×

Újabb mérföldkőhöz érkezett a #FreeBritney-mozgalom

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2021. 08. 15.

Ha akartunk róla tudomást venni, ha nem, a bulvársajtó folyamatosan napirenden tartotta Britney Spears gyámsági ügyét. A 39 éves énekesnő ugyanis tizenhárom éve apja gyámsága alatt él, semmiben – vagyoni és szakmai kérdésekben, sőt még a gyerekvállalásban – sem dönthet szabadon.  Nem csoda, hogy világméretű kampány indult az énekesnő felszabadításáért.

2007. február 17.  egy átlagos napnak indult. Estig ugyanis senki nem gondolta volna, hogy egy az egész világot megrázó esemény fog történni: Britney Spears besétált a Tarzana nevű hajszalonba és a paparazzik kamerája előtt leborotválta a saját haját. A fotók akkor még a Facebook hathatós segítsége nélkül is egy szempillantás alatt körbejárták a világsajtót, és innentől datálhatjuk “Britney visszafordíthatatlan őrületét”. Erre az úgy nevezett esernyős támadással tette fel az i-re a pontot, amikoris egy esernyővel próbálta elkergetni a lesifotósokat, akik folyamatosan a nyomában voltak. Akkor is, amikor kétszer próbálkozozz exférje, Kevin Federline háza előtt, hogy láthassa a gyermekeit. Ezután nem sokkal idegösszeomlást kapott, és a képek láttán az egész világ arról beszélt, hogy Britney megőrült.

Hogy megérthessük mi történt, menjünk vissza még egy kicsit az időben, a kilencvenes évek közepére. Az akkor tizenéves Britney, akinek a szülei kemény lemondásokkal tudták csak biztosítani gyermekük képzését, kemény munkával, rengeteg odafigyeléssel és még több kitartással és tehetséggel lett sztár egy olyan időszakban, amikor a fiúbandák uralta terepen és a Lewinsky-botrány kellős közepén, egy lánynak szinte esélye sem volt. A sajtó már a kezdetektől támadta a kislányos viselkedése és a nőies, olykor túl sokat mutató öltözködése között feszülő ellentétek miatt, a szűzessége pedig minden interjú központi témájává vált. És ekkor összejött Justin Tiberlake-kel. 

Megszületett a tökéletes amerikai álompár, akiknek a fotósok minden lépésüket követték. A szakítás után pedig Justin kiadott egy számot és egy videoklippet (Cry Me a River), amiben egyértelműen Britney-t vádolta azért, hogy zátonyra futott a kapcsolatuk. Justin lett Amerika szegény kicsi sokat szenvedett fiúcskája, Britney pedig egy cafka, aki bántotta ezt a szent gyereket. Mert hát egy kapcsolat csak az egyik félen múlik. Ja nem.

Justin egészen odáig ment sértettsége demonstrálásában, hogy egy rádióműsorban a műsorvezető meglehetősen közönségesen és vulgárisan feltett kérdésére, még azt is kimondta, hogy igen, megvolt Britney, kifejezvén ezzel azt, hogy én vagyok az a félisten, aki elvette a szűzességét.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Justin a bocsánatkéréssel tizenkilenc évet késett, idén – miután kijött a Britney gyámság alóli kiszabadítására fókuszáló film, a Framing Britney Spears – februárban posztolta ki az Instájára, hogy nagyon bánja ezeket az időket, és hogy hasznot húzott egy olyan rendszerből, amely elnézi a nőgyűlöletet és a rasszizmust.

Sajnos ehhez egy dokumentumfilm és a rajongók támadásai kellettek. No meg majdnem húsz év.

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Justin Timberlake (@justintimberlake)

A lány, aki maga választotta ki a jelmezeit, maga találta ki a koreográfiákat, maga választotta az alkotótársait és nem ment bele olyan szerződésekbe és reklámokba, amiknek nem tudta kívülről minden egyes pontját, a popsztár, aki tizenéves kora óta maga kontrollálta az életét, megtörni látszott. 

Aztán találkozott Kevin Federline-nal, akivel összeházasodtak és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Csakhogy nem így történt. Gyermekük születése után egy Britney-ről készült fotó 1 millió dollárt ért, rekordösszegeket fizettek ki a paparazziknak egy-egy jól, és főleg rosszul sikerült képért.

A szárpár egy lépést sem tudott tenni villogó vakuk nélkül, és Britney többször könyörgött és sírt nyilvánosan, hogy nem bírja tovább. Olyan fotók láttak napvilágot, amelyeken gyermekével az ölében vezet (amit később úgy magyarázott, hogy megijedt és félt és így tudott a legygorsabban elmenekülni a fotósok elől), a média pedig darabokra szedte, és rossz anyának titulálta. Második gyermekük születése után beadta a válókeresetet, de akkorra már olyan állapotba került, hogy a gyermekek felügyeleti jogát is elvették tőle.

Mikor exférje többször is megtagadta tőle, hogy láthassa a kicsiket, azt ezt rögzítő lesifotóst egy esernyővel próbálta elkergetni (miután többször sírva kérte, hogy hagyja őt békén), és ezek a fotók egy szempillantás alatt bejárták a bulvársajtót. Britney-t ezután többször is kórházba szállították, és mivel a család nem látta biztosítva, hogy Britney nem adja oda a vagyona kezelési jogait életvezetési és szakmai tanácsadójának Sam Lutfinak, édesapja gyámsága alá helyezték.

És itt álljunk is meg egy pillanatra: Britney édesapja, Jamie Spears – bár anyagilag támogatta Britney önmegvalósítását és sztárrá válását, egyes feltételezések szerint a későbbi busás haszon reményében –, nem vett részt lánya életében. Britney édesanyja volt az, aki a lánya mellett állt, aki kísérte és támogatta őt. Így amikor Britney-vel tizenhárom évvel ezelőtt közölték, hogy gyámság alá helyezik, megértette és felfogta, hogy nincs más út, csupán egyetlen kérése volt: ne az édesapja legyen a gyámja. A mindössze tíz perces tárgyaláson azonban megtagadták Britney kérését, és az apjának adtak minden Britney életére és vagyonára vonatkozó jogot, aki ezután nem sokáig tétlenkedett és idegösszeomlása után rögtön kötelezte a lányát arra, hogy együttműködjön vele a színpadi visszatérésben.

Britney tizenhárom éve nem dönthet az életében szinte semmiben, se szakmai – milyen munkát vállaljon el –, se vagyonkezelési – mit adhat el és mit vehet -, se egészségügyi kérdésekben. Sőt, még abban is az apja döntött, hogy Britney-nek lehet-e újabb gyermeke vagy sem, hiába kérte Britney, hogy távolítsák el a méhén belüli fogamzásgátlóját, mert gyermeket szeretne, az apja nemet mondott rá.

Miután tavaly Britney a bírósághoz fordult, hogy apját gondnoksággal való visszaéléssel vádolja meg, világméretű kampány indult az énekesnőért, rajongók milliói hallatták segélykiáltásaikat. Idén februárban pedig kijött a már említett The New York Times által készített dokumentumfilm, a Framing Britney Spears, amely lerántotta a leplet Britney életéről, és még több támogatót szerzett az ügyének.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Az ügy pedig a múlt hónapban végre fordulatot vett: miután Britney kérését többször is elutasították, talán a világszintű összefogásnak és a filmnek is köszönhetően az egy hónappal ezelőtt tartott tárgyaláson kimondták, hogy Britney saját ügyvédet fogadhat, miután eddigi ügyvédje a vádak hatására benyújtotta visszavonulásra vonatkozó kérvényét – és így tett a pénzügyeinek kezelője és menedzsere is.

Az ezt követő tárgyaláson pedig, amit ezen a héten tartottak, Jamie Spears a bíróság előtt beleegyezett, hogy átadja a lánya feletti gyámságot egy olyan embernek, aki Britney szerint alkalmasabb a feladatra

– írja a Sky News.

Bár Jamie Spears magára továbbra is lánya „megmentőjeként” tekint és megjegyzi, hogy soha nem kényszerítette őt semmire, Britney ügyvédje szerint mindent ki fognak vizsgálni, amit a férfi az elmúlt tizenhárom évben tett az énekesnővel, többek között azt a vádat is, hogy több millió dollárt tüntetett el lánya vagyonából.

Hogy Britney mekkora hatással van még a mai napig a világunkra, azt pedig mi sem mutatja jobban, hogy mindeközben Amerikában egy republikánus és egy demokrata politikus közösen kezdeményezett egy törvényt, ami lehetővé tenné, hogy nagyobb szabadsága legyen annak, aki kirendelt gondnokság alatt éli az életét.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás