×

A ma szülinapos Beck Zoli novellájával indítjuk a szeptembert

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2022. 09. 1.

A Fashion Street Magazin 2021-es tavaszi-nyári lapszáma a szerelem megunhatatlan témája köré fonódott, kétszáz oldalas kiadványunk hasábjain különleges utazást tettünk a mindenki által vágyott érzés rétegeibe. Irodalmi rovatunkban kortárs írókat kértünk fel arra, szenteljenek egy novellát a témának különösebb megkötés nélkül. Ma, szeptember elsején, az énekes, dalszerző, író születésnapja alkalmából itt is megosztjuk veletek azt a csodálatos írást, amely Beck Zolitól érkezett.

Beck Zoltán: A kapus

Tüzetesen megvizsgáltam eddigi életemet, és arra a következtetésre jutottam, hogy – bár ezt a statisztika bizonyosságával alátámasztani nem tudom – fele-fele részben történtek velem jó és rossz dolgok. A jónak és rossznak mondható dolgok tehát fifti-fiftiben vannak, és ebből áll ki az élet – nem az én életemre gondolok, hanem az emberi életre általában. Még úgy is, hogy azt azért nem lehet mindig tudni, hogy pontosan mi az a jó meg az a rossz, ami az emberrel történik. Mert vannak dolgok, amelyek elsőre jónak tűnnek, például az, hogy a fiú kapott végre – ha már annyit könyörgött – egy kempingbiciklit, németet, nem a béna lengyel gyártmányt. Drágább is volt, nehezebb is, bordó, pedig kéket akart, de azért kapott. És akkor örült a gyerek, apa és anyu is örültek a fiú örömének, meg annak, hogy ezzel legalább nem nyaggatja őket többet, nem kell nézni azt a bánatos képét a fiúnak, ahányszor csak szóba kerül a bicikli. Ahhoz, hogy szóba kerüljön, nem is kell szóba hozni, nem is kell arra terelni a beszélgetést, elég, ha az ember – ezalatt apát és anyut kell érteni – kinéz az ablakon: a harmadikról belátni mindent, a fiú éppen boltba megy, vagy csak sétál, vagy a labdával a talpa alatt várja az ikreket, a füves pálya meg a sárga salakos tér határvonalán, és akkor az ember látja, ahogy a fiú vágyakozó szemekkel fordul utána a bringásnak.

Illusztráció: Hajdú Anett

Tehát a kempingbicikli végre megvan, és a család ennek örül. Ezt nevezem első ránézésre jó dolognak. Aztán a fiú, hogy el ne lopják az új kerékpárt, láncot vásárol majd lakattal, és persze a biciklivel megy, és arra az időre, arra az igen rövid időre, míg a mindenesbe beszalad, kezében a pénzzel, hogy láncot és lakatot vegyen, a tízes falának támasztja a bringát. A fémkeretes ajtót belöki, csókolom, vinném a láncot, igen, azt, amelyik azzal a sárga, átlátszó műanyaggal van behúzva, meg a hozzá való lakatot is. Számzáras legyen, vagy kulcsos, kisfiú? Ezt kérdezte a mindenesúr, ennyi volt az időveszteség az egészben, ez a pluszkérdés, és a fiú nem hezitált, mert számzárasat nem választana, ha ingyen volna se, abból legalább ezret nyitott ki a hintakorlátnál. Csak kifele kell húzni a bemenő oldalt, és úgy forgatni egyenként a számos karikákat, a kis különbségekre kell figyelni forgatáskor, fél perc kellett neki legfeljebb, ez volt az egyik tehetsége. A kérdésre tehát egyértelmű és gyors választ adott, aztán már kinn is volt a boltból. A bicikli meg sehol. A lopásbiztos zár éppen akkor lett meg, amikor a hozzá tartozó bicikli eltűnt. Így lett a jó dologból rossz. És akkor még haza kellett menni gyalog, és azt mondani, hogy ellopták, pedig éppen megvetted hozzá, ami majd véd a lopástól. Alig néhány perce még azt mondta anyu, hogy van felelősségérzet a fiúban, most meg már apa emelt hangon, hogy ekkora hülye hogyan lehet az ő gyereke. És anyu se védi meg, mert ha a kettejük havi fizetését összeadod, annyiba került a kemping újonnan, márpedig neked újat vettek. Ebből tehát az is következik, hogy a jó dolog az lett volna, ha a fiú nem kap biciklit, mert akkor nincs mit ellopni – ott ugyanis nem keletkezhet hiány, ahol eleve nincsen semmi. Persze mondhatod most, hogy a fiúban úgy volt ott ez a hiány, mintha úgy született volna, hogy a képzeletében eleve ott tátongott a bicikli helye. Mint a matricagyűjtő albumban, hogy oda csakis azt lehet beragasztani, aminek ott a helye volt, az argentinok nem állhatnak pályára kilenc játékossal, meg milyen a mérsékelt övi erdő aljnövényzet nélkül. És ha nem tudtál cserélni szerdán – mert szerdán délután volt a rendszeres cserealkalom –, a helye akkor is ott volt annak, ami nem volt.

