A meccseit nézve roppant fegyelmezett, tipikus jófiúnak tűnik, pedig a teniszsportban még az éjszaka császárának is titulálták a kamaszkori kilengései miatt. Mióta azonban benőtt a feje lágya, az itthon már abszolút favoritnak számító nyíregyházi sportoló egyre előrébb kerül a világ élvonalában. Mélypontokról, álomellenfelekről, elhagyatott állatokról és külföldi lehetőségekről is beszélgettünk Fucsovics Mártonnal.
A hét minden napján megosztunk veletek egy interjút, amelyet az előző Fashion Street Magazin – The Hungarian Issue címlapszereplőivel készítettünk. Nem kell ahhoz különösebb apropó, hogy ezek az izgalmas, mély és példaértékű beszélgetések aktuálisak legyenek, de mint tudjuk, sajnos van. Mert – ahogy az akkori szerkesztői levelemben is írtam – Magyarország nem áll túl jól a tolerancia tekintetében, és ez a decemberi megjelenés óta sem sokat változott. E rendkívüli történetek hordozói azonban egytől-egyig nagybetűs emberek a szó legnemesebb értelmében, akik segítenek megérteni, hogy a világ nem csak fekete és fehér. Nagyon nem.
Mekkora szerepet játszanak az életedben a gyökereid, a származásod vagy akár a nemzeti identitás
Óriásit! Mindig rengeteget segítenek a pálya széléről a hazai szurkolók. Egyedüli magyarként az ATP TOP 50 mezőnyében számomra mindig nagyon jólesik, ha hazai szót, hazai támogatást kapok.
Amikor azt a szót hallod, hogy otthon, mire gondolsz elsőként?
Magyarország! Azon belül viszont egyelőre Budapest, de szülővárosomhoz, Nyíregyházához is még rengeteg kötelékem van. Talán a karrierem végén újra Nyíregyházát fogom az otthonomnak hívni.
Milyen a nemzetközi teniszsportban a magyarok megítélése?
Nem érzem, hogy egy adott nemzethez kötnének bármiféle megítélést ebben a sportágban. Mindenki egy egyéniség, csak van, aki ezt erőteljesebben és van, aki kevésbé mutatja meg. Alapvetően úgyis csak az számít, hogy mit teszel oda a pályára.
Érezted valaha hátrányban magad csak azért, mert magyar vagy?
Szerencsére ilyen még nem történt velem. Ha sportdiplomáciai szempontból nézem, Magyarország kicsi piac az élsportokban. Inkább úgy szenvedek hátrányt, hogy a meccseimet még kevesebben nézik, ezért ha nem kiemelt teniszező az ellenfelem, általában nem centerpályán játszom. Illetve a karrierem elején, amikor junior wimbledoni bajnok lettem, az azt követő években nekem magyar játékosként végig kellett járnom az idézőjeles szamárlétrát, amit mondjuk egy angol, amerikai, ausztrál vagy francia játékosnak nem kell, mert ezekben az országokban nagyon sok a hazai verseny, így úgynevezett szabadkártyákkal segítik őket. Igen, azt hiszem, hogy ebből a szempontból mégis hátránnyal indultam.
Hatással van a teljesítményedre, hogy hányan néznek, milyen pályán játszol, vagy teljesen el tudsz vonatkoztatni
Igen. A centerpályán játszani mindig nagyon inspiráló, sokkal jobban felspannol. Viszont érdekes volt megtapasztalni, hogy a koronavírus alatti meccsek során, amikor nézők nélkül, úgynevezett buborékban játszottunk, nemhogy visszavetett a teljesítményemen, de még jobban ment a játék. Szóval már megtanultam elvonatkoztatni a külső körülményektől.
Az olimpia kapcsán nyilatkoztad, hogy extra löketet ad, amikor nemcsak magadat, de Magyarországot is képviseled egy tornán. Tudom, hogy nehezen megfogható kérdés, de miért?
Szerintem egyszerű a válasz: a magyar sportolói szív. Itthon szerintem – jó értelemben – más, kiemelt értéke van a sportnak, és mivel világszinten kevés versenyzővel rendelkezünk a kisebb merítés miatt, ezért a magyarság képviselete külön öröm számunkra.
