A Kempinski Hotel Corvinus Budapest szeptemberben ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, ennek tiszteletére jelentette meg a Mesélő Lakosztályok című kiadványt, amelyben öt kortárs írót kértek fel, hogy az egyes lakosztályokban található festmények által inspirálódva írjanak novellát.
A budapesti Kempinski 1992-es nyitása óta szenvedélyesen gyűjti a magyar műalkotásokat, amelyek a szálloda közös tereit, szobáit, lakosztályait díszítik – a Corvinus Műgyűjtemény ma már közel 1500 darabból áll. A szálloda tulajdonosainak első perctől fontos volt, hogy olyan házat nyissanak Budapest szívében, amelyben harmónia uralkodik. És miközben nagy gonddal rendezték be a belső tereket és szobákat, tudták, hogy igazi harmóniát az elegáns bútorok és a nemes anyagok mellett az teremt, ha a szépség iránti vágy, a lélek is kap táplálékot. A hotel ezért már az első perctől fogva szoros kapcsolatot ápol a magyar művészeti élettel, a földszinti kortárs galériában évente 2-3 időszaki kiállítás is nyílik, ahol szintén magyar művészek alkotásaival találkozhatnak a látogatók. A szálloda emellett szoros partnerséget ápol a MÜPÁ-val, a Magyar Állami Operaházzal, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Budapesti Fesztiválzenekarral, hiszen fontos missziójának tekinti a helyi zenei tehetségek támogatását. Minden szombat délután a The Living Roomban a népszerű Kempinski Concertini minikoncertsorozat keretében fiatal magyar zenészek lépnek fel.
A magyar kortárs irodalom a 30. évfordulóhoz kötődve jelent meg idén a szálloda életében: egy angol-magyar nyelvű kiadványban mutatják be a nemrégiben megújult lakosztályokat az ezekben található műalkotásokon és az erre az alkalomra készült friss írásokon keresztül. A szálloda öt ismert kortárs írót kért fel, hogy töltsenek el egy éjszakát valamelyik Corvinus Art Collection Lakosztályban, és az ott található műalkotások által inspirálódva írjanak egy-egy novellát. És hogy kik voltak a szerzők, és ki melyik festményt választotta?
Totth Benedeket Tamás Ervin Tavasz című festménye ihlette meg, Terék Anna egy ismeretlen művésztől származó, a Nő rózsával című alkotást választotta, Bartók Imre Müller Árpád Bohócából inspirálódott, míg Mécs Anna Pap Géza Kisvárosát, Halász Rita pedig Ujházi Péter Árki tavaszát választotta.
„A művészet célja és esszenciája is mindig ez volt: kiemelni a hétköznapiból és bevonni a nézőt abba a világba, amelyet a művész felmutat. Átlépni egy elképzelt valóságba, amely a mi percepciónkat is megváltoztathatja. Az öt Corvinus Art Collection Lakosztály is ezt az üzenetet közvetíti. Ezt az élményt, ezt az utazást kínálják e kötet novellái, amelyek a kortárs magyar irodalom legjobb szerzőinek tollából születtek” – mondta el Kosinsky Richárd, művészettörténész, a kiadvány szerkesztője.
Tamás Ervin: Tavasz
A Kempinski jóvoltából lehetőségünk volt részt venni a szálloda elnöki lakosztályában tartott sajtóreggelin, ahol Szalontay Tünde színművész olvasott fel részleteket a csodás alkotásokból, és ahol lehetőségünk volt beszélgetni a szerzőkkel is a szállodában töltött élményeikről, a festményekről és az alkotói folyamat összetettségéről is. A beszélgetést Dudás Ildikó, a szálloda PR igazgatója szervezte és moderálta – soha rosszabb csütörtök reggelt!
Az elkészült írások tehát a Mesélő Lakosztályok című kiadványban olvashatóak, amelyet nem csak a szállóvendégek olvashatnak. Ha a Fashion Streeten jártok, mindenképp érdemes betérni a Kempinskibe, és egy kávé mellett elolvasni a novellákat a The Living Room Lounge-ban vagy az ÉS Deliben, de akkor is érdeklődhettek a kiadvány iránt, ha az ÉS Bisztróban jártok egy vacsora erejéig, vagy épp a Blue Fox The Bárban eresztenétek ki a gőzt egy finom koktél mellett.