Amikor minden bezár és a világ lehetetlenre zsugorodik, könnyen hisszük azt, hogy minden elveszett. Eddigi életünk kallódó képeslapként kering valahol, és minden nap várjuk, hogy csöngessen vele a postás. De nem jön. Maradt így bármink? Igen. Mi. Mi maradtunk magunknak: mi és a történeteink, a vágyaink és a nevetésünk, a játékaink és a gondolataink. Neked én és nekem te. És ha mi maradunk egymásnak, akkor mindig van hová építeni.
When everything closes and the world shrinks impossibly, we easily think that all is lost. Like postcards adrift, our lives are orbiting somewhere while we are waiting for the postman to deliver it back. But he’s not coming. Is there anything left for us? Yes. Us. We are left for us: our stories, our desires and laughters, our games and our thoughts. I am for you and you are for me. And if we stay for each other, there is always something to build towards.
„Alszom, és sem szellő, sem ember nem
szakítja félbe azt, amit nem gondolok.
Ugyanúgy álmodom, ahogy élek.”
„No breeze, no person interrupts what
I’m not thinking. I’m dreaming the same
way that I’m alive.”
Fernando Pessoa
Photo: Pósalaki Anett
Styling: Horváth Ottó
MUA: Domonkos Eszter
Hair: Pásztor László
Models: Aczél Tulián, Vigh Napsugár
Editor-in-Chief @ Text: Tillinger Zsófi
