Az egész úgy kezdődött, hogy nem hittem el, hogy van még locsolkodás. Mármint azt tudtam, hogy az apukák és egyéb családon belüli hímnemű egyedek (nálunk ebbe a kategóriába a kutya is beletartozik) meglocsolják a lányokat, de azt, hogy vannak helyek, ahol a tradicionális értelemben vett locsolkodás is divat még, álmomban sem gondoltam volna. Ezért mentünk el abba a kis faluba, ahol a nagymamámék laknak.
A húsvét szó a germán istenség, Ostara nevére vezethető vissza. A tavasz úrnője a legendák szerint a gyerekek szórakoztatására kedvenc madarát nyúllá változtatta, az állat pedig színes tojásokat kezdett tojni, amiket Ostara a gyerekeknek ajándékozott. A mitikus nyuszi pedig szinte az összes európai nemzet húsvéti szimbóluma lett.