×

Akit nem torpantott meg 2020: interjú Kopasz Bálint világbajnok kajakossal

ENGLISH VERSION IS AVAILABLE
by
2021. 01. 6.

A tavalyi év nehézségeit nem kell bemutatnunk senkinek, de annyit elárulunk, a Fashion Street háza táján is kérdésessé vált, meg fog-e jelenni print magazinunk az évben. Úgyhogy amikor nem sokkal karácsony előtt mégis a kezünkbe foghattuk ezt a csodálatos lapszámot, úgy döntöttünk, a limitált példányszám miatt a legizgalmasabb cikkeinket online is elérhetővé tesszük. Íme az egyik kedvenc anyagunk, egy rendkívül motiváló interjú egy nagyon fiatal, de annál eltökéltebb sportolóval.

© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020

Mi volt az első gondolatod, amikor véglegessé vált tavaly a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése a játékok elhalasztásával kapcsolatban?

A felkészülés kellős közepén voltam, túl egy nagyon kemény téli alapozáson és egy meleg égövi táboron, amikor áprilisban bejelentették, hogy elmarad az olimpia. Ettől függetlenül mi tartottuk magunkat az eredeti tervhez, csak a körülmények változtak: a további edzőtáborok karanténtáborok lettek.

Voltak összeomlásaid a felkészülés során?

Nem voltak.

Fiatal vagyok, tele lendülettel és energiával. Nem szabad, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsak egy évnek.

Inkább arra gondoltam, hogy mi az, amiben előnyömre válik plusz egy év: ilyen például a gyógytorna, ami egy új elem a felkészülésemben.

Ezek szerint lehet ugyanazon a lángon égni egy elhalasztott olimpia árnyékában?

Az mindenesetre nem volt opció, hogy hetekre vagy hónapokra leálljak. Nyilván szomorú voltam, mert nagyon jó formában éreztem magam idén is, akárcsak tavaly, amikor egy versenyen kívül mindet megnyertem, ahol elindultam.

Az edzőmmel hiszünk abban, hogy én lehetek az az 1000 méteres versenyző, aki hosszú évtizedek után olimpiai aranyat tudna nyerni ebben a számban. Utoljára ez Hesz Mihálynak sikerült 1968-ban.

© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020

Az augusztusi országos bajnokságon kikaptál Varga Ádámtól. Pofon volt ez a vereség?

Arra mindenképpen jó volt, hogy lássuk, mennyire fontos gyakorolni a versenyszituációt. De igazából nem lepett meg. Ádám nagyon sok edzőversenyen elindult idén, ahol a magyar versenyzők java mind ott volt, én viszont nem, mert ezt a döntést hoztuk az edzőmmel. Láttuk, mert nem lehetett nem észrevenni, hogy Ádám nagyon jól megy, és éreztem, hogy benne van a pakliban egy nagyon szoros verseny. Jövőre minden versenyen elindulok, aminek lesz tétje, mert szoknom kell a helyzetet, és mivel én egyedül készülök csapattársak nélkül, edzésen nem tudom ezt gyakorolni.

Egyébként meg motivál, hogy hosszú évek után az itthoni mezőnyben is megszorongat valaki.

Mennyire törsz össze és hogyan építed fel magad egy-egy rosszabb szereplés után?

Nem szokásom összeomlani.

Ha vereség van, átgondolom, hol csúszott be hiba a felkészülés során – edzésben, étkezésben, táplálékkiegészítő-időzítésben –, és ha abban nem találok hibát, és általában nem szoktam, akkor megyek tovább és edzek ugyanúgy, várva a következő megmérettetést. Ez most is bejött.

Nem is akárhogy, a szeptemberi világkupán már remekeltél, 500 méteren nyertél, 1000-en második lettél. Soha nem inogsz meg az elvégzett munkáddal kapcsolatban?

Nem, mert megbízom az edzőmben, és mert mindent a sportnak és a célomnak rendelek alá. Ha valaki nem tud utólag szemrehányást tenni magának, tiszta lelkiismerettel könnyebb továbblépni egy kudarc után.

Főleg, ha a fizikum mellett a mentális rész is ennyire rendben van, mint nálad. Ebben is van szakmai segítséged?

Nem járok pszichológushoz, sosem éreztem szükségét. Stabil versenyzőnek születtem, a problémákat pedig egyedül is el tudom rendezni a fejemben.

Erős vagyok fejben, ez talán azért is van, mert tisztában vagyok azzal, mennyire tehetséges vagyok.

© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020

Hiszel az élsport tisztaságában?

Igen, mert magamból indulok ki, és én tisztán érem el az eredményeimet. Hiszek abban, hogy ha valaki igazán tehetséges, és hajlandó mögé tenni rengeteg munkát, az kiváltja a tiltott szerek használatát. Én a magam részéről tudomást sem szeretnék venni a sport mocskos oldaláról.

Ilyen szempontból jobb, hogy elszeparáltan edzel, nem?

Igen, ez biztos, de nem csak emiatt. Néha persze jó lenne, ha tudnék szólni valakihez, de mivel kilencéves korom óta egyedül készülök az édesanyámmal, én ebben a fajta magányban szocializálódtam, és jobb ez így. A legtöbben erre nem lennének képesek. A holtpontok általában a monoton alapozási időszakban érnek el.

