Bátran kijelenthetjük, hogy idén nyáron tarolnak a maxiszoknyák!
Nyáron szerintem senki sem szereti túlgondolni, hogy mit vegyen fel, hiszen ebben a hőségben talán a legfontosabb szempont a kényelem – legalábbis nálam mindenképp! Így a maxiszoknyák számomra olyan darabok, amikhez szinte minden egyes nap nyúlok, és egy egyszerű felsővel tökéletes párosítás tud lenni.
Na, de melyik szoknyáról is van most szó? Valószínűleg már mind Instagramon, mind pedig TikTokon láttátok már a földig érő, fehér lenge szoknyákat, amik tisztára olyan érzést keltenek, mintha egy görög nyaraláson lennétek. Szinte már magam előtt látom, ahogy mezítláb a tengerparton sétálok, miközben belekap a szél a hajamba, és érzem a tenger illatát. Talán ezért is lett az idei nyár egyik elhanyagolhatatlan ruhadarabja!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az előző szezonban több tervező is bemutatta ennek az időtlen darabnak az újraértelmezését a 2023-as tavaszi-nyári kifutókon. A Chanel egy csíkos és gombos változatot mutatott be, a Blumarine pedig a végletekig vitte a Y2K hangulatát a színes, fodros maxiszoknyákkal. Dior egy ultranőies, hímzett, fehér szalagokkal és csipkével díszített változatot választott. Ami pedig az új divatmárkát, a Miroir Palais-t illeti, a bemutatóján maxiszoknyák teljes sorát mutatta be, az XXL-es trapézoktól elkezdve egészen alsószoknyákig.
Kép: Christian Dior
Az időtlen klasszikus, a lenge maxiszoknya mindenféle alkalomhoz passzol, csak a megfelelő párosítástól függ. Katie Holmes például a fehér szoknyáját egy vékony, kötött felsővel és egy fekete loaferrel viselte.
Kép: Getty Images
Ami Taylor Swiftet illeti, őt egy romantikus fehér összeállításban látták megérkezni a stúdiójába. A maxiszoknya előnye, hogy szinte bármivel kombinálható, így egyszerre bohém és elegáns hangulatot teremt, és lehetővé teszi viselője számára, hogy a nyári hőségtől való szenvedés nélkül fokozhassa saját divatjátékát.
Kép: Getty Images
Feljebb mutattunk két példát arra, hogy a sztárok hogyan hordják szeretett ruhadarabjukat. Most viszont hoztunk pár inspirációt influenszerektől is, hogy teljes legyen számotokra a kép, és hogy lássátok, mennyi különböző módon lehet viselni a fehér maxiszoknyát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Matilda Djerf egy igazi stílusikonnak számít. Ha még nem találkoztatok a tartalmaival, akkor mindenképp csekkoljátok le az Instagramját, nála egyszerűen képtelenség nem inspirálódni! Láthatjátok, hogy ő például egy egyszerű, fekete felsővel párosította a fehér szoknyáját, egy kis táska és egy napszemüveg, és kész is. A cipő nem látszik, de személy szerint én egy papucsot vennék fel hozzá, hogy maradjunk a lazább vonalon.
A sportos vonalra áttérve, Angel például egy kapucnis pulcsival, valamint egy sportcipővel egészítette ki a szoknyáját. Tökéletes választás, ha egy kicsit lehűl a levegő, vagy egész napos sétára készülsz, hiszen a cipőben biztosan kényelmes tudsz maradni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Harmadik inspirációnk Hanna Lhoumeau, aki egy romantikusabb irányba vitte el a szettjét. Fehér, rövid felső, az idei nyár egy másik nagy kedvencével, a fonott táskával, és egy lila cowboy csizma. Mi imádjuk!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Borítókép: Pinterest