Vannak olyan nemzeti ételek, amelyek meghódították az egész világot, közülük a legmenőbb karriert kétségtelenül a pizza futotta be az évszázadok során. Íme egy kis gasztrotörténelem!
Az olaszok közkedvelt étele – melynek eredete egészen a Kr. e. 3. századig vezethető vissza – eredetileg a szegények táplálékának számított. Sőt, a középkorban még tápláléknak sem, ugyanis a pékek az akkor „pinza” szóval illetett lepényt csupán arra használták, hogy kenyérsütés előtt megnézzék, eléggé felhevült-e a kemence. A pizza a 19. század eleji Nápolyban sem állt másból, mint egy lapos kenyérkorongból, némi sóval és olajjal meghintve, ugyanis a paradicsomot ekkor Európában még nem fogyasztották, ahogy az indiai vízibivalyt sem ismerték, amelynek tejéből az igazi mozzarellasajt készül. Az eleinte mérgezőnek gondolt zöldség később is alkalmi luxusnak számított és a sajtra is a 19. század végig kellett várni, amikoris kezdetét vehette a modern kori pizzák története.
A ma pizzaként ismert étel Nápolyból ered, Raffaele Esposito pékmester nevéhez fűződik, aki a ma is működő Pizzeria Brandi sütödében dolgozott. A fáma szerint 1889-ben I. Umberto és felesége, Savoyai Margit Nápolyba látogatott, és mivel a királyné már belefáradt a „divatos” ételekbe, olyan vacsorát szeretett volna, amilyet a közemberek fogyasztanak. Raffaele Espositót így azzal keresték fel, hogy készítsen sajtos pizzát a királynénak, mivel a nyitott standokon árult és utcai árusok által kínált pizza volt az egyetlen étel Nápolyban, amihez a szegény emberek is hozzájutottak télvíz idején.
Miután a pékmester és felesége megkapták a rendelést, fehér mozzarellát, zöld bazsalikomot és piros paradicsomot tettek a pizzatésztára, amely az olasz zászlót hivatott szimbolizálni. Leleményességükkel kétségtelenül elkápráztatták a királynét: miután Margherita megkóstolta a pizzát, állítólag azt mondta, ez az egyik legjobb étel, amit valaha kóstolt. A paradicsomos-bazsalikomos-sajtos pizzát pedig a séf a királyné tiszteletére margherita pizzának nevezte el, és azóta is így él a köztudatban.
Ezt az ételt vitték aztán a századforduló olasz emigránsai az Egyesült Államokba. Az első amerikai pizzéria, a Lombardi’s Pizza 1905-ben nyílt New Yorkban, de az olasz közösség körein kívül akkor még nem igazán vált népszerűvé. Az olasz pizza térhódítására ugyanis a második világháborúig várni kellett, hogy aztán az 1940-es évek végére robbanásszerűen elterjedjen az egész országban. Vállalkozó szellemű chicagóiak az amerikai ízlésnek megfelelően teremtették újra a nápolyi ételt, vastagabb alappal és különféleképpen variálható feltétekkel.
Azóta gombamód szaporodnak világszerte a pizzériák, de az általánosan elmondható, hogy minden nemzet valamilyen szinten a saját ízlésére formálja a maga tésztacsodáját, éppen ezért kevés helyen élhetjük át az igazi olasz pizza ízélményét. A kétezer-tizes évek eleji street food forradalom során pedig a kóla-hambi-sültrkrumpli kombó mellett feltűntek a gyorsan fogyasztható pizzaszeletek, ami azonban nem minden esetben jelent minőségromlást. Kiváló példa erre a Pizza Me sikertörténete, ahol a vedd és vidd elve alapján a nagy rohanás közepette is az olasz ízélményhez nagyon hasonló, ropogós és vékony tésztájú pizzával dobhatjuk fel a rohanós mindennapjainkat.
Ha nektek is összefutott a nyál a szátokban, találkozzunk a Deák téri Pizza Me-ben!
A vega, a perverz és a konzervatív találkozik egy hamburgerre – Leteszteltük a Bamba Marha legjobb burgereit – FashionStreetOnline.hu
A Bamba Marha már évek óta a szívünk közepén vert tanyát, ugyanis hihetetlenül magas színvonalat képviselnek, méghozzá a street foodok árérzékenységével kombinálva. A mostani kóstolásunkkor az nem volt kérdés, hogy finomat fogunk enni; az viszon nagyon is igen, hogy pontosan mit, mivel mindhárman más-más igényekkel érkeztünk a Fashion Streethez tartozó Deák téri Bamba-egységbe.
