A bruncholás, azaz a reggeli és ebéd közti nagy és kiadós étkezés az elmúlt években hatalmasat robbant Magyarországon is. De annak ellenére, hogy már egyre több kávézóban, étteremben – vagy épp hotelben – elérhetőek a laktató brunchok, van egy-két kevésbé ismert tény a brunch-ot illetően.
A brunch, azaz a breakfast és lunch szavak játékos összevonása Angliából származik. Már 1895-ben cikkek jelentek meg angol újságokban az új étkezési trendről, majd a következő évi Oxford Angol Szótárban felfedezhető a kifejezés és annak meghatározása. Ennek ellenére az amerikaiak úgy vélik, hogy egy New Yorki újságíró (Frank Ward O’Malley) találta ki valamikor 1906-19 között, aki reggel helyett délben szeretett étkezni. Mindenesetre egy tipikus angol és amerikai brunch kissé eltérnek egymástól.
Míg azt hihetnénk, hogy csak az utóbbi években jött itthon divatba, külföldi mintára a brunch, addig a magyaroknak is elég régi a kapcsolatuk a tompa másnapokon elfogyasztott, kiadós villásreggelikkel. A közel másfél évszázada született „brunch” fogalom valójában nem más, mint az Osztrák-Magyar Monarchiában is jól ismert, ám napjainkra veszni hagyott „gábli” angol megfelelője, amit a késői villásreggeli jelölésére használnak.
A témában tekintélyes szakértőnek számító Krúdy határozott állítása szerint:
“Tizenegy óra! Ez a gábli pontos ideje az egész földkerekségen. Nem lehet rajta változtatni, nyugodjunk meg benne.”
A brunch jellegzetesen reggel tíz és délután három között történik, de legnépszerűbb időszaka 10:30 és 13:30 közé tehető. A reggelitől abban tér el, hogy sokkal laktatóbb annál, de nem olyan komoly étkek kerülnek az asztalra, mint egy ebédnél. Tehát egy igen kiadós reggeliként vagy könnyű ebédként lehetne aposztrofálni, hozzátéve, hogy a brunch ételek másik alapvetése, hogy nagyon gyorsan elkészíthetőek legyenek.
Alapvetően hat fő kategóriában készülnek a brunch ételek, de természetesen olyan széles a paletta, hogy minden bisztró, kávézó és étterem egyénileg variálhatja fantáziadúsan a repertoárt.
A hagyományosan kiadós angol reggeli központi szereplője a tojás; legyen az rántva, tükrözve vagy épp buggyantva, egy nagy tojásos omlett zöldségekkel, sajtokkal, különleges fűszerekkel tökéletes brunchétel. A tojásos brunchok koronázott királya pedig mi más is lehetne, mint az Eggs Benedict, azaz a hollandi mártással, angol muffinnal és baconnel készülő buggyantott tojásos csoda. Számos változata van és népszerűsége annyira nagy itthon is, hogy nem egy hely konkrétan Eggs Benedict brunchokra specializálódott.
Ugye, hogy beleharapnál?
Ezen nem is kell sokat magyarázni: a bacon csodás összetevője a (gyakran) másnaposok reggelijének. Minden formában tökéletes; legyen az tojással, szendvicsben, vékonyan és ropogósan vagy vastagon és kiadósan, a bacon húsevők számára kihagyhatatlan brunch-alkatrész.
Az amerikai pancake egy sokkal vastagabb tésztájú, kiadós palacsintaféle, melyet nem tekernek fel, hanem egymásra halmoznak és mindenféle nyálcsorgatóan finom szirupokkal öntik le, olykor gyümölcsökkel díszítik. Ez a legnépszerűbb édesszájú brunch.
Elsősorban füstölve vagy pácolva készítik brunchhoz, mivel gyorsabban elkészül és sokkal könnyebb, mintha olajban rántanák. Mivel vitaminokban, fehérjékben és ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető és egyáltalán nem hizlaló, ezért a halas brunchok a fogyókúrások jó barátai.
A fentiek kísérőjeként vagy önmagában is remek brunch egy kiadós saláta; egyrészt lédús, mely egy átmulatott éjszaka után tökéletes folyadékpótló, másrészt vitamindús, harmadrészt nem ad hozzá semmit a zsírpárnákhoz. Ami pedig a legfontosabb; nem unalmas! Sokan azt gondoljuk, hogy a saláta ízetlen és egydimenziós étel, de ez közel sincs így; annyi új, ízletes és formabontó salátát lehet brunch-helyeken kapni, hogy érdemes tenni vele egy (vagy két, vagy három) próbát.
Végül a nagyon tipikus brunch-étel a szendvics. Leginkább francia bisztróhagyományt követnek a croque madame és monsieur-féle melegszendvicsek, csodás rukkolakörettel – valamint egyre népszerűbb itthon is a franciák zöldségek tésztája, a quische:
Végül valami, amit lehet, hogy nem tudtál; a brunchok nem csak ételrepertoárt jelölnek, hanem a hozzájuk ajánlott italok is ugyanúgy részei a leghedonistább brunch-élménynek. Mivel tényleg néha másnapos reggeliként referálunk a brunchra, ezért az italok is az előző nap dajdanozott közönség hidratálására és vitaminpótlására rendezkedtek be. Óriási smoothie-k, frissen facsart narancslevek, ezerféle limonádé várja a villásreggelizőket – de gyakran az előző este fogyasztott koktélok szűz verzióit is kikérhetjük hozzájuk (nagyon népszerű brunch-koktél a Mimosa és a Virgin Bloody Mary).
Úgyhogy mi a legjobb szívvel ajánljuk a bruncholást hedonista délelőttökre délelőttökre. Kellemes bruncholást kívánunk!
(Képek: Kempinski, Foodandwine, Fortepan, Pinterest)