Úgy tűnik, 2022-ben inkább az utóbbi, mert büszkén és abszolút nem rendeltetésszerűen viselni valamit, ami ellen a feministák (is) ádázul küzdöttek, mi mást jelenthetne, mint a szexuális szabadság sosem látott formáját?
#regencycore. A közösségi média által kreált divatszó azt a dekadens trendet jelenti, amely a Netflix sikersorozatának, a Bridgertonnak köszönhetően terjedt el. Nem véletlen, hiszen a leginkább a fiatalokat célzó történet több tízmilliós nézettséget hozott a streamingszolgáltatónak, a közönségnél pedig minden betalált a sztoritól kezdve a szereplőkön át a bemutatott pasztellszínes álomvilágig, nem beszélve a körítésről, amely a set designerek és a stylistok zsenialitásáról árulkodik! A rajongók persze már dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen a várva várt második évad alig három hét múlva, március 25-én debütál, de a több mint másfél éves kihagyás sem engedte hanyatlani a sorozat divatra gyakorolt hatását, és ami a legdurvább, hogy az alkotók által felélesztett popromantika a divattörténelem legvitatottabb ruhadarabjára irányította a figyelmet.
Annak ellenére, hogy a nőkből a szuszt is kipréselő fűzőt mindig sok kritika érte amiatt, hogy kínzásnak minősül és betegségeket is terjeszt, a nyugati kultúrában a reneszánsztól az 1900-as évekig töretlen népszerűsége volt. Az első hangos hanyatlás Paul Poiret befolyásos francia divattervező és couturier nevéhez fűződik, aki kora influenszereként a feszes dominák helyett inkább comfyba bújtatta a nőket lágy esésű maxiruháival és kimonóival, a derekat maximum laza textilövekkel hangsúlyozta, a fűzőt pedig melltartóra cserélte. A világjáró tervezőt egyébként az arab világ ihlette meg, így a manapság is imádott beachwear trendek – mint a szabadon áramló, könnyed selyemkimonók és lezser tunikák – atyjának is nyugodtan tekinthetjük. Persze az oversize divat nem mindenkinek jött be, nekik bizonyára megkönnyebbülés volt, amikor nemsokára felbukkant Christian Dior, és a darázsderék újra a női sziluettek alapja lett, nem beszélve Jean-Paul Gaultier-ről vagy a Dolce&Gabbanáról.
Davide Damiano, Måneskin
Måneskin
Ami pedig most zajlik, az sokkal több, mint a nőiesség szimbóluma, hiszen a genderfluiditás és a body positivity aranykorában úgy tűnik, mindenkinek szabad mindent az elfogadás jegyében. Ennek egyik leghíresebb képviselője a kortárs kultúrában az olasz Måneskin zenekar, akiért a fiatal generáció pontosan annyira megőrül, mint például a Bridgertonért. Hogy mi az összefüggés? Az Eurovíziós Dalfesztivált 2021-ben megnyerő banda tagjai nemtől függetlenül is a legnagyobb természetességgel viselik a fűzőt, persze annak 2022-es rendje és módja szerint, a ruhán kívül hordva ugyanis nem az elnyomás, de a szabadság szimbóluma. Fiatalság, bolondság – gondolhatnánk, de amikor egy rég látott ismerős újra helyet követel magának a gardróbban, mert olyan divátdiktátorok is a kollekcióikba álmodják, mint a Gucci Alessandro Micheléje vagy a Prada Raf Simons-sza, akkor érdemes előtúrni az old school darabokat az ágyneműtartóból.
Prada
SPRING 2022 READY-TO-WEAR
Gucci
SPRING 2022 READY-TO-WEAR
Sportmax
SPRING 2022 READY-TO-WEAR
Borítókép: Alexander McQueen