Mit szeretsz a legjobban a magyar kultúrában?
A magyar ételeket nagyon szeretem! (nevet)
Elfogadó, nyitott embernek tartod magad?
Teljes mértékben elfogadó vagyok. Sokat utazok év közben, rengeteg emberrel találkozom nap mint nap, nem figyelek a különbözőségekre.
Mi az az emberi tulajdonság, ami a leginkább fel tud bosszantani?
Nagyon nagy állatbarát vagyok, így nagyon felbosszant, ha azt látom, hogy az emberek rosszul bánnak az állatokkal. Ez mindig fel szokott bosszantani.
Ki a példaképed mint sportoló és ki a példaképed mint ember?
Mint sportoló, Roger Federer. Úriember a szó legklasszikusabb értelmében mind a pályán, mind az életben. Abszolút követendő példa. Emberként pedig, ahogy sok mindenkinek, úgy nekem is az édesapám, valamint a gyerekkori mentorom, Joó György. Nagyon sokat köszönhetek nekik, rengeteget segítettek abban, hogy ma itt tarok.
Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról, a családi hátteredről. Sokat foglalkoztat az értékteremtés kulcsa, így mindenkitől megkérdezem, mit hozott otthonról, és honnan kellett építkeznie.
A keleti határ mellett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőttem föl, édesapám könyvelő, az anyukám hivatalnok. Ők jelenleg is Nyíregyházán élnek, a bátyám viszont már itt él velem Budapesten. Nagyon sok ügyemet intézi, rengeteget köszönhetek neki. Persze nemcsak ezért, hanem azért is, mert amikor még gyerekként az egész család beállt a karrierem mögé, a bátyám is szó nélkül része lett ennek a felállásnak, ebben a figyelemben tanult, több diplomát szerzett és közben szurkolt nekem. Nagyszerű embernek tartom, mindenben számíthatok rá. A gyerekkorunk gazdag, vidám emlékekkel van tele. Sokat kirándultunk, emlékszem, hétévesen egy családi túrán megmásztam a 2600 méter magas Rysyt a Magas Tátrában, szóval mindig elég mozgékony voltam.
Aztán amikor versenyezni kezdtem, azok lettek a családi kirándulások, a szüleim úgy szervezték az utakat, hogy közben piknikeztünk – nagyon kellemes emlékként gondolok vissza ezekre az évekre. Elég szoros kötelék van köztünk, így amikor 15 évesen egyedül költöztem Németországba, ahová a családom már nem tudott velem tartani, azt elég nehezen dolgoztam fel. Nehéz volt, hiányoztak, lehet, hogy ez is az oka annak, hogy nagyon erős a kötődésem mind a család, mind a párkapcsolatom, mind a hazám felé. Könnyen el tudok köteleződni a nemes ügyek mellett, az elhagyott állatokat is mindig megsajnálom, és igyekszem rajtuk segíteni.
Sok sportoló lett állatorvos itthon, ez lenne a B terved?
Az biztos, hogy tenisszel és állatokkal szeretnék foglalkozni. Azt, hogy ezt milyen formában fogom tenni, arra még nincs konkrét ötletem, de szeretném támogatni a jövő magyar teniszezőit, hogy könnyebben eljussanak a világ élvonalába.
Miért a tenisz? Szabad akarat, szülői terelés vagy a sors hozta így?
Ez szerintem a sors keze! (nevet) Egy közös családi síelés alkalmával egy ismerősünk ajánlotta a szüleimnek, hogy szülővárosomban, Nyíregyházán indul tenisztanfolyam gyerekeknek, így elvittek Gyuricsku Enikőhöz, aki akkor kezdett edzősködni. Akkor már volt egy kis méretű saját ütőm, amit valakitől ajándékba kaphattam, de addig csak otthon a lakásban „falaztam” a szüleim legnagyobb örömére. Ott viszont, a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban végre egy igazi nagy teniszpályán játszhattam, és ez nagy öröm volt az akkori „kisgyereknek”.
Ha nem teniszeznél, milyen sportot űznél?
Gyerekként kosaraztam és fociztam is, szóval ezt a kettőt csinálnám. Egészen biztos vagyok benne, hogy élsportoló lettem volna akkor is. Talán válogatott focista.
Ha globálisan nézzük a pályafutásodat, mik voltak a legnehezebb időszakok, mik voltak a legkeményebb küzdelmek, amiken át kellett harcolnod magad?
Tizenkilenc éves voltam, amikor mindenféle szakmai koncepciót nélkülözve hazajöttem a Stuttgarti Akadémiáról Nyíregyházára, mert nem volt irány, én meg úgy voltam vele, hogy nem szeretnék többet távol lenni a családomtól, a barátaimtól. Néhány hónapig úgy éltem az életemet, mint sok korombeli fiatal, aki tanul vagy dolgozik, és csak a határtalan szabadság töltötte ki a napjaimat.
Még az is felmerült bennem, hogy abbahagyom a teniszt. Ezt az akkori szövetségi kapitány „rossz hozzáállásnak” titulálta, és nevelési célzattal kitett a válogatottból – két hónapig ütőt sem vettem a kezembe. Nekem akkor szükségem volt erre, egyedül csak arra nem készültem fel a wimbledoni siker után, hogy az a serleg engem most már valamire kötelez. Ahány sportoló, annyiféle életút. Engem húszévesen az „éjszaka császárának” is kikiáltottak. Ma már tudom, hogy ez nevetségesen el volt túlozva, egész egyszerűen nem volt előttem hasonló játékos idehaza, és ezzel feladtam a sportág itthoni szakembereinek a leckét rendesen.
Ha jól tudom, egy időre külföldre kellett szakadnod ahhoz, hogy átlendülj ezen a holtponton.
Két hónap múlva az engem ért pofonok után ismét versenyezni kezdtem. Sokszor utaztam egyedül a tornákra, ekkor kötöttem barátságot a később US Open-győztes Dominic Thiemmel. Neki akkor már komoly stábja volt, Bécsben edzett a lett Gulbisszal. Sokat beszélgettünk, és mikor mondtam neki, hogy nincs hol edzenem és nem érzem jól magam a bőrömben, hívott, hogy menjek Bécsbe vagy Nizzába az ISP (azóta Mouratouglou) Akadémiára edzeni. És én mentem. A Riviérán a mediterrán éghajlat, a mindig laza francia hangulat egyből megtetszett, nagyon jó edzőim voltak, többek között Olivier Tauma, akinek nagyon sokat köszönhetek. Nemcsak az edzéseimet irányította, hanem sokat segített az ottani életbe is beilleszkedni. Barátok lettünk, de rajta kívül is sok barátot is szereztem, mindez pedig újra motivációt adott. Először öt hetet töltöttem kinn, de egyből döntőt játszottam egy francia 10 000 dolláros ITF-tornán, amit viszont fel kellett adnom csípősérülés miatt. Valószínű, hogy a hirtelen sorozatterheléstől jött elő. Nagyon meg akartam mutatni az akadémiának, és magamnak is bizonyítani akartam, hogy oda való vagyok.
Ez egy teljesen új iskola volt számomra, nagyon élveztem a játékot, és mindent, amit ott tanulhattam. Összesen három évet töltöttem a nizzai akadémián, ez idő alatt két Challanger-tornát nyertem, bekerültem a legjobb 200-ba a ranglistán, ahol már lőtávolba kerültek a Grand Slam-selejtezők is. Tizenötször próbálkoztam feljutni a főtáblára, és csak egyetlenegyszer, 2016-ban sikerült a háromfordulós kvalifikációban nyernem. Ezt a szintet támogatók és megfelelő szakmai háttér nélkül nem tudtam volna elérni.
A legnagyobb mélypontokon miből merítesz, és ki az az ember, akihez elsőként fordulsz a bajban?
A tenisz egyéni sportág, ezért elsősorban saját magamból merítek erőt, kitartást a továbbiakhoz. Úgy gondolom, hogy a sikereim elérése abból is fakadt, hogy jól viseltem a kudarcokat és időben el tudtam engedni azokat a dolgokat, amik nem segítették a céljaimat.
