×

Naomi Campbell 50 évesen anya lett!

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2021. 05. 18.

Mindenkit meglepett az 50 éves szupermodell instaposztja, amiben bejelentette első gyermeke érkezését. Többek között azért is, mert a legfrissebb értesülések szerint Naomi egyedülálló, és az sem volt publikus, hogy bármi ilyesmire készülne.

„Egy áldás érkezett az életembe, nincsenek szavak erre a csodálatos kötelékre”

írta a poszt alá kísérőszövegként.

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Naomi Campbell (@naomi)

A modell valószínűleg azért várt ennyi ideig a gyermekáldással,  mert – ahogy korábban nyilatkozta –  humanitárius munkája során rengeteg gyerekkel találkozott, akiket valahol mind a sajátjának tekintett, és élete egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy támogassa a rászoruló gyerekeket. Legfőképpen Afrikában, ahol évente többször is megfordul. Továbbá sokáig nem is tartotta magát érettnek a valódi anyaságra. Egészen mostanáig.

2017-ben ugyan már volt egy sokat sejtető nyilatkozata, amikor azt mondta, egyfolytában a gyermekáldáson jár az agya, és szerencsére a tudomány már elérte azt a pontot, hogy szinte akármikor dönthet úgy, hogy saját gyermeket szeretne. Hogy végül az örökbefogadás mellett döntött, vagy mesterséges úton – béranyával – vált szülővé, azt egyelőre nem tudni, mint ahogy a kislány nevét sem.

Mindenesetre gratulálunk!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás