A bátyjával való különleges kapcsolatáról, a kifutóra küldött topmodellekről, a test felszabadításáról és a Z-generációról is mesélt Donatella Versace az olasz Vogue-nak, de a nem kevés kritika ellenére önmagát mégis mindig keménynek mutató kortárs divatikon kétségekről és bizonytalanságokról is nyíltan beszélt az interjúban.
Aki esetleg még nem látta az American Crime Story második évadát a Netflixen, az gyorsan pótolja, mert a krimisorozat sokkal többről szól, mint a legendás olasz tervező, Gianni Versace haláláról és annak körülményeiről: az alkotás élet-halál harcáról, egy dinasztia életben tartásáról, szövevényes emberi kapcsolatokról, testvéri szeretetről, betegségről, hatalmomról és persze értelmetlen igazságtalanságokról. Mindezek ráadásul lehengerlő színészi játékkal egészülnek ki, köszönhetően Edgar Ramireznek (Gianni Versace), Penelope Cruznak (Donatella Versace), Ricky Martinnak (Antonio D’Amico, Gianni szerelme és élettársa) és persze a sorozatgyilkost zseniálisan alakító Darren Criss-nek (Andrew Cunanan). Ami pedig személy szerint nekem a legjobban tetszett a sorozatban, az az, hogy végre megismerhettünk egy darabot a valódi Donatella Versacéból, a megközelíthetetlennek és könyörtelennek tűnő ikonból, aki évtizedek óta viszi egyedül a hátán a Versace divatbirodalmat. Így arra gondoltam, hogy lefordítom nektek az olasz Vogue márciusi címlapszereplőjével készült interjút, aminek eredeti nyelvű változatát itt találjátok.
„Az interjúk mindig idegesítenek egy kicsit – még mindig azon töprengek, hogy miért engem választottál erre a borítóra. Egy nap majd elmagyarázod.”
Ezekkel a könnyed indítószavakkal simán össze lehet foglalni Donatella Versace szenvedélyes és spontán szellemiségét, aki lazán fejti ki a véleményét, miközben a kristályokkal kirakott DV monogrammal díszített bögréből szürcsöli a kávéját. A történetével, amely már életében bevonult a történelembe és a karrierrel, ami a világ összes nőjének a ruhatárát megváltoztatatta, megengedheti magának, hogy vidám iróniával szemlélje a világot és önmagát. Ez a hozzáállás egyben az ő egyedülálló emberségének a jele is, amely igazán ritka tulajdonság a divatiparban, ahol még mindig az önérdek dominál.
Vogue: Ms Versace, ön dobta piacra a ’90-es évek legmenőbb topmodelljeit – ez már önmagában elég lenne ahhoz, hogy helyet érdemeljen a divattörténelem Olimposzában…
D. V.: Tényleg missnek hívsz? Na ne vicceljünk a formalitásokkal! (nevet) Azért jött ez az ötletem, mert akkoriban éles különbséget tettek a kifutómodellek és a fotózásokon alkalmazott, már híressé vált modellek között. Én viszont szerettem volna őket használni a bemutatókhoz, de szó szerint megrémültek. „Hogyan kell sétálni a kifutón?” – kérdezte tőlem Christy. „Ne törődj vele – mondtam neki – sétálj úgy, ahogy otthon teszed, és ne viselkedj modellként. Csak légy önmagad!” És lehetett látni, hogy jól érezték magukat, hogy barátokká, vagy inkább nővérekké váltak. Ezt láthattuk George Michael „Freedom” videójában is, ahol mindannyian együtt szerepeltek.
Vogue: Látszik, hogy a nők közötti testvériség nagyon fontos számodra. A legutóbbi kampányban, ahol Gigivel és Bella Hadiddal szerepelsz, a hangsúly a család fontosságán és a nők közötti tiszteleten van. Kik Donatella nővérei?
D. V.: Linda, Cindy, Claudia, Kate és Naomi a régi időkből, a jelenben pedig olyan nők, mint Gigi és Bella. Az elsőkkel még nagyon fiatalon találkoztam, amikor New Yorkba mentem, hogy felügyeljem a márka készülő kampányait, amelyeket Richard Avedon forgatott. Inkább lettünk testvérek, mint barátok. Naomi és én állandóan vitatkozunk, de ez öt percig tart, akárcsak egy családi vita két nő között. Egymás segítése és tisztelete a lényeg, ami ma fontosabb feladat, mint valaha.
Vogue: Jelenleg végre azt látjuk, hogy a női szerepek és a nőiség karaktere egyre csak fejlődik…
D. V.: Még hosszú az út, de úgy tűnik, sikerült hozzáállást váltani, mert bennünk, nőkben – bocsánat, de ezt ki kell mondanom (fordul a mellette ülő sajtóügynökhöz) – van valami több. Magasabb az érzelmi intelligenciánk, ezzel pedig vezetői szinten is jobban tudjuk éreztetni a férfiaknál azt, milyen egy cég részének lenni, amely olyan, mint részt venni egy izgalmas utazásban. (A Versace alkalmazottainak több mint 60 százaléka nő, ebből 48 százalék vezetői pozíciót tölt be – a szerk.)
