal. Nem szeretem túlzásba vinni a feltűnőséget, inkább az eleganciára törekszem.
© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020
Milyen ruhában vagy igazán önmagad?
Én egy farmeres, edzőcipős lány vagyok. Abszolút abban érzem jól magam. Nyilván nagyon tudom élvezni azt is, amikor egy gálarendezvényre szépen fel lehet öltözni, hiszen nő vagyok. Ezek is jó pillanatok, és
simán végigszenvedem az estét egy tizenkét centis tűsarkúban, de a mindennapokban a kényelemre törekszem.
Milyen egy átlagos munkaheted?
Heti három napot dolgozunk felváltva a kollégáimmal, ami kevésnek tűnhet, de amikor kilenc órás munkaidőről beszélünk, több élő adásos blokkal, esetenként külső helyszíni riportokkal tarkítva, akkor az mégsem olyan kevés. Ráadásul nem sztenderd munkaidőről beszélünk, hiszen ha délutános vagyok, akkor kettőtől este tizenegyig vagyunk bent.
A sportesemények pedig általában hétvégén vannak. Nehezen viseled a szakmával járó rendszertelenséget?
Nem, mert szenvedélyesen szeretem azt, amit csinálok. A sporttal csak így lehet foglalkozni. Itt nincs hétvége, itt nincs ünnep, mindig nyomon kell követned az eseményeket, ez nem úgy van, hogy hétfőtől-péntekig a sporttal foglalkozol, aztán meg nem.
Te magad rendszeresen sportolsz?
Szeretnék, de a rendszeresség mindig csak egy álom. Arra azért törekszem, hogy a heti három alkalom meglegyen. Nagyon szeretek futni, de hűvösebb időben már nem járok ki, a futópad pedig unalmas, úgyhogy most pilatesre járok. Szükségem van rá, egyrészt, mert jobban érzem magam, másrészt pedig hajlamos vagyok a hízásra.
Ezt azért nehéz elhinni.
De, tényleg! Ha nem figyelek, simán felszalad négy-öt kiló, és azt nem szeretem. Nem azért, mert a tévében dolgozom, és ott jól kell kinézni, hanem mert nem érzem magam komfortosan a bőrömben.
© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020
A kamera tényleg kövérít?
Abszolút, ne viccelj! Mindig ezzel nyugtatom magam, amikor visszanézem a műsoraimat.
A televíziós hivatás mellett a Miss Balaton egyik szervezője is vagy. Elég nagy a kontraszt a sport- és a szépségversenyek között. Az egyiknél a teljesítmény dönt, a másiknál a szubjektív vélemény.
A lányok erre is úgy tekintenek, mint egy versenyre. Nyilván nem lehet párhuzamot vonni a kettő között, és nem is kell, de számukra ez akkor is az. Ők is keményen dolgoznak, hiszen a tökéletes alakot sem könnyű elérni, vagy megtanulni a kamerák előtti mozgás koreográfiáit.
Hat éve vagyok a Miss Balaton család tagja, és ha nem hinnék abban, hogy ez sokkal több, mint egy szépségverseny, nem tudnék szívvel-lélekkel részt venni benne.
Miben lehet több egyik szépségverseny a másiknál?
Egyrészt más a megközelítése és mélyebb a mondanivalója. Mi évekre visszamenőleg is foglalkozunk a lányokkal, ha azt látjuk, van bennünk ambíció azon kívül, hogy egyszer megnyertek egy szépségversenyt. Mert azzal még semmi nem történik. Akiben viszont van potenciál, azt támogatjuk, segítjük a céljai elérésében. Másrészt a versenyen túl van egy sor kiegészítő rendezvényünk és egyéb megjelenéseink, ahol a lányoknak kell képviselniük a brandet, így nekünk is az a cél, hogy a nyertes a szépségen túl másban is vállalható legyen.
Mind a fotómodellkedés, mind a műsorvezetés izgalmas pálya. Mi segített abban, hogy válassz a kettő között?
A belső szenvedély. Nagyon örültem, amikor jött ez a lehetőség a Sport TV-nél.
Élveztem a modelléveket, sokat utaztam, jó élményekkel gazdagodtam, de a belső vágy, hogy mi szeretnék lenni és miben érezném jól magam, abszolút a tévé felé húzott.
És nem elsősorban a szereplés iránti vágy, hanem a sport szeretete miatt.
