×

Tompa Andrea novellájával hangolódj a tolerancia világnapjára!

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2022. 11. 16.

A tolerancia világnapja alkalmából megosztjuk veletek a novellát, amelyet Tompa Andrea írt nekünk a Fashion Street Magazin 2021-es őszi/téli lapszámába, amelynek címszavai a magyarság, elfogadás és identitás voltak. #TheHungarianIssue

Tompa Andrea: Mi és ők

Azért ez érthető, két külön világ vagyunk. Érted, két nagyon különböző. Alapjaiban. Úgyhogy ez most nem a mi hibánk. Ezt nem mondhatják. Most azt hányják a szemedre, hogy ők sose lépték át a küszöbödet. Lehet, nem konkrétan értik. Vagy úgy? Pedig ha valaki, te aztán igazán elfogadó vagy. Nyitott és elfogadó. Abszolút nyitott. Igen, ezt ők is kell, hogy lássák. Toleráns. Soha egy rossz szavad nem volt. Megjegyzések, vagy hogy a hátuk mögött. Mi ráadásul még azokat a szavakat sem mondtuk rájuk. Tudod, mire gondolok. Amiket azért lehet hallani. Én nem is tudnám már kimondani őket. Nem áll rá a szám. Persze lehet, hogy most azt ismétlik, hogy te mondtál olyan mondatokat róluk. Olyan félreérthetőket. Elvégre ők egy kicsit mások. De én ezt nem hiszem, te nem szoktál semmit mondani rájuk, te igazán toleráns vagy. Tolerálod. El tudod viselni azt, hogy valaki olyan. Nem olyan, mint mi. Ugye? Kicsit másféle. Másfélék a dolgai. Mert ők nagyon másfélék. Nem a te hibád. Nehogy azt érezd! Ők döntöttek így. Ez az ő döntésük. Nem mondom, hogy nem tartozik ránk. Mert valamennyire azért. Lehet, hogy ránk is tartozik. Nem az, hogy egy család vagyunk. Úgy értve, szimbolikusan. Mint a küszöb. Egy család. Inkább egy, egy micsoda.

Közösség? Mert egy országban kell nekünk. Egy faj! Ez a helyes kifejezés. Egy faj. A fajt nem úgy értem. Nem faji alapon. Én aztán, te tudod, nem különböztetek meg fajokat. Legfeljebb legyet a szúnyogtól. Hanem normálisan, egy emberi faj. Úgy. Egy emberi fajból vagyunk. 

Ha most ők úgy döntöttek, hogy nekik jobb lesz, ha nem itt akarnak, velünk, az az ő dolguk. Ez nem a mi, ezért mi nem kell, hogy rosszul érezzük. Nekünk ezért nem kell felelősnek lenni. És mi aztán. Egy rossz szó soha el nem hangzott. Hogy mi megjegyzéseket tegyünk, hogy az értésükre adjuk, hogy jobbak vagyunk. Vagy többen. Soha. Úgy értem, hogy persze mi azért mégiscsak többen vagyunk. A többség. Akik igazán türelemmel. Ez most nem a mi hibánk, ne vedd magadra. Az ő döntésük, ha nem akarnak. Vagy velünk itt, együtt. 

Főleg te. Te szerintem nagyon. Én nem is lettem volna rá képes. Ha ők most azt mondják, hogy nem lépted át a küszöbüket, mert ez ugye szimbolikus valami. Egy határ. A határt szimbolizálja. Hogy ők csak a sajátjaikkal, és mi is csak a sajátjainkkal. És velük meg nem. Hát ez teljesen világos. Sőt, szerintem ez teljesen normális. Nekünk is megvan, nekik is megvan. Mi ezzel a baj? 

De ez azért rajtuk is múlt. Kettőn áll a vásár. Nekik is kell valamit, ha azt akarják. Nem? Ők például ugye mit csináltak, hogy ők jobban. Ők például mit csináltak értünk? Mi például el vagyunk fogadva teljesen? Ők például nyitottan állnak hozzánk? Érted? Jó, hogy nekünk is kell, de ugye nekik is kéne egy kicsit. Mert ha ők nem, akkor hogyan várhatják el mitőlünk? Kettőn áll. Bizony. A vásár. Azt is kell nézni, hogy ők mit csináltak azért, hogy mi és ők jobban tudjunk. Azt is nézni kell, hogy ők mit tettek. Jó, hogy nem lépték át a küszöbünket, de az azért mégiscsak kettőn múlott. 

