Ha van ünnep, amelynek lényege a minőségi időben rejlik, az az anyák napja. Összegyűjtöttük azokat az élményeket, amik új szintre emelik az együtt töltött vagy éppen az önkényeztetésre szánt pillanatokat. Íme a a legjobb ajándékok anyák napjára!
Az anyák napja az év egyik legszebb ünnepe, amikor külön figyelmet szentelünk az édesanyáknak és mindannak a szeretetnek, gondoskodásnak, amit nap mint nap adnak nekünk. Persze nem azt mondjuk, hogy az év többi napján nem ugyanolyan fontos megölelni őket vagy hálásnak lenni a létezésükért. Mindössze van egy dedikált nap május első vasárnapján, amikor lehetőséget kapunk az érzelmek kifejezésére, vagy éppen arra, hogy együtt legyünk velük. És ennek mindig megvan a maga szépsége.

Élményközpontú anyák napi programmal várja a vendégeket május 3-án a Spago Budapest by Wolfgang Puck és az Andrea Gere Skin Care. A Mother’s Day Brunch a magas szintű gasztronómia, a prémium szépségápolás és a szőlő tudományosan bizonyított, jótékony hatásainak harmonikus kapcsolódására épül. A brunch külön figyelmet fordít az édesanyák ünneplésére: számukra exkluzív ajándékcsomaggal készülnek a szervezők, ezzel is hangsúlyozva, hogy ez a nap róluk szól, a törődésről, a feltöltődésről és a megérdemelt figyelemről. Az esemény így nem csupán egy közös program, hanem egy emlékezetes, személyes élmény is, amely méltó módon ünnepli az anyaságot. Ha egy igazán csajos programra vágytok, ez lesz az!
Az Acid Glow az Omorovicza Spa legújabb, azonnali „glass skin” hatást és látványos ragyogást eredményező arckezelése. Kipróbáltuk, tényleg az! Az egy órás kényeztetés során minden megtörténik az arcbőrrel, amire annak szüksége van. Kétfázisú tisztítás, Copper Peel hámlasztás, amely finomítja és simítja a bőrfelszínt. Ezt követően a nyugtató Soothing Salve maszk kerül az arcra, majd a kedvenc részem: hűsítő Dermaglobe masszázzsal kényeztetik az arcbőrt. A kezelés végén a választott terapeuta az Acid Milk nevű legújabb terméket viszi fel az arcbőrre, amely leave-on formulaként segít kiemelni és fokozni a bőr természetes ragyogását. A végeredmény tényleg nagyon látványos – és nem csak a húszévesek bőrén! Ezzel a kényeztetéssel érdemes meglepni anyukádat!
Tudtad, hogy az idei szezon legfinomabb koktélját a Matild Palota tetején kóstolhatod meg? Mi legalábbis ízlés után odaítéltük ezt a díjat a Golden Peacock elnevezésű signature koktélnak, ami a magyar borkultúra egyik ikonikus alapanyagát, a Tokaji Aszút emeli be a modern mixológia világába. De ha azt hiszed, túl édes lenne, tévedsz! Az eredmény egy elképesztően frissítő, selymes, limonádés ital, amiben alig érezni az alkohol ízét. Nem véletlen, hogy a a dublini Michelin díjátadón is nemzetközi figyelmet kapott! Imádni fogjátok, hát még a kilátást!
A spa és szaunázás nemcsak a testnek, hanem a léleknek is igazi feltöltődés: segíti a méregtelenítést, oldja a stresszt, javítja a keringést, és szó szerint kisimít a rohanó napok után. A skandináv kultúrában ráadásul ez közösségi élmény is, ahol beszélgetnek, kapcsolódnak, lelassulnak. Épp ezért szuper program anyukáddal is! Nem kell hozzá hosszú wellness hétvége, elég felfedezni a Wonder Hotel belvárosi spa oázisát! A La Pausa Spa nem klasszikus értelemben vett wellness térként definiálja magát, hanem egy új generációs, közösségi élményként. Egy hely, ahol a lelassulás nem elszigetelődést, hanem kapcsolódást jelent – önmagunkhoz és egymáshoz egyaránt. A spa mindenki számára nyitott, nemcsak a hotel vendégei számára! Naponta délután 14:00 és és 22:00 között bárki betérhet, aki szeretne egy kis szünetet tartani a város ritmusában.
A Magyar Nemzeti Galéria abszolút klasszikus, de közben meglepően friss program is tud lenni. Az állandó kiállítások a magyar festészet nagy korszakait hozzák – romantika, realizmus, modern – ikonikus művészekkel, miközben az időszaki tárlatok folyamatosan új sztorikat hoznak. Most például fut a „Dolce vita”, ami az olasz életérzés hatását mutatja be a magyar művészetben, illetve egy izgi, kicsit futurisztikusabb vonal a Vasarely–Schöffer-féle op-art/kinetikus kiállítás is.
Az anyák napja, ahogy ma ismerjük, az Egyesült Államok-ból indult a 20. század elején, amikor Anna Jarvis 1908-ban egy megható megemlékezést szervezett édesanyja tiszteletére – innen nőtte ki magát világszintű ünneppé. Néhány évvel később, 1914-ben Woodrow Wilson hivatalosan is beemelte a naptárba, május második vasárnapjára időzítve. A kezdeményezés gyorsan terjedt, és végül Magyarország-ra is megérkezett: 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskeresztkezdte el meghonosítani, nálunk pedig május első vasárnapján ünnepeljük azóta is. Bár az anyaság tisztelete már az ókorban is jelen volt, a mai, virágos-ölelős verzió ennek a 20. századi történetnek köszönhető.