Giorgio Armani még 90 évesen sem tétlenkedő típus, ezt pedig az október 17-én megrendezett 2025-ös tavaszi divatbemutatóján is nyilvánvalóvá tette. Az „In Viaggio” névre hallgató show rendhagyó módon New Yorkban került megrendezésre, a tervező először mutatott be fő kollekciót Olaszországon és a hagyományos milánói divathét keretein kívül.
A bemutató helyszínéül New York park avenue-i fegyvertárja szolgált, amely csupán néhány háztömbnyire található a Madison Avenue 760-tól, egy legendás Armani üzletnek 1996 óta otthont adó címtől. Most már egy Armani Casa üzlet, egy étterem és a Giorgio Armani Residences is itt található. Armani számos eseményt szervezett a megnyitó megünneplésére, amelyek a fényűző divatbemutatóval tetőztek. A fegyvertár történelmi épületét úgy alakították ki, hogy az 1930-as évekbeli forgalmas Grand Central Stationre hasonlítson. A vendégek pedig koktélasztalok körül foglalhatták el helyüket a jazzklubra emlékeztető teremben.
A kollekciót a 30-as és 40-es évek inspirálták: azok az évtizedek, amelyek nagy hatással voltak a tervező New Yorkról alkotott képére. A filmszerű bemutatót megnyitó elegáns modellt egy bőröndöket cipelő hordár követte, igazi fényűző kozmopolita hangulatot teremtve. Armani hű maradt a jellegzetes lágy színpalettájához és a kifinomult szabásvonalaihoz. A New York-i szürke és fekete helyett teve- és homokszínek uralkodtak, púder rózsaszínnel és kékes árnyalatokkal kiegészítve.
A bemutató direkt utalások helyett apró részletekkel keltette életre New York báját: egy szélfútta nyakkendő vagy vállakra vetett ballonkabát idézte meg a város összetéveszthetetlen atmoszféráját. Különleges fénypont volt, amikor egy modell egy apró kutyával a karjaiban jelent meg, tökéletesen megelevenítve a városlakót, aki mindenhová magával viszi szőrös kedvencét.
A fókuszpont a rövid és hosszú utazásokra tervezett ruhatáron volt, könnyen rétegezhető és jól kombinálható darabok alkották a kollekciót. Az ikonikus Armani öltönyök is egy fokkal lazábbak voltak a megszokottnál, a tervező által kedvelt ragyogás viszont így sem maradhatott el, csillogó textúrák tették még fényűzőbbé ezt a felejthetetlen bemutatót.
Képek: Mike Coppola/Getty Images