De persze vannak olyan periódusok az életemben, amikor szükségem van arra, hogy egy sikertelenebb időszakban – például az utóbbi hónapokban is, amikor egy sérülésből tértem vissza – pozitív emberekkel vegyem körül magam, akik nem húznak le mentálisan, és nem sajnálkoznak. Ez pedig a családom.
Járod a világot folyamatosan. Van olyan hely, ahol szívesebben élnél, mint itthon?
Talán Melbourne. Itthon a téli időjárást nem annyira szeretem, Melbourne-ben viszont sokszor van jó idő, ez nagyon vonzó számomra. (nevet)
Mik a gyenge pontjaid a sportban és az életben – ha nem kérdezek túl nagy titkot?
Gyenge pontomnak tartom – ha ez annak mondható egyáltalán –, hogy korlátok között nem tudom jól érezni magam. Ha például szabadidőmben is másokhoz kell igazodnom. Mivel sajnos sok szabály közt élem a mindennapi életemet, elég csak a tenisz szigorú szabályait nézni, állandó utazások, étkezés, fegyelem, ezért másban már nehezen alkalmazkodom másokhoz. A pályát tekintve pedig már az egész ország azt harsogja, hogy ha a szervám fejlődne, top tízes játékos lennék. Jólesik a bizalom, ezen dolgozunk…
Melyik volt életed eddigi legjobb meccse?
2021-ben Wimbledonban a legjobb 16 között megvertem az orosz Rublevet. Régóta versengünk egymás ellen, idén pedig az egyik legfontosabb versenyen sikerült is ellene győznöm.
Ha játszhatnál egy meccset valakivel az egyetemes teniszsportból, ki lenne az?
A jelenkor nagy játékosai közül még csak Nadallal nem játszottam, Djokovic és Federer ellen már több meccset is! (nevet) Szóval Nadal még hiányzik, ellene még mindenképp szeretném kipróbálni magam.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rengeteget utazol, leginkább egyedül, de legalábbis a család nélkül. Nem érzed magad magányosnak?
A mai technika segítségével a hiányérzet csökkenthető, bármikor el tudom érni a szeretteimet. Amikor lehetőségük van rá, a párom és a családom is el tud kísérni több versenyre is.
Egy biztos párkapcsolat egyrészről támogatólag hat, ugyanakkor a sportban ott az a faktor is, hogy képes elvinni a fókuszt. Te hogyan kezeled ezt?
Mind a kétfajta kapcsolatban volt részem, és bátran állíthatom, hogy a csalódások is építettek. Mint azt elmondtam, képes vagyok a maximális elköteleződésre. A párommal öt éve vagyunk együtt, a harmónián túli nehézségeket és a legnagyobb sikereket is együtt éltük meg.
Híres is vagy, sportolsz is, jól nézel ki. A mai társadalomban, amikor a social media térhódítása miatt minden sokkal felszínesebb, nem félsz, hogy a belső értékeid háttérbe szorulnak? Nagyon erősen fogalmazva nem frusztrál annak a gondolata, hogy valaki tényleg magadért szeret-e, vagy inkább azokért a dolgokért, a hype-ért, ami már veled jár?
Én mindig is azt kerestem a párkapcsolataimban, hogy akivel együtt vagyok, az a társam legyen, önmagamért szeressen. Csak kétszázadik voltam a világranglistán, amikor Anett-tel öt éve találkoztunk a Szlovákia elleni Davis-kupa mérkőzés után. Azóta a jóban és a nem annyira jóban is mellettem van. Magamra értve a kérdést pedig ebből a szempontból egy őszinte srácnak tartom magam. Ha valamihez az arcomat adom, ahhoz mindig szeretek valamilyen formában kapcsolódni. Szerintem ez a legfontosabb, csak így tudok őszinte maradni.
Mire jó a hírnév?
Szerintem a hírnév a siker szükséges velejárója és mellékterméke, de elsősorban nem híresnek kell lenni, hanem jónak. És azon belül is egy jó embernek.
Nevezhetjük szerepnek vagy identitásnak, neked mi áll az első öt helyen?
Férfi, családcentrikus, sportoló, magyar, kutyabarát.
Fotók: Galgóczi Németh Kristóf
