×

Két év kihagyás után újra lesz Miss Balaton, várják a jelentkezéseket!

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2022. 03. 11.

A koronavírus okozta helyzet miatt utoljára 2019-ben hirdették ki a Balaton legszebb lányát, idén azonban végre újra megrendezésre kerül a legkülönlegesebb hazai szépségverseny.

A Fashion Street Magazin idei kiadványa a The Building Issue nevet kapta. Talán meglepőnek tűnik a felütés a korlátozások közepette, de mi akkor is elkezdtünk kifelé álmodozni azoknak az időknek a szellemében, amikor majd újra építeni tudunk. Ennek jegyében készítettünk interjút Lipcsei Bettával, a fotómodellből lett sportműsorvezetővel, aki vállalt nőiességgel helyezi el magát a koordinátarendszerben, és érvényesül nőként, nagyon szép nőként egy igencsak fiús terepen. 

Tegnap délelőtt volt a Miss Balaton sajtótájékoztatója, ahol a szervezők Iszak Eszti műsorvezető által örömmel jelentették be, hogy a két éves kihagyás után idén végre ismét megrendezik a versenyt. Az illusztris stábtagokból álló közösség az évek során egy igazi családdá vált, amely persze a korlázotások alatt sem tétlenkedett, így a külföldi naptárfotózások mellett foglalkoztató táborok, közös események, és a hagyományosan a döntő napján tartott gálaestek tarkították a programot. 2022-ben azonban úgy tűnik, visszatérhetünk a régi kerékvágásba, így az augusztus 13-ára tervezett döntőt izgalmas hónapok fogják megelőzni, amely a mai nappal indul, hiszen hivatalosan is megnyílt a jelentkezés.

Hat éve vagyok a Miss Balaton család tagja, és ha nem hinnék abban, hogy ez sokkal több, mint egy szépségverseny, nem tudnék szívvel-lélekkel részt venni benne

– nyilatkozta Lipcsei Betta, a Miss Balaton stábjának oszlopos tagja a Fashion Street magazin egy korábbi lapszámának adott interjúban. A televíziós műsorvezető mellett olyan hírességek alkotják a csapatot, mint Epres Panni, Szabó Dóra, Iszak Eszti, idén pedig Gelencsér Timi is csatlakozik a zsűrihez.

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Miss Balaton Beauty Contest (@missbalaton)

A jelentkezés tehát a mai nappal elindult, így ha úgy érzed, szívesen részt vennél a versenyben, hogy a Miss Balaton család tagjává válhass, a regisztrációhoz szükséges jelentkezési lapot itt találod!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás