Lezajlott a Fashion Street Gallery és az ArtHungry közös pályázatsorozatának negyedik, egyben utolsó állomása csütörtök este a Deák Palotában. A festőművészeti felhívás győztesének pályázati anyagát tekinthettük meg az ünnepélyes megnyitó keretein belül. Papp Anita kiállítása június 30-ig tekinthető meg a Deák Palotában.
Elérkeztük a Fashion Street Gallery és az ArtHungry által meghirdetett pályázatsorozat végéhez. Az elmúlt négy hónapban számtalan tehetséges fiatal művész küldte el nekünk munkáját, amiért nagyon hálásak vagyunk. Volt fotóművészet, digitális illusztráció, képgrafika, most csütörtökön pedig a festészeti felhívásunk győztesének – Papp Anitának –pályázati anyagát ünnepeltük a Deák Palotában. Ennek apropójából készült ez az interjú is.
Kép: Fábián Soma
Művészetem alapját a klasszikus figuratív festészet és az önarcképek jelentik, amelyeket szürreális elemekkel vegyítek.
Témáim a nosztalgia, a magány, a szorongás és az elidegenedés köré épülnek, ezeket próbálom törékeny szépséggel és apró, finom részletekkel ütköztetni.
Emellett nagy hatással van rám a festészet és a fotó közötti kapcsolat, hiszen gyakran kombinálom ezt a két művészeti ágat, hogy különleges vizuális hatásokat érjek el. A képeim alapját is fotósorozatok hada előzi meg, ahogy a különböző reflektív anyagokkal kísérletezem. Már hosszabb ideje egy króm rézlemez a kedvenc anyagom, ez teljesen úgy néz ki, mint egy tükör, viszont hajlítható, így keletkeznek benne a torzulások, amik a festményeken láthatóak.
Az alkotásaim által szeretném megmutatni az emberi lélek mélységeit, sokszínűségét.
Egy saját világot teremtek, amelyben az érzelmek és az emberi tapasztalatok összetettsége kerül előtérbe. Az önarcképek és a test ábrázolása révén nemcsak a külső megjelenést mutatom be, hanem a pszichét is feltárom.
Az önarcképek történetének végigkövetése azt bizonyítja, hogy ezek a művek nemcsak önmagunk bemutatásáról szólnak, hanem mélyebb pszichológiai és érzelmi tartalommal is rendelkeznek. Az önarcképekkel való foglalkozás önreflexióra inti az embert, akaratlanul is szembenézünk érzéseinkkel, vágyainkkal és vívódásainkkal, miközben árnyaltabbá, gazdagabbá válik az identitásunk.
Kép: Fábián Soma
Már a kiskori fényképeim többségén is valamilyen ceruza, ecset, gyurma volt a kezemben, visszagondolva nagyon intuitív módon, minden élethelyzetben az alkotás felé fordultam. Az, hogy valóban művészettel is foglalkozhatok hivatásszerűen, egészen későn tudatosult bennem. A gimnázium alatt a művészettörténet tanárom, aki festészettel és fotográfiával is foglalkozik, kezdett el érdemben foglalkozni velem, és terelgette az utam. Illetve ez most is tart, hiszen azóta is szoros barátságot ápolunk.
Érdekes módon eleinte inkább a grafit és a szén használata vonzott, és az egyetemi felvételi előtt egy évvel kezdtem el festeni. Ahogy bekerültem a Képzőművészeti Egyetemre már biztosan tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, teljesen elvarázsolt ez a világ.
Nagy gyerekkori vágyam volt, hogy paleontológus legyek, igazából ezt még azóta is egy izgalmas hivatásnak gondolom, és töretlenül érdekelnek az ezzel kapcsolatos dolgok. Ettől eltekintve nagyon sokáig nem volt elképzelésem, hiszen azt sem tudtam, hogy a festészetet lehet egyetemi szinten is tanulni.
A pályázatra azért jelentkeztem, mert hatalmas lehetőségnek éreztem az önálló kiállítás esélyét, és hogy újabb kapcsolatokat építhessek. Tavaly végeztem az egyetemen, ezért folyamatosan keresem a lehetőségeimet és igyekszem megragadni minden alkalmat, hogy fejlődhessek, hiszen minden pályázat, minden kiállítás egy újabb tanulási, tapasztalatszerzési folyamat.
A sorozatom az önreflexióból ered, minden egyes festmény belépés egy rejtett identitásba.
Az önarckép festése alapvetően egy furcsa helyzet, ahogy egy idő után önmagammal állok szemben kétségtelenül érvényesül a Kosztolányi* által megfogalmazott „ismert-ismeretlen” érzés, én vagyok, de mégsem, tükörkép, de mégsem, végül valahogy megszűnik a kettő közötti különbség és eggyé válik.
Gyakran használok tükröket, reflektív anyagokat, hogy a valóság és az álomvilág, a szép és a groteszk közti határvonalat feszegetve mélyebb jelentéseket közvetítsek.
*Kosztolányi Dezső: Én című verse
Kép: Fábián Soma
A részletek nagy szerepet játszanak a munkámban; sok festményemen apró, érdekes elemek jelennek meg, mint például ékszerek, különféle ruhák anyagai, minták és haj, amelyek személyes attribútumokként értelmezhetők. A ruházat és kiegészítők nemcsak esztétikai elemek, hanem az identitás kifejezésének eszközei is. Ahogyan a divatban a ruhák és kiegészítők viselése az egyéniség és a stílus kifejeződése, úgy a festményeimben ezek az elemek a szereplők személyes történeteit és érzelmeit közvetítik. Az apró részletek, mint a különböző textúrák, minták és anyagok, szoros kapcsolatot teremtenek a divat világával. Ezek az elemek a divatban is fontosak, hiszen az anyagok, minták kiválasztása meghatározza a ruhadarabok jellegét és hangulatát. A tükröző, torzított arcok, amelyeket létrehozok, analógiát képeznek a divat világában tapasztalható önkép és identitás változásaival. Ahogyan a divat is folyamatosan változik és újraértelmezi az egyén megjelenését, úgy a festményeim is újraértelmezik a portrékat és az önarcképek ábrázolását.
Megszámlálhatatlan olyan művész van, aki valamilyen módon inspirál, egészen Rembrandttól, Jenny Saville-en át, Lisa Tobozig.
Szeretném, ha a festészetem még mélyebb és komplexebb lenne, nagyon élvezem a festés előtti kísérletezést a fotósorozatok során, így biztosan sikerül egyre izgalmasabb munkákat létrehozni. Remélem, hogy a képeim szélesebb közönséghez is eljutnak, illetve a tavalyi csoportos kiállításom Barcelonában azt is megerősítette bennem, hogy nagyon szívesen nyitnék a nemzetközi színtér felé.
Papp Anita kiállítását június 30-ig minden hétköznap 10:00-18:00 között megtekinthetitek a Deák Palotában!
Borítókép: Fábián Soma