A Levi’s® legújabb, Reiimagine névre keresztelt exkluzív kampányának nem más lett az arca, mint a világhírű popikon, dalszerző és énekesnő, a harminckétszeres Grammy-díjas Beyoncé.
A Levii’s Jeans című szám megjelenését követően – amely az énekesnő áprilisban megjelent és a kritikusok által is elismert COWBOY CARTER című albumról származik – Beyoncé a „REIIMAGINE” főszerepébe lép. A tény, hogy a Levi’s® öröksége által inspirált kampányt a kortárs zene egyik legbefolyásosabb énekesnője reprezentálja, igencsak megerősíti a brand kultikus pozícióját. Az új kampány – több fejezetre osztva – a márka legikonikusabb reklámjait értelmezi újra, és a neves rendező, Melina Matsoukas átalakító víziója révén a modern korba helyezi őket. Így történt, hogy az 1985-ös mosodás reklám főszerepében Beyoncé tündököl. És minő meglepetés, a zenei aláfestést az ominózus, Post Malone-nal közösen alkotott dal adja.
„Megtiszteltetés számomra, hogy a Levi’s®-szel dolgozhatok együtt, megalkotva az amerikai ikonográfia kvintesszenciáját. A „Denim on denim” jellegű reklámok leggyakrabban férfi szemszögből vannak láttatva. Ebben a kampányban viszont az ikonikus női perspektíva ünneplésével értelmezzük újra. Nagyon élvezem, amikor innovatív módon tudjuk egyesíteni a nők szerepvállalásának megerősítéséről és erejük tiszteletéről szóló elképzeléseinket” – mesélte Beyoncé a kollab apropóján. Az eredeti, „Launderette” című szpotnak ugyanis még egy férfi modell volt a főszereplője.
Bár azt gondolnánk, hogy a dal és a reklám összefügg, ez nem igaz. Az énekesnő ugyanis önszántából, midnen hátsó szándék nélkül írta meg a dalt, a Levi’s® mindössze lecsapta a labdát. Mondjuk ez elég jól sikerült. És a dolognak van egy kis magyar vonatkozás is: a reklámon az Emmy-díjas magyar operatőr, Rév Marcell is dolgozott.
Fotók ©Levi’s®