Ha azt mondjuk, ez az év más volt, mint amire számítottunk, finoman fogalmazunk. Nagy lendülettel indultunk neki 2020-nak, de a nagyszabású rendezvények és izgalmas programok szervezése helyett másra került a fókusz: az összefogásra és az alkalmazkodásra. Megmutatjuk, nekünk hogyan sikerült.
Tavaly Keanu Reeves erősítette a Saint Laurent férfi kollekcióját, idén pedig egy hozzá hasonlóan ikonikus név, Lenny Kravitz veszi át tőle a stafétát.
A COS 2020-as őszi/téli kollekciója a technológia segítségével fedezi fel és érzékelteti a természetes és az ember alkotta környezetünket, valamint az idő múlását. Az újragondolt klasszikusokból és az időtlen stílusú, tartós darabokból álló kollekciót hagyományos és innovatív eszközökkel alkották meg: a végeredmény pedig annyira szép, hogy nagy kalapot emelünk a tervezők előtt.