Ők is éppen úgy tolerálnak minket, mint mi őket? Ők is olyan nyitottak, és nem mondanak soha egy rossz szót, tudod, azokat a csúf szavakat, mert azért ránk is lehetne. Hát vannak. Voltak. Mennyit hallottam gyerekkoromban. Hát azért persze nem mindenki olyan kulturált, hogy ilyen szavakat már nem mond.

Hallod itt is. Ugye az utcán is szokták. Ordítanak. Meg az autóbuszon. Én olyankor úgy csinálok, mintha nem hallanám. Nem kell meghallani, és akkor nincs. Azokkal, akik nem viselkednek kulturáltan, nem kell észrevenni. Nem kell reagálni. Én már teljesen, hogy szokták mondani, immunis vagyok az ilyesmire. Ez a legjobb. És akkor nincs. És akkor el fognak az ilyen hangok hallgatni, mert nem veszed észre és nem reagálsz. Elhallgatnak. 

Meg hát be kell látni, hogy akármilyen toleránsak vagyunk, nagyon különbözünk. Ugye, finoman szólva is erősen mások. Az ő dolgaik, meg az egész, ahogy vannak. A közösségük. Ott ők mindig egyben, egymással. Ők is csak egymással mindig. Hát mi és ők az két külön. Univerzum. Nem hányhatják a szemünkre, hogy most ezért. Minekünk eszünk ágában sem volt, hogy őket. Soha nem bántottuk. Mi nem. Még szavakkal sem, nemhogy tettekkel. Hogy? Milyen gondolattal? Hát már nehogy épp gondolatolvasók legyenek. Mi? Milyen mulasztással? Ugyan már, mit mulasztottunk el? Hát nem vittünk nekik mindennap egy csokor virágot, még szép. Én most már tényleg nem tudom, mit akarnak. Ezt az egészet igazán nem vethetik a szemünkre. Ez nem a mi hibánk, hogy ők most úgy döntöttek. És nekik is jobb lesz így. Jobb lesz ott nekik, hidd el. Ott majd nem kell nekik annyit másokkal. Mert azt mondják, ott teljesen jól tudnak. Hát azért megnézném. Pedig szinte mi is teljesen. Elfogadtuk őket. Egy rossz szó soha. El vannak fogadva, nem lehet semmi panaszuk. Minden nyitva állt előttük. Mindenhova mehettek, sehonnan sem szorultak ki. Na, most hogy lehet azt bebizonyítani, hogy nekik nem volt itt meg minden lehetőség? Ha egyszer megvolt. Nem kellett meztelenül járniuk az utcán! Hidd el, ez a legjobb megoldás. És valljuk be, nekünk is. Hát azért nekünk is lehetnek érdekeink. Nekünk is jobb, ha így magunk között. Meg akkor nem lesz ez az állandó. Hogy mindig velük kelljen. Nyugalom lesz. Mindenki a sajátjaival. 

Hogy mi nem volt meg? Hát most ezt mondják? A szeretet? Még jó, hogy nem. A szeretet szerintem más. Mert az ugye. Azért a szeretetet nem lehet kötelezővé tenni. Azt nem írhatják elő.  Az vagy van, vagy nincs. Teljesen elfogadtuk őket. A szeretet? Teljesen más dolog. Az egy érzés. Nem lehet parancsolni, hogy legyen. Az kémia, nem? Azt nem lehet erőltetni. A szeretetet Jézus se tudja erőltetni. Szerintem az a társadalmi, hogy mondják, elvárás, hogy legyünk toleránsak és elfogadóak. És nyitottak. És ez mi mind voltunk. Igen, ezt senki sem hányhatja a szemünkre. Ha ez nekik kevés, akkor ők tudják. Hát akkor ez az egész már az ő dolguk. Nekünk ehhez semmi közünk. Nehogy már megparancsolják, hogy szeretet. Kötelező legyen. Most már ez azért nagyon dühít. Most jönnek ezzel a szeretettel. Hidd el, nyugodj meg. Ez egyáltalán nem rajtunk múlott. Nem. Sokkal jobb így, hogy elmentek. 

Illusztrációk: Jásdi Juli

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás