×
Kategória: Lifestyle

A Lush hétfőn jelentette be, hogy felfüggeszti közösségi média-fiókjait, egyedül a Youtube-on lesznek elérhetőek a kommunikációs csatornák közül. A cég azzal indokolta a lépést, hogy az algoritmusoknak köszönhetően az oldalak negatívan hatnak a mentális egészségre. Amíg ez nem változik, nem kívánnak részt venni a közösségi médiában.

Románc, ellentétek, lendület, ünnep – ezek a szavak jellemzik leginkább a Netflix új sorozatát, melynek első évada november 17-től lesz elérhető, és garantáltan ünnepi hangulatba fog hozni!

A november beköszöntével egyre rövidebbek a nappalok, a kora délutáni sötétségben pedig nem meglepő, ha az embernek semmi kedve produktívnak lenni, mert legszívesebben egy bögre forró teával kuckózna be a tévé elé, amíg ki nem tavaszodik. Összegyűjtöttem nektek a kedvenceimet, amik segíthetnek túlélni ezeket a borús napokat.

A Mélylevegő Projekt 2020 májusában indult azzal a céllal, hogy közérthetően meséljen a mentális betegségekről a közösségimédia-platformokon, amelynek köszönhetően közvetlenül eljut az infó a fiatalokhoz, ledöntve a pszichológiát övező tabukat. Újonnan megjelent könyvükben folytatják az ehhez fűződő munkát, valamint tippeket és tanácsokat is kapunk a mentális egészség megőrzésére.

A spanyol lakbermárka olyan édes aromákkal fűszerezi meg az adventi időszakunkat, mint például a sós karamella, a fahéj vagy az elengedhetetlen mézeskalács – és máris összefutott a nyál a szánkban!

Vannak, akik nem ismerik a nyárvégi szomorúság fogalmát, és bizony vannak, akiket extrém módon megvisel a szezonváltás, és a borongósabb, hidegebb idő teljesen rányomja a bélyegét a hangulatukra. Ha ez utóbbiak táborát erősíted, tartsd be az alábbi pár apróságot, hogy könnyebben viseld a kívülről érkező ingereket.

Edzéshez vagy a mindennapokhoz, ha valahonnan érdemes inspirációt gyűjteni kitartás-ügyileg, az az élsportolók világa. Íme a jelenleg futó legizgalmasabb és legnézetebb Netflix-tartalmak, amik után tuti pozitívabban kelsz majd fel a kanapéról!

Jó, nyilván nem szó szerint, de ami a sokoldalú és könnyen variálható ruházatot illeti, annak fókuszába most az iroda és a munkahely közti ingázást helyezte a spanyol szabadidőruha-márka, és amelynek egyik főszereplője nem mellesleg a magyar szupermodell, Axente Vanessa.

1 … 23 24 25 26 27 … 47