Akár szeretjük, akár nem, az És egyszer csak… visszatér egy harmadik évaddal! A sokat emlegetett Szex és New York rebootot néhány nappal a 2. évad fináléja előtt újították meg az HBO Maxon.
És, hogy miért írtam, hogy akár szeretjük, akár nem? Nos, a Szex és New York folytatása sokakból nemtetszést váltott ki, és be kell, hogy valljam, belőlem is. Amennyire szerettem az eredeti sorozatot, annyira nem bírtam végignézni az első évadát sem az És egyszer csak…-nak. De úgy tűnik, többen vannak azok, akik tűkön ülve várják minden héten az új részeket, ugyanis nem sokkal azután, hogy lement a 2. évad fináléja, az HBO Max bejelentette, hogy érkezik a harmadik évad is!
Nagyon örülünk, hogy még több időt tölthetünk a Szex és New York univerzumában, és új történeteket mesélhetünk el ezeknek a hihető és törekvő karaktereknek az életéről, akiket ezek a csodálatos színészek alakítanak.
– mondta Michael Patrick King executive producer a nyilatkozatban.
Íme minden, amit eddig tudunk!
Pontosat egyelőre még nem tudunk, de ez nem meglepő, hiszen csak pár napja jelentették be a folytatást. Valószínűleg a forgatásban is számíthatunk kisebb csúszásra, mivel még mindig tart az írók és színészek sztrájkja. Éppen ezért türelmesnek kell lennünk!
A második évadban az alábbi színészek szerepeltek: Sarah Jessica Parker (Carrie), Cynthia Nixon (Miranda), Kristin Davis (Charlotte), Sara Ramírez (Che), Sarita Choudhury (Seema), Nicole Ari Parker (Lisa), Karen Pittman (Nya), Mario Cantone (Anthony), David Eigenberg (Steve), Evan Handler (Harry), Christopher Jackson (Herbert), Niall Cunningham (Brady), Cathy Ang (Lily), and Alexa Swinton (Rock).
John Corbet is részt vett a második évadban mint Aidan, azonban az még nem világos számunkra, hogy a harmadik évadban viszontláthatjuk-e. Főleg azért nem, mert az ő és Carrie kapcsolata az évad végére igencsak megromlik. Az sem biztos, hogy Kim Cattrall, aki az ikonikus Samantha-t alakítja, feltűnik-e a későbbiekben bármilyen formában. (Ugyanis a 2. évadban volt egy kisebb jelenete.)
Még egy kicsit várnunk kell a további bejelentésig!
A 2. évadban Carrie újraélesztette kapcsolatát Aidannal, Miranda befektetett jogi karrierjébe, miután szakított Che-vel, Charlotte pedig évekig tartó otthonmaradás után visszament dolgozni egy művészeti galériába. Kíváncsiak vagyunk, milyen kalandokat tartogat a 3. évad!