Sportetikett: a mindenkori szurkolás 5 aranyszabálya
Mint a legtöbben ezekben a hetekben, mi is olimpiai láztól égünk, és lenyűgözve nézzük a (nem csak, de főleg magyar) sikereket és a felemelő pillanatokat, amikből szerencsére nincs hiány. Aztán persze ott van az a faktor is, amikor a kedves sportrajongó hirtelen annyira elkezd érteni mindenhez, hogy teljesen indokolatlanul minősíti az eredményeket a kanapéról. Íme egy kis illemtan lelkes szurkolóknak.
Nincs olyan, hogy “csak”!
A “csak ezüstérem”-felfogás országában annyira jó lenne eljutni odáig, hogy ha valaki “csak” ezüstöt nyer, neadjsiten még a másodiknál is hátrébb végez, akkor se nyilatkozzunk lekezelően a teljesítményéről. Még akkor sem, ha a sportoló kimondja, hogy nem elégedett az elért eredménnyel. Egyrészt azért, mert bármennyire igazságtalan, a 46. helyezett általában pont ugyanannyi energiát fektet az edzésekbe a felkészülés során, mint az, aki megnyeri az aranyat. És ez az energia jóval több, mint amennyit egy átlagember fektet a mindennapi teljesítményébe.
A számonkérés az edző dolga
Nem pedig azoké, akik a kanapén tespedve szurkolnak – bár mellettük szóljon, hogy legalább követik az olimpiát és szurkolnak, de akkor is! Igen, gondolunk itt például a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára, akit nem kevés támadás ért, amiért ezen az olimpián nem nyert utcahosszal ott, ahol elindult. Ha valakinek, hát neki nem kell magyarázkodnia – meg persze egyetlen sportolónak sem, aki a komfortzónán kívül éli a mindennapjait.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ne minősítsd a sportolók külsejét!
Legalábbis akkor ne, ha nem tudsz pozitívan nyilatkozni. Mert azt nyilván senki nem bírja megállni, hogy elvonatkoztasson a látványtól a képernyőt bámulva, főleg egy olyan sportesemény során, mint az olimpia, ahol az átlagnál több átlagon felüli testfelépítésben gyönyörködhetünk. De ez merüljön ki a dicséretekben (ha feltétlenül ki kell mondanunk hangosan, amit gondolunk), mert végső soron ez nem egy szépségverseny, és a kinézete miatt még senki nem ért előbb a célba.
A pályán nem léteznek rasszok
Az élsportolók nagyon jól tudják, hogy a pályán, páston, medencében stb. csak egyvalami számít, a teljesítmény. Van mit tanulni tőlük, akik tudják, hogy semmivel sem könnyebb legyőzni egy színesbőrű – vagy épp egy homoszexuális – ellenfelet a többinél.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ne huhogjál, nem vagy te bagoly!
Nincs annál sportszerűtlenebb dolog, mint amikor az ellenfél akcióba lendül, a közönség meg elkezd huhogni és/vagy fütyülni. Persze aki erre a viselkedésre képes, az olyan messze van a sportemberségtől, mint Makó Jeruzsálemtől, de a sport szabályai és a fair play fogalma a versenyek során mindenkire vonatkoznak, beleértve a szurkolókat is. Nem mellesleg ezzel a saját csapatunknak sem segítünk, akik ettől nem lesznek jobbak, maximum ég az arcuk szégyenükben, arról nem beszélve, hogy elveszi a fókuszt a lényegről – a játékról.
További jó szurkolást!
OLVASS MÉG, OLVASNI JÓ!
