A Vanity Fair immár huszonhetedik alkalommal szentelt egy egész lapszámot a hollywoodi sztároknak. Idén azoknak, akik 2020-ban, a Covid, az összeesküvés-elméletek, a rasszista erőszak és az elnökválasztás szürreális évében reményt, emberséget, példát és utat mutattak egy zavart, kétségbeesett Amerikának. És az egész világnak.
Nagy és súlyos szavak ezek, és talán nem is lehet általánosságban beszélni arról a tíz rendkívüli sztárról, akik a tavalyi évben jócskán meghaladták a felszínes szavak mércéjét, és valódi útmutatással vagy követendő példával szolgáltak. Úgyhogy nézzük is, ki mivel tudott kiemelkedni 2020 zűrzavaros pillanataiból!
Amikor tavaly megállt a világ, Zendaya első mondata az volt,hogy most kell igazán kreatívnak maradnunk. Csakhogy ez nem csupán egy hangzatosnak is alig nevezhető mondat volt, ami csak úgy kiesett a száján. Az Euphoria sztárja ugyanis a show alkotójával, Sam Levinsonnal és a stáb egy részével, köztük John David Washington színésszel és Rév Marcell operatőrrel töltötte a karantént. És bár azt sejteni lehetett, hogy ilyen nevek a kényszerű összezárás közepette nem egymás körmét fogják festegetni,
de arra azért aligha számított a nagyérdemű, hogy egy olyan fekete-fehér, majdnem kétórás film kerül ki a kezeik közül, amely egy férfi és egy nő párkapcsolati perpatvarát feldolgozva olyan témákat is érint, mint filmrendező és filmkritika viszonya, a fekete film, a politikus film, netán a fekete politikus film mibenléte, továbbá más egyetemi kurzusokért kiáltó kérdéseket is boncolgat.
A Malcolm és Marie 8 jelölést is besöpört magának, és bizonyos körökben azt suttogják, hogy Zendayának egy Oscart is megalapozott. A film elérhető a Netflixen!
Azt nagyjából mindenki tudja, hogy Charlize Theron példamutató anya. Amikor fia, Jackson hároméves korában közölte vele, hogy ő nem fiú, a színésznő minden további nélkül elfogadta, és azóta azt nyilatkozza, hogy neki két lánya van. Charlize tavaly sem ült a babérjain, kijött A halhatatlan gárda című filmje, amiben egy olyan ősanya archetípust jelenített meg, aki gondoskodó, segítőkész, ugyanakkor cinikus és életunt. Mert nem kell tökéletesnek lenni, de a világot azért így is meg lehet menteni. És valószínűleg több ezer anya szorongását oldotta fel az a hír, hogy a színésznő gyermekei otthoni oktatásában például egyáltalán nem remekel.
Életemben először kellett szembesülnöm azzal, hogy mennyire szörnyű és rossz vagyok valamiben. Például nem tudok beleállni a kudarcba. De be kell lássam, szörnyű tanár vagyok!
Mert ha Charlize rossz tanár, akkor bármelyik anya beláthatja szégyenkezés nélkül, hogy nem kell mindenben a legjobbnak lenni! A film egyébként ugyancsak elérhető a Netflixen!
Spike Lee nem ma kezdte. És nem pihen. Filmjeiben évtizedek óta fogalmaz meg és juttat érvényre súlyos társadalomkritikus mondanivalókat, amelyeket ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni, így hangozna:
a fekete embereket mindig megölik.
Nem csoda, hogy a Black Lives Matter mozgalom korábbi filmjei jelentőségét is aláhúzta. A legfrissebb, Da 5 Bloods is olyan fekete katonákról szól, akik életüket kockáztatják egy olyan országért, amely őket viszont eldobhatónak tartja. Valójában a tízből minmum három hely őt illetné.
Megértette a humor és a komédia erejét, hogy mint lehet komédiába bújtatva leleplezni a társadalmi igazságtalanságokat és megalázni a hatalmasokat.