Nekem a zene az, ami sokat segít, főleg a kondiedzések alatt. Ilyenkor maximumra veszem a hangerőt, üvölt a diszkózene, feszülnek az izmok, bizsereg az agyam, és olyan hormonok szabadulnak fel, amik segítenek megtalálni az örömöt a szenvedésben.

Ha őszinték akarunk lenni, vannak olyan pillanatok, amikor egy sportoló nagyon utálja az edzőjét. Nálad erre nehezebb rákérdezni, hiszen édesanyádról van szó.

Anya elég kemény edzéseket írt össze az elmúlt hosszú években, és hát, igen… sokszor megkérdőjeleződött bennem, hogy muszáj nekem ennyire keményen és sokat edzenem? Amikor ezerrel pörög a szívem és annyira fent van a pulzusom, hogy majd’ elájulok, olyankor azért szoktam átkozni magam körül mindenkit. De ez természetes, az élsport világa nagyon kemény.

Mi a legnagyobb lemondás, amit nap mint nap meg kell hoznod a siker érdekében?

Most, 23 évesen talán a kapcsolatot emelném ki. Nem is az, hogy nem engedhetek meg magamnak egy párkapcsolatot, de nem tudnék olyan sűrűn találkozni azzal, akit szeretek. Ez nagy lemondás.

© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020

És ha jönne egy mindent elsöprő szerelem, képes lennél lemondani róla?

Ezen azért nem tudok még csak elgondolkozni sem, mert az én világomba egyszerűen nem tud becsöppenni, a küszöböt sem tudja átlépni a szerelem. És ez nem könnyű, mert a fiúkban 14-15 évesen azért megfogalmazódik a gondolat, hogy jó lenne egy barátnő, vagy legalább némi időt tölteni egy lánnyal.

De én reggel hétkor kelek, eszem, edzek, pihenek, edzek, eszem, alszom. Most, hogy pihenő van, szoktam telefonozni, de a felkészülés közben alig, egyrészt mert időm sincs, másrészt meg nem akarom, hogy bármi elvonja a figyelmem. Legfeljebb az étrendet ellenőrzöm a Google Calendarban, hogy mit írt a dietetikus.

Manapság pedig ugye bőven elég egy telefon ahhoz, hogy ezerfelé osztódjon a fókusz.

A figyelmet nemcsak a versenyen kell egy helyre össszpontosítani, hanem az egész felkészülés idejére.

Ha azon gondolkozom, hogy hú, láttam az Instagramon egy szép lányt, írjak-e neki valamit, azzal már nem oda koncentrálok, ahova kellene.

De egy családi viszály vagy igazából bármi könnyen kizökkentheti az embert, és az nagyon nem jó. A versenyen ez pedig duplán igaz: ott aztán mindent ki kell kapcsolni magad körül, és csak egy dologra, a feladatra koncentrálni.

Ha már egyedüllét. Te hogyan kezeled a rajt előtti pillanatokban átélt, semmihez sem fogható magányt?

Amikor a szám előtt vízre rakjuk a hajót, onnantól megszűnik a kapcsolat. A rajt pillanatáig, 20–25 percig teljesen egyedül vagyok a világomban.

Az ellenfelek a vízen, csúnyán nézzük egymást, úgy keringünk egymás körül, mint a cápák, olyankor már nem köszöngetünk. Ez nem a legjobb érzés, érzem a magányt.

De azért nem nyom agyon. Ahogy közeledik a rajt, pont annyira emelkedik az adrenalinszintem, ami még pozitívan befolyásolja a teljesítményemet.

Milyen külső hatás kell neked a tökéletes versenyhangulat eléréséhez? Gondolok arra, hogy mostanában a legtöbb sportverseny szurkolók nélkül zajlik, ami elég lehangoló.

Nem érdekel, ki ül a lelátón, és hányan vannak. A rajt pillanatában és a versenyszám alatt teljesen kikapcsolok, semmit nem érzékelek és hallok a külvilágból. Minden elhalványul.

© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020

Tökéletesen ugyanazt a teljesítményt tudod nyújtani, ha egy lélek nincs a környéken az ellenfeleken kívül, mint amikor egy tömött lelátónyi magyar szurkoló skandálja a neved?

Csak a versenyzőknek kell ott lenniük.

Sem a lelátó, sem az időjárás, sem más külső körülmény nem befolyásolhat.

Minden valamirevaló élsportoló egója az egeket verdesi, főleg egyéni sportágakban. Saját bevallásod szerint te mennyire vagy egocentrikus?

Nem eléggé, nálam inkább az van, hogy túl szerény vagyok. Például ha egy versenyen ajándékosztás van, biztos, hogy magam elé engedek mindenkit, és én megyek oda utolsónak a díjamért.

A célvonalnál viszont nem szokásod magad elé engedni a többieket.

Ezért is fekszik nekem az 1000 méter és a síkvizi versenyzés, mert ott nincs kontakt. Egy hosszútávú versenyen, például 5000 méteren elindítanak negyven versenyzőt, a fordulókban pedig állandó verekedés van. Nekem ehhez nem fűlik a fogam: én magamra koncentrálva szeretek küzdeni.

© Oleg Borisuk for Fashion Street Magazin 2020

A helyszínért külön köszönet a The Ritz-Carlton, Budapest Spa-nak.