Berlinről már évek óta két dolgot biztosan tudunk: azt, hogy Európa nem hivatalos művészeti központja, és azt, hogy kezd betelni. Most azonban bejelentkezett egy egészen meglepő város trónbitorlónak.
Van valami szabályszerűség abban a szabálytalanságban, ahogy egy-egy város a művészetek központjává válik. A huszadik század előestéjén egy átlagos párizsi népszámláláson több művészeti -izmus született, mint csecsemő; a francia főváros azonban több évtized kreatív uralom után mégis après-garde-dá vált, és az új művészeti oázis New Yorkban talált magára a fém- és üvegdzsungelek popkulturális, illetve társadalomkritikus modernitásában. A nyolcvanas évektől egy darabig Londonhoz került az újhullámos kánon, amit aztán Berlin a leomló falaival magához ragadott, és azóta nem is eresztett. Most azonban Európa nem hivatalos művészeti fővárosának új kihívója akadt, méghozzá egy egészen meghökkentő város személyében: több (ezer) év szunnyadás után bemutatkozik a trónbitorló Athén új arca.
Miért van szabályszerűség abban, ahogy művészeti hubbá válik egy főváros? Mert akad pár egészen egyértelmű alkotóeleme, amellyel mindegyik város rendelkezett, amikor kreatív központ lett. Például szegény volt, de vonzó.
Eleinte mindegyik városnak volt egyfajta olcsó lepattantsága, mint egy filléres ruhából elősejlő, gyönyörű test. A tökéleteshez nem lehet hozzátenni, a tökéletlent viszont fel lehet emelni; a stabil, biztonságos, gazdag és rendezett színpadon nincs tere kortárs daraboknak, csak klasszikusokat lehet egyre drágább jelmezekben ismételni.
Párizsnak ugyanúgy megvolt ez a szegény, kopott, félfrankos-vörösboros vonzereje, mint New Yorknak a bedeszkázott külvárosi ablakokra graffitizett álmodozása, és Berlinnek, a szétbombázott és kettéválasztott Berlinnek a szabadon, saját arcát megrajzoló újraépítése.
A szabad önkifejezés, a vibráló modern művészeti élet, a hihetetlenül dinamikus nemzetközi összefolyás helyszíne így már nagyon sok éve Berlin, amely a már betelt táblát hirdető Londontól vette át közel három évtizede nem hivatalosan az Európa művészeti fővárosa titulust. Berlinbe tódultak a fiatal művészek a világ minden tájáról tanulni, alkotni, tanulni és alkotni, kollaborálni, új művészeti nyelveket kidolgozni, kísérletezni és teremteni. Egy évtizedekig fallal leválasztott várost újraépíteni, és a romok közül elképesztő művészeti energiákkal a magasba emelni. Az a szabályszerűség pedig, ahogy művészeti központtá válik egy város, ugyanúgy megfigyelhető azokban az okokban, ahogy elhagyja egy várost a művészet.
És úgy fest, Berlinnel is egyre inkább elkezdődött az, ami minden ennyire népszerű hellyel megtörténik: a felértékelődött várossal járó dzsentrifikáció, majd az árak egekbe szökése miatt kicserélődő kreatív lakossággal kéz a kézben kicserélődő művészeti hang.
A drágulással mindig veszít a művészet: porosodni kezd a lázadás, és kivész a progresszív, újító erő egy olyan közegből, ahol a művészek térnyerése és sikeressége nem az alkotói géniuszon múlik, hanem hogy a művész ki tud-e fizetni egy lakás- és stúdióbérletet egy olyan városban, ahol konkrétan ezrek állnak sorban egy relatíve olcsón kiadó ingatlanért. Egy városban, ahol ennyire kiteszik a megtelt táblát, a tehetősebb galériáknak és alkotóknak lesz csak maradása, akiket pedig a tehetősebb művészeti intézmények vásárolnak meg, az eurósított művészet pedig lassan, akár évek alatt, de egy napon szinte biztosan vitrin mögé teszi önmagát. A művészet pedig ilyenkor teljesen öntudatlanul építeni kezd: új színteret keres magának, amit meghódíthat és birtokba vehet. Ez az európai város pedig nagyon sok jóslat szerint nem más lesz, mint Athén.
Az európai kultúra ősi bölcsőjéről nem véletlenül rebesgetik az elmúlt két évben, hogy belőle lesz az új Berlin, Athén ugyanis pezseg a kreatív energiáktól, megengedhető árú, rengeteg lehetőséget rejt, emellett pedig olyan nyers és zabolázatlan, mint a legjobb fajta friss művészet. Nicolas Bellavance-Lecompte, a Carwan Gallery alapítója és tulajdonosa például kifejezetten azért költözött Athénba, mert a görög főváros egyre inkább kreatív központtá válik. A tulajdonos szerint az alacsony ingatlanárak is nagyon sokat számítanak abban, hogy Athén ennyire feltörekvő művészeti központtá válik, sok művész ugyanis már egyáltalán nem engedheti meg magának Berlint.
Mind azt gondoltuk, hogy Lisszabon lesz az új Berlin, azonban Lisszabon inkább vált egyfajta fiskális mennyországgá, ahová a nyugodt és minőségi életért költöztek művészek és építészek. Athén mintha csak Csipkerózsika-álmát aludta volna az elmúlt tíz év gazdasági válsága alatt, és most felébredve újra készen áll a virágzásra – mondja a tulajdonos, aki 2010-ben Bejrútban alapította meg a Carwan Galleryt, amely a Közel-Kelet első kortárs dizájngalériája volt. Bellavance-Lecompte egy éve költözött Libanonból Athénba, és szerinte a görög főváros egyik legizgalmasabb vonása az is, hogy ennyire közel van kelethez és nyugathoz egyaránt, ami a kultúrák lehengerlő diverzitásából fakadóan inspiráló közeget teremt az alkotók számára.
Egy Athénban kiállító brit művész, Michael Landy is a város egzotikusságát emeli ki.
Az utcákon anarchisták és vastag graffitik. Az egyik pillanatban még a vacsorámat fogyasztom, aztán egyszerre egy csapat maszkos fickó a szemetesekkel kezd el vandálkodni. Az utcákat barikád alá vonták, a rendőrség könnygázt dobott a tömegre. (…) Athén egy kicsit törvényen kívüli. De ez az egyik legjobb dolog benne. Nagyon izgalmas hely.
A művész egy négyszáz képből álló kiállítást nyitott meg Athénban, a Neon Galleryben. A galéria vezetője, Elina Kountouri szerint az athéniak nagyon szoros kapcsolatban állnak a politikával és a társadalmi kérdésekkel: mindenkinek van véleménye. „De a frusztráció ellenére mindig van bennünk humor – és szerintem ez nagyon fontos, ugyanis az optimizmus a humorból táplálkozik. Ha elveszted a humorérzéked, minden összedől.” Athénban emellett rengeteg az üres épület, ami Landy szerint mindig óriási előny, a művészek imádják az elfoglalható, indusztriális tereket, mivel egyszerre szolgálnak olcsó műteremként és potenciális kiállítótérként is. George Drivas görög művész, aki 2018-ban képviselte Görögországot a Velencei Biennálén, szintén egyetért: ő tíz évet élt a kilencvenes évektől Berlinben, és szerinte ugyanazok az energiák jellemzők most Athénra: apró, művészek alapította és vezette helyek bukkannak fel a város számos pontján. Szerinte még sok görögnek a Parthenón a művészet, és nem értik a kortársakat, viszont ez a kreatív, lázadó művészi elme számára a lehető legjobb kihívás.
Athén szegény, de szexi. Kicsit a harminc-negyven évvel ezelőtti Londonra emlékeztet. Valahol Athén egy kis falu is, mindenki ismer mindenkit. Nagyon jó a légkör, rengeteg művész költözött ide, akik már most az új Berlinként emlegetik, annyira vibrálóan kortárs a művészeti szcéna.
Úgyhogy a változatos légkör, a művészeti buzz, a kiaknázatlan lehetőségek tárháza, az olcsó lakások, a remek időjárás és a kelet-nyugat közti fekvés mind-mind Athén malmára hajtja a vizet, hogy Európa új művészeti központja legyen.
Nagy a hype Athén körül – erősíti meg Kounturi –, és ez nem véletlen. Athén most szexi.
A cikket és angol nyelvű verzióját megtaláljátok a Fashion Street Magazin legfrissebb számában!
