Beléptünk a szivárvány havába, és mint minden évben, idén is összegyűjtöttük azokat a divatkollaborációkat, amelyeket a tervezők a szexuális és nemi kisebbségekért alkottak az elfogadás jegyében.
Az LMBTQIA+ Pride Month, vagyis a büszkeség hónapjának kiindulópontja az a zavargásnak nevezett reakció, amely New York egyik leghíresebb melegbárjában történt 1969. június 27-e éjjelén. A Stonewall klubban a rendőri razzia indokolatlan erőszakba torkollott, amely során a törzsvendégek (nem csak melegek) kiálltak magukért és visszavágtak. Akkoriban a razziák mindennaposak voltak a melegbárokban, de azon az estén a rendőrök gyorsan elvesztették az uralmat a helyzet felett. Ezt követően Greenwich Village többi bárja, a környékbeliek és a meleg közösség tagjai együtt, spontán tiltakozássorozatba kezdtek: aktivista csoportokba szerveződtek, és követelték a nyílt élethez való jogot szexuális irányultságuk miatt, és nem féltek a letartóztatástól. Hónapokon belül három újság jött létre a meleg férfiak és leszbikusok jogainak előmozdítására, egy évvel a „felkelés” után Chicagóban, Los Angelesben, New Yorkban és San Franciscóban pedig megtartoták az első melegfelvonulásokat az évforduló alkalmából. Ez a vízválasztó eseménysorozat indította el melegek felszabadító mozgalmát és az LMBT jogokért folytatott huszadik századi harcot az Egyesült Államokban. Ma, lassan hatvan évvel később, szépen lassan eljutunk oda, hogy nem csak lesütött szemmel lehet beszélni a szexuális kisebbségekről, sőt, netán az is megfordul az emberek fejében, hogy nekik is (ahogy mindenkinek) joguk van (büszkén) élni és (nyíltan) szeretni. Ennek eredményeképpen ma már rengeteg kezdeményezésnek lehetünk tanúi világszerte, a rendezvényektől kezdve a különböző kollaborációkig.
A kérdés persze ilyenkor is felmerül: konkrét, tényleges tenni akarásról, vagy egyszerű szivárványmosásról van szó? Ez utóbbi kifejezés ismerős lehet, a környezettudatosságban greenwashingnak (zöldre mosásnak) nevezték el azt a jelenséget, amikor egy cég környezetbarátnak tetteti magát vagy egy termékét, miközben az egész csak egy reklámstratégia.
Akárhogy is legyen, ellentétben a greenwashinggal, a szivárványos kollekciók akkor is hozzátesznek a dologhoz, ha nem mély meggyőződésből születtek, hiszen elég egy influenszerre ráaggatni az adott terméket, amely amellett, hogy a cég eladásait növeli, egy újabb rajongótábornak nyithatja fel a szemét az elfogadással kapcsolatban. És akkor lássuk, idén miből lehet válogatni a teljesség igénye nélkül.
A szeretet ünnepe határok nélkül. A COS limitált kiadású pólókollekcióval ünnepli a Globális Büszkeség Hónapját amelyet az LMBTQIA+ közösség alkotóival együttműködve terveztek. Az egyes darabok eladásából származó nyereség 100%-át a Kaleidoscope Trust and Choose Love-nak ajánlják fel.
Egy kollekció, amelyet az elfogadás, az egység és a támogatás ihletett.
A büszkeség nem csak annyi, hogy egyszerűen büszkének kell lenni, ez egy lépés, amelyet minden nap megtesz, hogy szeresd magad, szeresd a közösségedet, elfogadj másokat, és szeretettel vezess.
Így kommentálta Cara Delevingne a Pumával közös kollekciót, amelyben részt vett Carra Sykes illusztrátor, LMBTQ-nagykövet és leszbikus anyuka is, aki a vidám grafikákat készítette a darabokhoz. A márka a gyűjtésből származó bevétel 20%-át (ami legalább 250 000 dollár) a GLAAD médiafigyelő szervezetnek adományozza, amelyet a melegekről és leszbikusokról szóló rágalmazó tudósítások elleni tiltakozásul alapítottak, így segítve az LMBTQIA+ közösségek igazságos és befogadó megjelenítését a média- és szórakoztatóiparban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A népszerű Converse Pride kollekció 2022-ben sem okoz csalódást, a Chuck Taylor All Star, Chuck 70 és One Star sportcipők mellett ruházati cikkek és fejfedők is megtalálhatóak a cuccok között. Ezek mellett pedig ott van a „Converse By You” termékcsalád is, amely lehetővé teszi a rajongóknak, hogy saját, személyre szabott cipőt készítsenek, amelyet a Pride-zászló ihletett. A Converse ráadásul igencsak kitolja a kampányt úgy egész évre, így támogatva a választott szervezetek egész éves munkáját.
16 termékből álló kapszulakollekció női, férfi és uniszex darabokból, amely ruhákat, cipőket, egy táskát és egy különleges kiadású vászonkarkötőt tartalmaz – ez utóbbi két kiegészítő eladásából származó teljes nyereséget az OutRight Action Internationalnak, a világ egyik vezető emberi jogi szervezetének ajánlják fel.
A deszkás márka a kreativitást és a véleménynyilvánítás szabadságát hirdeti, teret adva az LMBTQIA+ közösség történeteinek, különböző művészekkel együttműködve, hogy bemutassa azokat a kreatív hangokat, amelyek képesek arra, hogy befolyásolják a társadalmi változásokat és ösztönözzék az elfogadást szerte a világon. Az erre az alkalomra indított kollekciók között kedvencünk Sara Lorusso x Vans – Together with Yourself projektje, amely a bolognai fotós portréiból készült pólót, hosszú ujjú inget, táskát és az OTW Gallery Classic Slip-On exkluzív változatát tartalmazza. A cipőket egy piros rúzs nyomattal és a „Love can saves us” felirattal látták el. A márka összesen 200 000 dollárt adományoz három kiválasztott szervezetnek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A cipőmárka egyik klasszikus sziluettjét gondolta újra a 2022-es Pride kollekcióhoz. Ez az 1461-es cipő hófehérben, amelynek sarkán jól láthatóan díszeleg a szivárvány. A kollekció egy pár fehér zoknit is tartalmaz, amelyeken a Dr. Martens logó pompázik a zászló színeiben. A Pride kampányuk részeként a cég megerősítette, hogy 217 000 fontot adományoz jótékonysági szervezeteknek: az Egyesült Királyságban például az Albert Kennedy Trustnak. A fiatal hajléktalanokat támogató LMBT+ jótékonysági szervezet lakhatási támogatást, mentorálást és életvezetési képzéseket nyújt.
Nem ruha, de jó – az Absolut 1981 óta támogatja az LGBTQIA+ közösséget, és idén májusban piacra dobta az Absolut Rainbow Limited Edition 2022-t, a Gilbert Baker Alapítvánnyal közösen készített palackot, amely Gilbert Baker amerikai művész és melegjogi aktivista előtt tiszteleg. Neki köszönhető, hogy 1978-ban a szivárványos zászló a közösség szimbólumává vált. A palackon belüli folyadék mozgása nagyítóként hat a kézzel vésett „Sway It with Pride” feliratra, ami azt jelenti: „Büszkeséggel rázd fel!”
*LMBTQIA+ leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszex-testű, aszexuális emberek