Amikor először megláttam, azt sem tudtam, mit kell nézni. Nem tudtam, merre kellene forgatni a telefonom, hogy értelmet nyerjen a kép. De aztán összeraktam: a Louis Vuitton egy újabb rendhagyó darabba ölte az utazáshiány-ihlette kreativitását.
A legromantikusabb szín az idei tavaszi-nyári kifutókat is cukormázba burkolta, a gardrób mellett pedig a cipőspolcokon, a körömlakkos fiókban és még az enteriőrökben sem szégyell teljes pompájában felbukkanni.
A klasszikus modellek mellé visszatérnek a szögletes sziluettek, a vállalkozóbb kedvűek számára pedig mindezekhez színes lencsék vagy keretek dukálnak.
Bátor választás egy majd 150 éves francia divatház kampányához egy a csúcsot és a süllyesztőt is megjárt celebet választani, de az eredmény egész jó lett, Paris Hiltonnak ezt az arcát még tényleg nem láttuk!
Bár állítólag a héten érkezik valamiféle sarkvidéki front, a húsvéti hétvégén már megcsapott minket a tavasz szele. Úgyhogy gyorsan körülnéztünk a divatinfluenszerek szettjei között, és meg is találtuk az öt legmenőbb, legpraktikusabb és legsikkesebb verziót, amit bátran és egyszerűen le lehet másolni.
A budapesti divathétnek kifejezetten jót tett, hogy nemcsak az őszi-téli kollekciókat mutatták be annak rendje és módja szerint, de az SS2021 Weekend során a kiválasztott tervezők felvonultathatták a tavaszi és nyári darabjaikat.
A budapesti divathét zárónapján szintén az eddig még nem prezentált tavaszi-nyári kollekcióké volt a főszerep, és érdekes volt látni, hogy itthon is ugyanaz történik, mint a kollektív divatvilágban: a tervezők a természetbe menekültek inspirációért. Külföld vagy belföld, tavak vagy tengerek, a természet harmóniája, vibrálása, optimizmusa köszönt vissza a kifutókon.
A budapesti divathét harmadik napján a 2021-es tavaszi és nyári összeállítások kapták a főszerepet, hiszen a Magyar Divat & Design Ügynökség lehetővé tette, hogy azok a márkák is bemutathassák a kollekcióikat, akiknek a tavaly őszi vírushelyzet miatt erre nem volt lehetőségük. Szombat este hét tervező munkáját láthattuk.