Ha már aggódtatok volna, hogy mindjárt véget ér a nyár és semmi nem fog történni fashion fronton, akkor mindenkit megnyugtatunk: még csak két hét telt el az augusztusból, de máris születtek jótékony, cool és comfy együttműködések.
Írtunk már a Crocs végtelen számú és meglepő kollaborációjáról – legutoljára a Balenciagával közösen alkotta meg a legrondább papucsot ever – , de nincs valamirevaló pandémiadivat (már ha lehet ilyet mondani) a másik papucsóriás, a Birkenstock nélkül. Főleg ha ehhez még történetesen nyár is van, és 40 fok.
Először Virgil Abloh 2019-es tavasz-nyári Louis Vuitton bemutatóján láthattuk az LV TRAINER-ként jegyzett sportcipőkből álló vonalat, idén pedig egy kis vérfrissítést is kaptak az ikonikus darabok, persze a magas minőségből mit sem engedve: minden egyes pár lábbeli elkészítése legalább hét, igen aprólékos munkaóra eredménye. És közben azt is észrevettük, hogy van egy kakukktojás.
Íme egy olyan hír, amin senki sem fog meglepődni: a pandémiás "maradj otthon" időszak kezdete óta a Birkenstock-papucsok iránti kereslet az egekbe szökött. Nem csoda, hiszen az német cég által gyártott lábbelik kényelmével és tartósságával nem sok márka vetekedhet.