Lehet, hogy így volt összerakva ez a fiú, benne egy csomó, feljelölt hiány, amit fel kell tölteni.

Aztán egyik nap, ahogy mutatnád másnak, odalapozni a kedvenc matricádhoz, mondjuk, ha állatos, akkor a manguszta, és azt látni, hogy kikaparva van ott az oldal, és így már az előre nyomtatott kép sem látszik, ami pedig azért annak is az ígérete, hogy egyszer majd lesz ott is valami. És ahol kikaparta az, aki ellopta a mangusztás képet, ott át is lyukadt a lap azon a részen. A matricád meg, amiért hármat adtál cserébe, eltűnt. Ha választhatnál, te is azt választanád, hogy maradjon a hiány, az, ami eleve adott, és ne az legyen, hogy elvesztetted azt, amit pedig nagy nehezen megszereztél. Így lettem kapus. Inkább úgy kellene mondanom, hogy ezért, ebből az életszemléletemből következik, hogy kapus lettem. Éjjeliőr, ha így jobban érted, egyébként meg, a hivatalos papírban vagyonvédelmi őrként vagyok megjelölve, harminchat órát meghaladó teljes állásban, ezt írták a szerződésbe, zárójelbe téve. Én meg mondtam, hogy persze, hogy több mint harminchat, este hattól reggel hatig vagyok, tizenkét órázok, hét közben van egy pihenőnapom, és vállalom általában a vasárnapot is huszonnégyben, ne annak kelljen, aki családos. A váltómnak.

Illusztráció: Hajdú Anett

Óránként megyek körbe a telepen. Sosem egészkor indulok, hanem úgy, hogy órafélre visszaérjek. Rózsával futtatnám be a bódét, ezt mondtam az első napomon. Hogy a marha embernek ilyen szíve van, hogy szerelmes típus, na, ezt nem hitte volna a gondnok! Na, ha valamit, hát ezt nem! Így mondta, és hagyta, hogy csináljak, amit akarok, ha szép. És ez megint egy jó dolog. Hogy felvettek ide, hogy itt vagyok. A bódé nem volt beleírva a képzeletembe, nem volt ott hiányként. Hogy mondjuk – és akkor a matricás albumot képzeld el megint – van egy kép, egész oldalas, egy raktártelep, utak kanyarognak, és teherautót, kamiont, darut, targoncát meg békát lehet beragasztani a helyekre, meg egy kis kockaépületet a sorompó mellé. Vagy a kockaépület oda van rajzolva, a matricának meg ott a hely: a rózsabokor. És ez úgy jó dolog, hogy nem fordul át, nem lesz belőle rossz. Mert vannak zökkenők, hogy maradjak benn tovább, vagy éppen kések egy keveset, elakadt a busz, mert lezárták a Munkácsyt, kigyulladt az onnan nyíló zsákutcában a kisraktár, veszettül hűtötték a tűzoltók a PB-gáz-palackokat, mert az egész városrész levegőbe röpül, ha ezek megindulnak. És akkor, ott a buszon jutott eszembe, hogy mindig csak úgy látom a világot, hogy az én albumomban mi van. Hogy az is lehet, hogy van egy albuma a telep gondnokának is, amiben ott van ám a telep, igazából ott van, az ő képzeletébe az volt belenyomtatva. És amikor nézegette, akkor észrevette, hogy hiányzik még egy matrica, előrajzolva ott voltam én a bódéban, de mivel az ablakon nem nagyon hajolgatok kifele, ezért inkább az ajtó mellé képzelem magam az ő képzeletében. És mozdulat közben vagyok, nemcsak úgy állok, hanem lendül a karom, lép a lábam, indulok éppen körjáratra. A sofőr kinyitotta az ajtókat, hogy addig is kapjanak levegőt az utasok. Ez akkor jó dolog, és úgy lett jó dolog, hogy velem történt, de nem az én fejemből született meg. És akkor arra gondoltam, hogy hány embernek lehetek előrajzolva a fejébe, hogy keres is engem, hogy beragaszthasson, és hogy ilyen lehet akkor a szerelem is: egyszer engem is elcserél majd valaki, az is lehet, hogy három másikat ad értem, mint én a mangusztáért. Vagy kikapar a gondnok albumából. És akkor a gondnoknak az, ami most jó, az rosszá válik, bosszankodik, hogy kit találjon a vasárnapokra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás