×

Strandetikett – hogyan ne légy Bob!

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2021. 06. 21.

Vége a sulinak, a nyár is tiszteletét tette, így hivatalosan is megnyithatjuk a strandszezont. Ki erre, ki arra, a lényeg, hogy vízközelben, jó levegőn és napsütésben legyünk! No, de hogyan is?

Ne légy Bob! 

Ismerős a helyzet, amikor Bob és családja lemegy a strandra a három gyerekkel, kirakja a nyolc törölközőt, kicsomagolja a rántotthúsos szendvicseket, felpattintja féltizenegykor az első dobozos sört, bekapcsolja a rádiót (szigorúan bömböltetve), majd az egész család végigordítja a napot egymással?

Szóval összeszedtünk néhány tippet, hogyan ne légy Bob (és családja) a strandokon.

Pakk ide –pakk oda

Mindenkinek ismerős a heringfíling a strandokon. Ez valószínűleg idén sem lesz másként, de azért ha lehet, próbáljunk meg nem egymásra pakolni a cuccainkat. Legyünk tekintettel másra, a családosokra, akik nyilván nagyobb helyet igényelnek. Persze ez visszafelé is igaz, a nagycsaládosoknak sem ér elfoglalni a fél strandot huszonöt törölközővel, nem beszélve a ricsajról, amit önkívületbe esett gyermekeink alkotni tudnak. A strand mindenkié, fegyelmezni szabad, sőt kell is!

Delírium

A hőség alap állapotban is hamar fejbe tudja vágni az embert, nem beszélve arról, ha alkoholmámorban strandolunk.

Kétségtelen, hogy a csúszdán vagy a stégről ugrálva ebben az állapotban igazi szuperhősökké tudunk válni, és egy darabig vicces is, de elég sok baleset született már emiatt. 

Szóval nem csupán illemtani okból javasoljuk a mérsékelt alkoholfogyasztást.

Sex on the beach

Akarom mondani, sex at home! Bár nagyon izgi a nádasban vagy a stégen megbújva ölelkezni, de senkire nem tartozik, úgyhogy inkább otthon folytassuk az aktust, főleg ha nem akarunk valamelyik bulvárlap címlapjára kerülni. Ha pedig erre megy ki a játék, akkor csak gondoljunk a gyerekekre…

Ne szemeteljünk!

Ezt a témát már sokszor említettük, de nem tudjuk eléggé hangsúlyozni. Otthon sem dobáljuk a földre a maradék lángost, a cigarettacsikket, a zsebkendőt – itt se tegyük.

Tisztálkodás

Manapság már majdnem minden valamire való strandon vannak zuhanyzók, ezt a medence használata előtt higiéniai okokból illik, sőt kell is használni. A körömvágást, kedvesünk hátán lévő pattanásnyomogatást és a medencébe, állóvízbe történő látványos orrfújást, ha lehet, szintén hanyagoljuk. Kétségtelen, hogy immunerősítő hatása van (állítólag), de a vízbe ürítés sem menő, használjuk az arra kijelölt helyeket! Továbbá a gyerek pelenkázása sem tartozik másra. 

Ebadta lehetőség

Most már egyre több helyen alakítottak ki kutyastrandot, éppen ezért – a további vitákat kerülendő – az ebtartóknak kutya kötelességük oda vinni az állatokat.  Nagyon sok embert zavar, esetleg fél a kutyáktól, vagy egyszerűen nem tartja higiénikusnak, hogy a gyereke egy vízben fürödjön az ebbel. Itt persze sokan vitába szállhatnak, hiszen egy kutya nem szemetel, nem dohányzik és általában félrevonul vizeléskor, szóval sokkal kevesebb kárt tesz egy strandon, mint mi, emberek.

+1 fürdőruha tipp

Amennyiben elkészült a beachbody, mutassuk meg, amink van, de a kevesebb több elv alapján – ízlésesen. Fantasztikusan jó alakformáló fürdőruhákat lehet már kapni, inkább azt bámulják rajtunk, ne a kibuggyanó bájainkat.

Jó nyaralást és szépséges időt kívánunk mindenkinek!

Képek: Fortepan