Egy izgalmas eseményen mutatkozott be az Atelier, a hazai chocoMe testvérmárkája, ahol nemcsak a csokoládékészítés kulisszatitkaiba avattak be minket. Egy édes földrajzórán meg is kóstolhattuk a különböző kontinensekről származó édességeket, és azt is megtudtuk, hogy a csokoládét nem rágni, szopogatni kell!
Lassan már két hete, hogy részt vettünk a Florence Lifestyle Agency sajtónapján. Azon túl, hogy egy igazán profi szervezés állt az esemény mögött, nagyon jó volt megismerni az ügynökség ügyfeleit is – közöttük a chocoMe-t, Mészáros Gábor márkáját. A tulajdonos először egy kerekasztal-beszélgetésen mesélt a hazai manufaktúra indulásáról, a folyamatokról és legújabb termékcsaládjáról, az Atelier-ről, és már itt elindultak a nyálelválasztási folyamataink. Miután pedig véget ért a beszélgetés, egy csokoládékóstolóra invitáltak minket, aminek csokiimádóként nagyon örültem.
A kóstoló azzal kezdődött, hogy egy világtérképet tettek elénk alátétként, és az egyes kakaóbab-lelőhelyekre helyezték az adott táblás csoki egy darabját vagy a drazsékat. Rengeteg új információval gazdagodtunk. Megtudtuk például, hogy a kakaóbaboknak is megvan a maguk genetikája, amelyek a sajátos ízvilágukért felelnek. Megtudtuk, hogy a chocoMe egyáltalán nem használ pálmaolajat az édességei elkészítéséhez, kizárólag kakaóbabot, szükség esetén maximum kakaóvajat és persze cukrot. Megtudtuk, hogy a jó csokoládé ízét legjobban ébredés után, egy pohár víz után érezhetjük, valamint azt is, hogy a csokit szopogatni, nem rágni kell.
Megismertük az egyes kakaóbab-desztinációk sajátosságait, és azt is, hogy a drazsés csokikhoz hogyan választották a fűszereket. Persze azt, hogy a kókuszkoronghoz tonkabab, a Piemonte-i mogyoróhoz Ceylon fahéj, a szicíliai mandulához pedig madagaszkári vadbors dukál, azt egyértelműen kóstolni, érezni kell.
Gábor elképesztő szenvedéllyel mesélt nekünk a márkájáról, a desztinációk felkutatásáról és a hosszadalmas elkészítési folyamatokról, hogy nem volt mit csodálkozni a chocoMe sikerein. Az Atelier bean to bar csokoládéival nemcsak a minőséget, hanem az élményt is új szintre emeli. 15 különleges csokoládét álmodott meg, amelyek öt különböző termőterületről származó ritka és nemes kakaóbabból készültek. Gábor a világ legeldugottabb területein kutatott a legjobb alapanyagok után. Hosszú évek teltek el utazással, fejlesztéssel, információgyűjtéssel, és nemzetközi csokoládészakértőkkel folytatott mesterkurzusokkal. A bean to bar csokoládé a legmagasabb szintű csokoládékészítést képviseli. Ez azt jelenti, hogy a teljes gyártási folyamat, a kakaóbab beszerzésétől egészen a végső csokoládétermékig egy manufaktúrában történik, és minden műveletet kézzel készítenek. Ez a módszer garantálja a kiváló minőséget, a gazdag és egyedi ízeket, valamint az etikus beszerzést.
A bean to bar csokoládé rendkívül karakteres. Úgy alkották meg, hogy mély érzelmeket ébresszen azokban, akik megkóstolják. Ez az érzelmi hatás a kis tételekben készített csokoládé sajátos filozófiájából fakad, ahol a csokoládékészítő gondosan válogatja ki a különleges összetevőket
– meséli Gábor.
Gábor 2010-ben alapította a chocoMe-t, és ami az elején csak egy kis álom volt, az mára már világszínvonalú termékké nőtte ki magát. A chocoMe évente 100 tonna csokoládéterméket állít elő, amelyeket közel 1500 partnerüzlet forgalmaz világszerte, jelenleg 28 országban. Ebből adódóan az egyszemélyes vállalkozás igen gyorsan egy 30 fős csapattá nőtte ki magát. Az ott dolgozókról egytől-egyig elmondható, hogy a legmagasabb minőségre törekednek, szenvedéllyel és alázattal foglalkoznak a csokoládékészítéssel, és a legkiválóbb összetevőket használják.
A vállalat hét termékcsaládjával eddig több mint 120 nemzetközi díjat nyert a világ legrangosabb szakmai versenyein. Gábornak azonban mindig is volt egy titkos álma: szerette volna létrehozni saját bean to bar csokoládéját. Ez a csokoládékészítés csúcsa.
Olyan csokoládékat szeretett volna készíteni, amelyek etikusan termesztett, változatos ízvilágú és kiváló genetikájú kakaófajtákból származnak. Ezen túl a teljes folyamatot házon belül ellenőrzik, a kakaóbab kiválogatásától kezdve az elkészítésen át a csomagolásig. Hosszú évek tanulása, kísérletezése és számos utazás után ez az álom most valóra vált.
A bean to bar gyártás kidolgozása alapos kutatást és jelentős energiaforrások befektetését követeli meg, ezért tartott közel egy évtizedig az Atelier megszületése. És talán ezért is van az, hogy mindösszesen pár száz csokoládékészítő van csak a világon, aki erre adta a fejét.
2017-ben kezdődött ez az egész folyamat. Elutaztam a Karib-térség több országába és Nicaraguába, ahol több különböző kakaóültetvényt látogattam meg. Ezek az utak mélyen megérintettek. Bár Nicaraguából az akkori politikai helyzet miatt menekülnünk kellett, a kakaóbabbal való személyes találkozásaim olyan meghatározó élmények voltak számomra, amelyek végleg elköteleztek a bean to bar csokoládégyártás mellett. Ekkor jöttem rá, hogy ezzel a módszerrel tudom igazán átadni és megőrizni a kakaóbabok különlegességét.
2022-ben Gábor Párizsban találkozott Chloé Doutre Roussellel, a csokoládéipar egyik legelismertebb szakértőjével, akivel néhány hónappal később tíz napot töltött együtt Venezuelában. Itt eljutottak Chuao-ba is, a világ egyik legeldugottabb kakaótermő vidékére, amely híres a tiszta genetikájú és nemes kakaóbabjairól. Ez a tanulmányút határozottan kulcsszerepet játszott a chocoMe Atelier kialakításában. Gábor azóta is szoros szakmai kapcsolatot ápol Chloéval.
Az „Atelier” egy olyan műhely, amelyben a termékek kézi munkával készülnek a legjobb minőségben és kiemelt precizitással. Az elmúlt évek alatt megszokott csúcsminőség mellett immár a fenntarthatóságra és átláthatóságra is összpontosít, a kakaó-beszállítókkal való közvetlen kapcsolattartástól az újrahasznosítható csomagolásig. A bean to bar csokoládékészítők ugyanis nem csokoládé-alapanyagokat vásárolnak. Közvetlenül a fenntartható gazdaságoktól szerzik be a legkiválóbb genetikával rendelkező, minőségi kakaóbabokat, jóval a piaci ár fölött.
A gyártási folyamat minden lépése átlátható, a babok eredetétől kezdve a végtermékig. Így a vásárlók megbízhatnak a csokoládé minőségében és etikusságában. Minden folyamat a legapróbb részletekig kidolgozott, a gondosan megtervezett csomagolástól a csokoládé különleges tapintásán át, a sokak által korábban nem tapasztalt, egyedi ízekig. Az Atelier tehát egy fenntartható luxust kínál a csokoládé szerelmeseinek.