A fogorvosi rendelő várótermében ülve apa megint kérdezgetni kezdett, hogy nem lesz-e gáz egy dróttal a fogamon mosolyogni a világra. Én meg nem győztem bizonygatni, hogy a fogszabályzó ma már divatosnak számít, sőt, a legtöbb embernek jól is áll! Ráadásul mindenképp esztétikusabb látvány egy fogszabályzó, mint egy nyári szünet az első két fogam között.
Sok évnyi küzdésbe telt, hogy végre rávegyem a szüleimet a fogszabályzásra, de végre sikerült, és a lehető legjobb fogorvost, Dr. Varga Adriennt választották nekem megmentőként. Az elővizsgálaton megkérdeztem a doktornőt, ha nem célirányosan fogszabályzóért jöttünk volna, javasolná-e nekem a dolgot. A válasz természetesen igen volt, de nem az első két fogam között tátongó két milliméteres rés, hanem az állkapocsizületeim helyreállítása miatt.
A legnagyobb probléma a fogszabályzással kapcsolatban, hogy az emberek azt hiszik, ez egy esztétikai beavatkozás, pedig távolról sem! Ez egészségügyi kérdés, ráadásul egy nagyon fontos egészségügyi kérdés.
– nyomatékosította a fogszabályzó specialista. A válaszon felbátorodva – a fogszabályzóm felhelyezése közben – feltettem még néhány kérdést a doktornőnek, hogy a lehető legtisztább képet kapjam a működéséről és funkciójáról, de arra is kíváncsi voltam, hogy szerinte divatossá vált-e a fogszabályzó hordása, vagy még mindig cikinek számít-e.
A fogszabályozás nagyon nagy divat lett manapság. Ez azért van, mert egyrészt mindenki „szép” szeretne lenni, másrészt már trendi kitűnni a tömegből. Fontos tudni azonban, hogy a fogszabályozás nem csupán esztétikai beavatkozás; nagyon fontos szerepe van a rágófunkció helyreállításában is – tehát funkcionális kezelésről van szó, aminek pusztán pozitív mellékhatása a szép mosoly.
Amikor valaki fogszabályzásra adja a fejét, megkönnyebbülés lehet, hogy ma már egy csomó opció közül választhat, már ami a kinézetet illeti. Vannak, akik a fém verzióra még színes gumikat is választanak, és persze vannak, akik a lehető legészrevétlenebb típus mellett döntenek – nyilván ez utóbbi a legdrágább.
„Fém, műanyag, porcelán és zafír rögzített fogszabályozó van, illetve ezek keveréke. Jelenleg mind divatos, nem nagyon lehet kiemelni egyiket sem. Hódít a színes gumi is, ami az ívet tartja a fogszabályozó készülékben. Bármelyik is legyen, ma már semmilyen korban nem ciki viselni, a fogszabályozó kortalan: 8 éves kortól akár 99 éves korig. És az is egy tévhit, hogy csak akkor kezdhető a kezelés, amikor már csak maradó fogai vannak a páciensnek.”
Akármelyik is legyen, a fogszabályzás nem olcsó mulatság, bár szerencsére a legtöbb helyen van lehetőség részletre fizetni. Az állandók mellett pedig van az úgynevezett éjszakai fogszabályzó, ha nem olyan komoly a probléma, vagy pont az ellenkezője.
„Az éjszakai fogszabályozó megnevezés téves, csak így van elterjedve a köztudatban, helyesen kivehető fogszabályozó készülék a neve, mivel nemcsak éjszaka kell hordani, hanem nappal is. A lényeg, hogy alvási idővel együtt 12-14 órán át viselve legyen – tehát amikor a gyermek tanul, olvas, tévézik, telefonozik, számítógépezik, vagy alszik.
Van olyan eltérés, amikor a komplett kezelést muszáj ezzel a típussal kezdeni, mivel ezek nem csupán szabályozzák a fogakat, hanem állcsont ortopédiai eszközök is egyben. Mint a lúdtalpbetét a cipőben. Szabályozza az állcsontok helyes növekedését, segít a gyereknek abban, hogy kinőjön egy-egy bizonyos eltérést.
Tehát nem az a kérdés, hogy jó-e, vagy sem, mert ha ez kell, nincs mese! És legfőképpen komolyan kellene venni, mert legtöbbször ezzel van baj: sok gyerek és szülő nem érti meg, hogy néha csak ez használ, mert elő kell kezelni a csontot.”
A doktornő válaszai bebizonyították számomra, hogy függetlenül attól, hogy divatos, vagy sem, ha szükség van rá, kénytelenek vagyunk elviselni. Persze mindenképpen megnyugtató, hogy szerinte – aki nem kevés pácienssel foglalkozik – nincs ezen semmi szégyellnivaló. Ettől függetlenül bevallom, a felhelyezés után kicsit félve néztem a tükörbe, és enni sem tudtam pár napig, annyira fájt. De kit érdekel, ha egy évig acélmosolyom lesz, vagy naponta ötször kell fogat mosnom? Utána viszont nem kell félnem a tükörképemtől, mert egy milliódolláros mosoly fog visszanézni rám.
Addig is, a saját magam – és remélhetőleg még néhány hasonló cipőben járó ember megnyugtatására – íme néhány híresség, akik szintén a fogszabályzónak köszönhetik a hibátlan mosolyukat. Az ő példájukkal is alátámasztva, hogy a 21. században a fogszabályzó már nem ciki, hanem cuki!