A ’70-es évek feminista mozgalmai után olyan éveken mentünk keresztül, amelyek nem segítették a nők helyzetét. Elegánsnak tűnt egy lépést hátrálni, eltűnni a szögletes szabású férfi öltönyökben és az alacsony sarkú cipőkben, mintha a testünket akarnánk semmissé tenni, mintha ez kellene ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket. A kevesebb kevesebb, és kevesebbnek is tűnik. Amikor így öltözködsz, szerintem a divat arra kényszeríti, hogy kevésnek érezd magad. Számomra viszont a divat a színekről és az örömről szól. A ruháknak bátorságra kell ösztönözniük. Kell, hogy többnek érezzük magunkat, mert mi nők amúgy is többek vagyunk!
Vogue: A Versace esszenciája a „body positivity” demokratikus módján is megmutatkozik. Az SS/22-es kollekcióban nemcsak kifutóra küldted a curvy modelleket, hanem másoktól eltérően miniruhákkal is hangsúlyoztad az érzékiségüket…
D. V.: Azt akartam, hogy a műsorban mindannyian – Jill, Precious, Alva – közvetítsenek egy fontos üzenetet. A színfalak mögött Precious Lee megcsókolt és megölelt. Amikor megkérdeztem, miért, azt mondta, azért, mert még soha senki nem tette fel a kifutóra így, rövid és szűk ruhában. De szerintem ez normális, sőt szükséges. Eszembe sem jutott, hogy eltakarjam őt. A nőiességét szerettem volna hangsúlyozni neki is, ami nem csak a két méter magas és 32-es méretet viselő nők kiváltsága. A Versace célja, hogy a nők – és a férfiak is – érzékinek, erőteljesnek és szabadnak érezzék magukat. A sokszínűséget, amely a szépségideálok kibővítésében rejlik, magunkévá kell tenni. Én szeretem a formák sokaságát, amelyeken keresztül a női szépség kifejezhető.
Lourdes Leon – Versace Primavera Estate 2022
Vogue: Az utóbbi években a férfiak is alkalmazzák a klasszikus nőies stíluselemeket, például a körömfestést és még sorolhatnánk. Ők is feladnak bizonyos sztereotípiákat?
D. V.: Valójában ő már több mint 30 éve megcsinálta mindezt (mutat egy képre az irodája falán, amelyen Prince feszít fémhálós mellényben). Prince-szel együtt is dolgoztam a ’90-es években, volt a ruhaműhelye, ahová elvihettem a varrónőimet. Tollakból készült ruhákat és outfiteket készítettünk magas sarkú cipőkkel, ő pedig teljes fesztelenséggel viselte ezeket. Ezt azért mondom, mert számomra semmi újdonság nincs abban, hogy a férfiak átvesznek bizonyos stíluselemeket a női ruhatárból. Éppen ellenkezőleg, a ruhákkal való kísérletezés normális. Remélem, hogy az emberek ezt most is ugyanolyan lélekkel teszik, mint akkoriban, bátran és hitelesen, ahogy Prince is tette, és nem csak azért, mert jelenleg ez egy trendnek számít.
Vogue: A Versace ezt a kortárs szellemet képviseli és meséli el olyan show-kkal, amelyek ismét a legnagyobb érdeklődést váltják ki. Úgy tűnik, a Tribute óta – a Gianni Versacének szentelt SS/18-as kollekció – a márka folyamatosan egyfajta kreatív tavaszt élvez. Ez számodra is egy személyes újjászületéssel ér fel?
D. V.: Az igazat szeretnéd hallani? Igen, mert közben önmagamat is felszabadítottam. A bátyám halála olyan brutális volt, hogy éveket töltöttem sokkos állapotban. Képtelen voltam túltenni magam rajta. Olyanok voltunk, mint a tettestársak: én voltam az árnyéka. Együtt éltünk a munkahelyen és a magánéletben. Még mindig emlékszem, amikor azokat a hatalmas bulikat rendezte, aztán hirtelen megunta és azt mondta: „Minden a tiéd, lefekszem.” És akkor nekem ott kellett maradnom és szórakoztatnom a rocksztárokat, akik folyton azt kérdezgették tőlem: „Hol van Gianni?” És én azt válaszoltam neki, hogy éppen úton van. Ezért voltam olyan bizonytalan eleinte.
Úgy éreztem, az egész világ engem figyel, éreztem magamon a gyanakvásukat. Hogy nem azért vagyok kreatív igazgató, mert valaki előléptetett, hanem csak mert helyettesítenem kellett őt. Nem érzem úgy, hogy az elején elképesztően szép kollekciókat készítettem volna. Amikor nézem a régi fényképeket, néha elborzadok, és próbálom inkább a kreatív csapatomat hibáztatni. (nevet.) Próbáltam a minimalista trendeket követni, de nekem az nem megy, nem az én stílusom.
Vogue: Mi változott?
D. V.: Gisele-től Gigiig, beleértve a mai fiatalokat is az Instagramon, mindannyian azt kérdezgették, hol találják a rajtam lévő vintage Versace farmereket és ingeket. Megerősítést kaptam, ami egyben felerősítette azt a vágyamat, hogy visszatérjek a maximalizmushoz. Az emberek ismét olyan ruhákra vágynak, amelyek tele vannak élettel és energiával. És én erre tökéletesen fel vagyok készülve.
Vogue: Sok más munkakörnyezethez hasonlóan a divatipar sem mindig egy nőbarát platform. Érezted már emiatt akadályoz(tat)va magad?
D. V.: Egyszer sem, pedig állandóan próbálkoztak, főleg az elején. „Te nő vagy, tervezd meg a ruhácskáidat, aztán majd mi eldöntjük, hogy jók-e vagy sem.” Az emberek, akik ezt mondták nekem, szürke öltönyös és nyakkendős férfiak voltak, közgazdász végzettséggel, akik azt hitték, tudják, mi fog működni anélkül, hogy kimennének a házból, hogy valaha kiléptek volna a csatatérre.
Tudod, nekem is van diplomám, de a divatot nem lehet megtanulni. Ahhoz ki kell menned, folyton figyelned kell és megértened az embereket és azt, ami történik.
Sok év után az jutott eszembe, hogy ha Gianni a legfontosabb döntéseiben kikéri a tanácsomat, akkor talán nem is vagyok olyan alkalmatlan, mint ahogy azt gondolják. Emlékszem néhány vicces közjátékra vele, amikor megkérdezte, mit gondolok egy lookról. Ha azt mondtam, nem tetszik, azt válaszolta, hogy fogalmam sincs semmiről. Ekkor mondtam neki, rendben, akkor most elmegyek, engedj el. Aztán persze kiabált utánam, hogy Donatella! Olyanok voltunk, mint két komédiás. El sem merem mondani, mi történt, amikor a rocksztárokkal és a kéréseikkel kellett megküzdenie. Egyszer Prince – aki gyakran készítette a Versace-bemutatók aláfestő zenéjét – megkért, hogy vasaltassam fel a szimbólumát a székére a kifutó mellett, de a széket hagyjam üresen. Gianni rám nézett, és azt mondta: „Donatella, te biztosan ismered az összes őrültet, eh.” Ha tudta volna a Prince által nekünk írt dalok egyikének jelentését, amiben folyton a topmodellek neveit bömbölte, felváltva a Pussy Control című dalának szövegével…
Vogue: Sosem magyaráztad el neki?
D. V.: Te jó ég, dehogy! Azt mondtam neki, hogy azt ismételgeti, kiscica. Ez épp egy couture show-n volt a párizsi Ritz-ben, a legjobb divatújságírókkal. Most gondolj bele…
Vogue: A Versace-ruhák mindig is igazolták a nők azon jogát, hogy szabadon éljék meg a szexualitásukat – ezt mondta Prince egy bemutatótok alkamával több mint 20 évvel ezelőtt. Ez a felfogás most ismét központi jelentősséggel bír – úttörőnek érezted magad akkoriban?
D. V.: Nem igazán, mert húsz évvel ezelőtt ezt senki nem vette észre. (nevet) Még a barátaimnak is külön kellett magyaráznom, hogy egy show-n még a zeneválasztás is tudatos, de még az sem nagyon ment át nekik.
Vogue: Szoktál énekelni a zuhany alatt?
D. V.: Biztos viccelsz, hát én mindenkit megsüketítek! De ha eljössz hozzám, a házamba, az olyan, mintha egy rock koncerten lennél.
Vogue: A fiataloknak nagyon tetszik az attitűdöd, te vagy a Z-generáció ikonja, az Instagramon is kommunikálsz velük. Mit gondolsz róluk?
D. V.: Erősen hiszek a Z-generációban. Meggyőződésem, hogy ők fogják megváltoztatni a világot. Merészek, nincsenek előítéleteik, nem érdekli őket, hogy mások szabályai szerint éljenek, és joggal várnak elismerést anélkül, hogy annak alapja a totális elfogadás legyen. Jól teszik. Ha úgy gondolod, hogy az ötleteid jók annyira, hogy megérdemeljék az elkötelezettséget, akkor a végsőkig kell harcolnod értük. Ezt csinálom én is a cégnél, akár a saját ötletemről van szó, akár valaki más ötletéről, ha hiszek benne. El kell kötelezned magad, anélkül nem megy. Ezzel persze kockáztatsz, azt például, hogy majd elítélnek, ez gyakran megtörtént velem is.
De már nagyon kevés dolog ijeszt meg az életben. Mindazok után, amiken keresztülmentem, rájöttem, hogy minden, amink van, egyik pillanatról a másikra eltűnhet. Szóval kit érdekel, ha valaki elítél?
Vogue: Donatella Versace így született, vagy az évek alatt vált azzá, aki most?
D. V.: Az az igazság, hogy mindig is ilyen voltam. Szóval igen, Donatella így született.
KREDITEK:
©Vogue Italia
DONATELLA VERSACE
Foto: MERT ALAS AND MARCUS PIGGOTT
Styling: JACOB K
Hair: PAUL HANLON
Make-up: RENATO BERNARDI