Bár Sacha Baron Cohen itt Abbie Hoffmanról beszél, de valójában a saját ars poeticáját fogalmazza meg. A komikus-színész-alkotó Borat-filmjeivel és A Chicagói hetek tárgyalásával (természetesen elérhető a Netflixen) olyan műfajt és filmnyelvet hozott létre, amely a valódi demokráciáért való küzdelem fontos eszközévé vált. Neki is több hely járna.
A képernyőn Marvel-filmek fekete szereplője, képernyőn kívül pedig a a Black Lives Matter mozgalom hangja. Átvitt értelemben is, mióta 2013-ban megformálta a rendőrök által agyonlőtt színesbőrű Oscar Grantet. Nem tévesztendő össze Michael Jordan amerikai kosárlabdázóval. Legközelebb a Denzel Washington által rendezett Journal for Jordan című filmben láthatjuk, ami egy katonai őrmester haláláról szól, aki tanácsokat ír csecsemő fiának.
A búcsú című filmben nyújtott alakításáért – első ázsiai-amerikaiként – elnyerte a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat, ezzel olyan falakat ledöntve, amelyek azóta az ő vállát nyomják. Nora Lum – vagy ahogy a saját maga számára teremtette alteregóját hívják: Awkwafina – jelentősége így abban rejlik, hogy legismertebb ázsiaiaként küzd az ázsiaiakat ért sztereotípiák ellen, abban az ambivalens szituációban, hogy legismertebbként vele azonosítják az ázsiai színésznőket. E küzdelmet hivatott demonstrálni tört identitásával is. Saját bevallása szerint azonba nemcsak ő a megoldás a problémára, hanem sok más, különböző egyéniségű ember, aki lehetőséget kap. És mikor, ha nem most?
A Nagyfiúkból ismert amerikai színésznő és komikus visszatérése a Saturday Night Live-ba bombaként robbant. Szabad szájú Trump-kritikái rögtön visszarepítették a köztudatba.
A még csak 33 éves, de már több díjjal kitüntetett író, költő, színész és rendező legutóbbi nagy dobása a Tönkretehetlek című sorozat volt, amelyet tavaly júniusban mutatott be a BBC és az HBO, és amely azóta világsikerré vált. Coel merészsége abban állt, hogy egy az egyben beleírta a saját traumáját a sorozatba, amelyet ő írt, részben ő rendezett, és amelynek ő játssza a főhősét: a buliban megerőszakolt, feltörekvő írónőt. A sorozatról Kovács Bálint írt nagyszerű kiritikát, ő az alkotás jelentőségét pont abban látja, hogy egyfajta útmutatóként szolgál a #metoo végtelen bugyraiban, ugyanis pont a kevésbé egyértelmű bűncselekményekről szóló hírek kapcsán felmerülő kérdésekre ad választ. Ráadásul nem oktató-ismeretterjesztő jelleggel, és pláne nem propagandaszerűen, hanem egyszerűen úgy, hogy könnyedén és átélhetően mutat be egy rakás olyan élethelyzetet, amelyben az ilyen, „határesetnek” tűnő események megtörténhetnek.
A 29 éves színészt már az idei év egyik Oscar-várományosaként emlegetik, akárcsak a Sundance filmfesztiválon debütáló Judas and the Black Messiah című filmet, amely egészen az amerikai polgárjogi mozgalmakig repít vissza, de fókuszában nem egy hős aktivista, hanem egy hős aktivista árulója áll, akit LaKeith Stanfield testesít meg. Rengeteg támadás érte, hogy miért vállalt el egy ennyire negatív szerepet, amely akár még a karrierjébe is kerülhet, de ő kiállt a film és annak sürgős üzenete mellett: elég az elnyomásból!
Nem, nem Collin Farrell van a képen egy rosszabb napján, hanem Dan Levy, a netflixes szitkom, a Schitt’s Creek egyik alkotója és színésze. Az a Dan Levy, aki játszi könnyedséggel és természetességgel zárta sikersorozatát egy meleg pár idilli esküvői jelenetével, ami azért lelt hatalmas visszhangra, mert a sorozat eddig a pontig egyáltalán nem tartalmazott nyílt politikai utalásokat. Lássuk be, így még nagyobbat ütött!
(Forrás és fotók: Vanity Fair)
